Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik a Médiakutató

2017. január 5., csütörtök 17:27

Megszűnik a Médiakutató, a negyedévente megjelenő médiatudományi folyóirat, írja a kreativ.hu. A lap 2000-ben indult és elsősorban az újságírással kapcsolatban felvetődött gyakorlati kérdésekkel, illetve a nyilvánosság normatív kérdéseivel foglalkoztak. Évente négy szám jelent meg, és ebben a lapban jelentek meg olyan tanulmányok, amik például az értéket keresték a Mónika show adásaiban és itt lehetett feltenni azt a kérdést is, hogy mit tanultunk a Győzike Show-ból.

A Médiakutató elsősorban támogatásokból és adományokból tartotta el magát, ám az utóbbi években már nem igazán tudtak mire pályázni, ugyanis az NMHH magához vette a média szakkönyv- és folyóirat kiadást, így másnak nem biztosítottak ezekhez a feladatokhoz forrásokat.

Így piacon az In Medias Res marad az egyetlen médiával tudományosan foglalkozó folyóirat, amit maga az NMHH ad ki. Viszont míg a Médiakutató archívuma ingyenesen elérhető volt és nagy segítséget jelentett a főiskolai és egyetemi hallgatóknak, addig az In Medias Res oldalát böngészve látható, hogy a tartalmak jelentős része csak előfizetők számára érhető el.

A Kreatívnak a Médiakutató egykori főszerkesztője, Bajomi-Lázár Péter azt mondta, hogy elfogyott a pénzük, nem sikerül előteremteni az évi 5 millió forintos működési költségeket. Ezeket korábban a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara, illetve a Brand Content Kft. támogatta.

Rovatok