Index Vakbarát Hírportál

Nem Gyurcsányé a Népszava

2016. november 3., csütörtök 15:26

A ma reggeli, Jobbik elleni támadásnak is felfogható Népszava-információ nyomán megint felbolydult a múlt péntekre már nyugvópontra jutó médiapiac, és az október elején új tulajdonoshoz átkerült egykori szakszervezeti szócső mögött egyszerre sejtik Mészáros Lőrincet, Gyurcsány Ferencet és Simicska Lajost. Nyugi, külön-külön.

A Népszava 2015 nyarán még az akkor februárban elindult gecigate egyik felülete volt, a Közgép-hirdetésekkel két éven át alaposan kitömött lapban nyilatkozott Simicska Lajos (aki ezt egyébként simán megtehette volna saját lapjában, a Magyar Nemzetben is), miszerint ő ugyan nem tesz semmiféle szívességet Orbán Viktornak és nem adja el a Heti Választ Schmidt Máriának. A lap állami hirdetések nélkül működött tovább, és a csőd szélére került, legalábbis ha hinni lehet Gál J. Zoltánnak, aki idén október 20-án nyilatkozta azt a 24.hu-nak, hogy

a Népszava napokon belül megszűnt volna, a jövőben viszont a most bejelentett új tulajdonosi háttér és a tervezett átalakítások után képesek lesznek a lapot a többi felvásárolt termékkel együtt sikeresen működtetni.

Az új tulajdonos a liechtensteini XXI Century Invest AG lett, ami felvásárolta a Népszavát és a Geomédia többi lapját, a Vasárnapi Híreket, a Szabad Földet és portfólióban lévő magazinokat is. A vásárlókról annyit lehetett tudni első körben, hogy külföldi magánszemélyek, akik befektetésnek tekintik a Geomedia megvásárlását, fejleszteni akarnak a lapcsaládon, és megőrzik a Népszava szellemiségét is. A XXI Century Invest AG mögött első körben a kilencvenes években a Magyar Hírlap tulajdonosaként is ismert Jürg Marquardot sejtették, de ezt a Marquard Media hivatalos közleményben cáfolta.

A tízezer feletti példányszámban megjelenő Népszava a Népszabadság október eleji megszűnésével egyébként nem járt rosszul, sőt, Láposi Elza kiadóvezető a Hvg.hu-nak azt nyilatkozta október 20-án, hogy

napi 4-5-6 ezer darabbal több fogy belőle. Nő az új előfizetők száma is: már 400 volt Népszabadság-előfizető kérte az előfizetést a Népszavára.

Az Index úgy tudja, az új tulajdonosok nem mutatkoztak be a Népszava szerkesztőségének, az újságíróknak fogalmuk sincs, kik állanak a liechtensteini cég mögött, de a ma elszabaduló pletykákat alaptalannak tartják. Olyan utasítások, belső, kimondott vagy kimondatlan nyomás sincs rajtuk, hogy az eddigi Fidesz- és kormányellenes hozzáállásról Jobbik-gyűlöletbe kellene váltani. 

Azt minden forrásunk kizártnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc állna a lap mögött (erre konkrétan röhögés volt a válasz), amiről ma a 24.hu számolt be, igaz, nagyon óvatosan, többszörös feltételes módot használva. Ezt a pletykát az tette igazán vaddá, hogy kiegészült egy külön elemmel: egyes források egy Gyurcsány, Simicska, Puch triót vizionálnak a Népszava új tulajdonosa mögé. Gyurcsány Ferenc a 24.hu.nak azt nyilatkozta, hogy óriási butaság az egész, soha nem is volt és nem is lesz köze a Népszavához, Simicskával soha nem találkozott, Puch Lászlóval meg 5-6 éve nem.

Ami a kormányoldali befolyás erősödését illeti, azt a Népszava ma reggeli számában megjelent cikk nyomán kezdték el emlegetni, hiszen a Gyöngyösi lehet a baljós kapocs című, szerző nélküli írásban arról számoltak be, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő a nyíltan oroszbarát (orosz titkosszolgálati pénzből fenntartott?) Hídfő nevű internetes lap egyik szerzőjével tárgyalt több alkalommal is, ez pedig meglehetősen markáns fordulat a lap eddig hangneméhez képest. Erről az Indexnek egy médiapiaci szakember azt mondta, elképzelhető, hogy az új tulaj nyit a kormánypárt felé, és pár állami reklámmegrendelésért cserébe bevállaltak egy ilyen írást a lapban.Hogy aztán a Népszava mögött ki áll, hogy valóban vannak-e magyar oligarchák vagy politikusok, esetleg gázszerelők, vagy tényleg van egy liechtensteini cég, ami fantáziát lát benne, egyelőre nem tudni. Ahogy Mészáros Lőrinc sem tudta öt éve, hogy fog-e 2016-ban szállodát venni, Liszkay Gábor meg egy hónapja, hogy tárgyal-e a Mediaworks igazgatói posztjáról. Aztán hova jutottunk.

Rovatok