Index Vakbarát Hírportál

Schmidt Mária megszerezte a Figyelőt

2016. december 5., hétfő 16:02

Orbán Viktor egykori főtanácsadója úgy gondolja, megmentette a hetilapot a megszűnéstől, a munkatársak pedig kaptak egy új esélyt.

„Minőség, méltányosság és mértéktartás – ezzel a három szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretnék csinálni a Figyelőből” – mondta az Origónak Schmidt Mária, a lap új tulajdonosa, a Terror Háza főigazgatója, az 56-os Emlékév Bizottság vezetője, miután aláírta a lap megvételéről szóló megállapodást. Schmidt Máriát korábban az Index is megkereste azzal, reagáljon a lapeladásról szóló értesülésünkre, de nem válaszolt.

Schmidt az Origónak azt mondta, „Elsősorban pénzügyi befektető vagyok a lapnál, és a most is meglévő magas szintű szakmai munka folytatását tűztem ki az egyik legfontosabb célomnak. Abban az esetben, ha nem jelentem volna meg befektetőként, a lap megszűnt volna. Több mint 70 követelést kellett kielégíteni ahhoz, hogy a kiadóval szembeni felszámolási eljárás lezáruljon. Ezzel a lap dolgozói kaptak egy új esélyt”.

A Figyelő elleni felszámolás eljárás tavaly november 4-én indult meg egy elszámolási vita után. Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője az Index délelőtti érdeklődésére az eladással kapcsolatban annyit felelt: „A felszámolási eljárás hitelezői megegyezéssel történő befejeződéséről jogerős ítélet van. A többiről a Médiacity tulajdonosa, Varga Miklós tud nyilatkozni.” A Médiacity délelőtt óta nem válaszolt kérdéseinkre.

A Figyelő hetilap példányszámát jelenleg nem mérik, de a korábbi MATESZ-mérések során 7-8 ezer körül mozgott. A Mediacity Kft., amelynek médiaportfóliójában még olyan lapok vannak, mint az IPM, a Családi Lap vagy a CHIP Magazin, 2015-ben 634,5 millió forint nettó árbevételt ért el, ennek ellenére 183 millió forint veszteséggel zártak adózás után – írja az Origo.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok