Index Vakbarát Hírportál

Az MTVA körbepisilte a vizes vb-t

2017. július 6., csütörtök 14:00

Kisajátította magának a vizes vb-t, írta a Magyar Nemzet tegnap, megemlítve, hogy maga Demcsák Zsuzsa, a vb szóvivője sem volt azzal tisztában, milyen eseményekre mehetnek be a nem MTVA-s tévéstábok. Aztán kiderült, hogy semmilyenre, képanyagot itthon csak az MTVA készíthet az eseményről.

A nemzetközi sportesemények jogai, legyenek azok marketing, tévés vagy bármilyen más jellegűek, az adott eseményt rendező sportszervezet kezében vannak. NOB, FIFA, UEFA, FINA, mindegy, hogy a betűtésztalevesből mi került a kanálba, egy dolog közös bennük: úgy ragaszkodnak ezekhez a jogokhoz, mint egyszeri miniszterelnök a kis(szellem)vasútjához. Érthető, hiszen pénzük ebből van, a közvetítési jogok értékesítéséből, a különböző szponzorációs szintekre behúzott támogatóktól befolyó súlyos milliókból, a sportesemény logójával díszített zsinórtangából és hasonlókból. Nagyon megnézik, kit és mennyire engednek a húsosfazék közelébe.

Már a tévés jogok felértékelődése (értsd: elképesztő összegeket kérnek el értük) előtt is nagyon szigorúan fogták azt, hogy egy eseményről ki, mikor és mit mutathat, kivel interjúzhat és hová mehet be. Alapesetben a sportszövetség, jelen esetben a FINA meghatározhatja, milyen jogokat ad át a helyi műsorszórónak (host broadcaster), azaz annak a cégnek, amelyik a közvetítést, a nemzetközi jelet – amit az egész világ átvesz – előállítja. Ez a cég a magyar világeseményeken az MTVA, egyrészt mert tagja az EBU-nak (Európai Műsorszórók Egyesülete), másrészt nekik van megfelelő infrastruktúrájuk, harmadrészt meg azért, mert minden szervezet szereti, ha a vb-t, Eb-t, olimpiát közvetítő tévé országos és szabadon fogható.

A FINA, kiindulva az előző, 2015-ös vb médiaszabályzatából (az ideit nem leltük online), a tévés jogok esetében úgy jár el, hogy az összes jogot átadja a helyi partnernek, és ezzel le is rendezte a dolgot, közzéteszi, hogy innentől senki más nem forgathat SEHOL, azaz a hivatalos versenyhelyszíneken (uszoda, szálloda, bármi, ami a vb-hez köthető), még a sajtótájékoztatókon sem, csak akkor, ha erről külön megállapodást köt a helyi jogtulajdonossal. Ez az eljárás egyébként szokatlanul szigorúnak tűnhet, de nem az, a NOB, az UEFA és a FIFA is notóriusan ragaszkodik ahhoz, hogy a képanyag az arra felhatalmazott tévéktől származzon, amiből országonként meg egy van.

Az RTL és az ATV az Index kérdésére megerősítette, hogy az MTVA nem engedélyezte számukra a forgatást a sajtótájékoztatókon sem. Az MTVA levelében az áll:

Azaz az MTVA a FINA-tól megkapott jogok birtokában tehát köthet különmegállapodást a tévékkel, ennek feltételeiről viszont nem tudunk semmit, mert nem fognak kötni, legalábbis erről tájékoztatták az RTL-t.

Híranyagot szívesen adnak át másnak is, egy másodpercet 1000 forintért, ami az olimpiai közvetítések díjának felel meg. Hiába, kiemelt sporteseményről van szó, nem véletlenül került vagy 200 milliárd forintba. Igaz, a logika azt diktálná, hogy ha már ennyi pénzt rászánunk valamire, akkor ne kizárólag egy országos szinten 10 százalékos közönségarányt produkáló tévében promotáljuk (bár a nézettség felhúzására ez azért alkalmas lesz), és legalább az olyan eseményekre engedjük be a többi tévét, ami alkalmas a hírverésre. Egy apróság, még mielőtt: itthon az Eurosporton is lehet majd látni a vb eseményeit, de a páneurópai sporttévé helyzete teljesen más, nem számít hazai médiumnak.   

Félreértés ne essék, az RTL, a Hír TV, az ATV és a többi tévé nem a versenyekről akar forgatni, nem a medence szélén akarja az MTVA operatőrét félrelökve kérdezgetni Hosszú Katinkát, tudósítani szeretnének a sajtótájékoztatókról. Az MTVA nem élt ezzel a lehetőséggel,  megtartotta magának az egészet. Joga van hozzá, erkölcsi alapja nem. (Az MTVA-t is megkerestük az ügyben, nem válaszoltak.) (Az Mno.hu cikke itt olvasható)

Update: válaszolt az MTVA, és természetesen a FINA-ra mutogat, illetve elkeni a kérdést:

Senkit nem tilt ki az MTVA a vizes vb-ről

Az MTVA senkit sem tilt ki Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseményéről. Folytatva az eddig hagyományokat, a nem jogtulajdonos médiumok továbbra is forgathatnak az úgynevezett vegyes zónában, így oda a televíziós stábok kamerával is bemehetnek – amennyiben erről a szervező, jelen esetben a FINA nem határoz másként.

A közelmúlt más világeseményeihez hasonlóan azonban – jogtulajdonosoként - továbbra is fenntartjuk a jogot, hogy magáról az eseményről (értsd: úszószámok, vízilabda mérkőzések, szinkronúszó gyakorlatok, ugrások, eredményhirdetések) egyetlen más magyarországi médium sem forgathat.

Ez azért különösen cinikus, mert ők, mármint az MTVA volt az, aki két tévének is (RTL és ATV) azt írta, hogy az MTVA megtartja magának a kizárólagosság jogát, így a vizes vb helyszínein nem engedélyezett a forgatás, illetve az, hogy A FINA vb hivatalos helyszínein kizárólag a jogtulajdonos tévétársaságok dolgozhatnak, beleértve a Mixed Zónákat és a Szurkolói Zónákat is. Ezek után azt válaszolni, hogy a nem jogtulajdonos médiumok forgathatnak, ha arra a FINA engedélyt ad, mellébeszélés, az meg pláne, hogy a második bekezdésbe az eseményt magát is belekeverik a vitába, miközben a versenyeken egy magyar tévé sem akart forgatni, ha jól tudjuk (pontosan tudják, hogy nem lehet.)

Nyitókép: Water Lali és Water Lili a 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokság kabalafigurái a megnyitó ünnepségének helyszínén a Jane Haining rakparton 2017. június 28-án. Fotó: Illyés Tibor/MTI

Rovatok