Index Vakbarát Hírportál

Senki nem tudja, hány embert érdekel Vajna rádiója

2016. november 15., kedd 07:07

A rádiós közönségmérés még kényesebb téma, mint a tévés, itt általában csak reach adatokat adnak meg, azaz a legalább egy percre bekapcsolódó hallgató pont olyan súllyal esik latba, mint a Morning Show-t lelkiismeretesen végighallgató rajongó. A mérés meg úgy megy, hogy ha van egy rádiód, és úgy gondolod, hogy a te számaid annyira nem acélosak, akkor szólsz, és kiveteted őket az adatsorból. Mint a Rádió1 teszi.

Az ősz eleji hallgatottsági adatokat nézegetve az állapítható meg, hogy szombattól nagyon sokan lesznek idegesek, országos szinten 2,4 milliónyian, akik a TNS Hoffman felmérése szerint a Class FM-et hallgatják, azt a rádiót, aminek frekvenciaengedélyét a Médiatanács nem hosszabbította meg. Mivel a rádió fellebbezett a döntés ellen, így nyugtával kell majd dicsérni a napot, de csak decemberben, addig ugyanis nem tárgyalják az ügyet - viszont engedély híján a rádió sem szolgáltat majd, és november 19-én este szépen elhallgat.

Hogy ez a 2,4 millió hallgató hova fog menni, nem tudni, mindenesetre a Music FM és a Sláger FM is nagyon örülne nekik a maguk 685 000 ill. 351 000 fős hallgatottságukkal. A fenti adatsorban nem szerepelnek a közmédia rádiói, de egy másik forrásból azokat is megszereztük (az adatok a 15 évnél idősebb lakosságra vonatkoznak, reach, azaz egy percre odakapcsolók száma):

A listából hiányzik az állami pénzből felturbózott TV2-t is birtokló Andy Vajna Rádió1 nevű rádiójának számai, mivel azokat információink szerint kivetették mindkét mérésből (a TSN Hoffmann mellett az Inspira foglalkozik még ilyesmivel) pedig érdekes lenne látni, mégis mit tud az a rádió, amit a Médiatanács annyira szeret, hogy első szóra engedélyezte neki, hogy november 15-étől naponta 20 órában Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén is hallgatható legyen.

Rovatok