Index Vakbarát Hírportál

Mészáros tévéjének riportere szerint segíteni kell visszaheterósodni a melegeket

2017. július 1., szombat 14:05

A Széles Gábortól Mészáros Lőrinchez került Echo Tv műsorai, úgy tűnik, a minőségi tájékoztatás mellett mostantól politikai tanácsadással is foglalkoznak, legalábbis a tévé egyik műsorvezetője, olyan ötletet adott pro bono a Momentum programjához, hogy a fal adta a másikat.

A Napi Aktuális című beszélgetős műsor vezetője, Velkovics Vilmos éppen Pottyondy Edinával, a párt elnökségi tagjával beszélgetett a Momentum melegjogokkal kapcsolatos nézeteiről. A 444.hu mazochista újságírói szúrták ki az interjúban azt a részt, amikor Velkovics megkérdezi, hogy a

Momentum programjában szeretne-e segíteni visszatalálni a melegeknek a heteroszexuálisok közé?

Az interjút egész eddig hősies komolysággal bíró Pottyondyt láthatóan annyira váratlanul éri a kérdés, mint egy parasztlengő, majd megpróbálja a felháborodását valamelyest visszafogva megtudakolni, hogy akkor Velkovics mit is gondol,  hogyan is működik ez az egész homoszexualitás dolog. meg is tudhatjuk, hogy az Echo Tv műsorvezetője szerint a homoszexualitás nem egy egyirányú utca, nem csak a heterók lehetnek melegek, de fordítva is lehet, ha pedig segítenének a melegeknek visszatalálni, az megoldaná az LMBTQ közösség tagjainak problémáit (hiszen már nem lennének melegek, ugye).

Mi nem néztük végig az egész interjút, hogy kiderüljön, a Momentum tagja végül megköszönte-e az ingyenes tanácsadást, de erősen gyanítjuk, hogy ilyen elemek végül nem lesznek a párt októberben megjelenő programjában.

Rovatok