Index Vakbarát Hírportál

Előfizetői 17 százalékát elvesztette a Figyelő

2017. május 18., csütörtök 12:31

Előfizetői több mint 17 százalékát elvesztette a Figyelő, amióta Schmidt Mária családi cégének vállalkozása vette át a kiadást - írja az átlátszó.hu. Bár a Figyelő nem auditáltatja a példányszámát, az átlátszó.hu birtokába került adatok szerint a legfrissebb, 20. heti lapszámból 13 ezer 250 nyomott példányt rendeltek a nyomdától a kiadósok, ami a cikk szerint jelentős remittendára enged következtetni. A Magyar Posta Zrt. levél és hírlapüzletági igazgatóságára ebből 2721 példányt rendelt szállítani a kiadó – ez a szám jelenti az előfizetőket.

2016. decemberében még 3296 előfizetője volt a lapnak korábbi kiadó tájékoztatása szerint. A különbség öt hónap alatt mínusz 575 előfizető, vagyis az előfizetők 17 százaléka. Az átlátszó.hu úgy tudja, hogy az utcán eladott példányok száma is erős csökkenést mutat. "Miközben az is tudható, hogy a tulajdonos Schmidt Mária által vezetett Terror Háza Múzeumba is kell szállítani 20 példányt, a Liszt Ferenc repülőtérre pedig „várótermi példány” címen 100 darab újságot" - írják.

A Figyelőt tavaly decemberben szerezte meg Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, az 56-os Emlékév Bizottság vezetője. Később a Figyelő korábbi tulajdonosa, Varga Miklós úgy nyilatkozott, hogy mindenki, aki az eljárás végére ajánlattevőként bennmaradt, az többet ajánlott, mint Schmidt Mária, pontosabban az a cég, amely hivatalosan megvette a lapot, majd rögtön továbbadta Schmidtnek.

Rovatok