Index Vakbarát Hírportál

Az Origo új újságírói: két fidelitasos politikus

2017. szeptember 5., kedd 13:24

A látszatra eddig sem sokat adó Origo most már gyakorlatilag fideszes pártlapként működik, és két új igazolással csak még inkább ráerősít erre.

A lap impresszumában feltűnt ugyanis Bordács Bálint és Both Hunor neve is, mindketten a belpolitika rovatot erősítik, írta meg a Sziauram tumblrre hivatkozva a 444. Bordács ráadásul már a hírekbe is bekerült, amikor tavaly verekedésbe keveredett a Fidelitas emlékezetes wellness disznóvágásán, mely a „na, itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” beszólással kezdődött a visszaemlékezések szerint.

Both Hunor pedig fideszes jelöltként indult a legutóbbi önkormányzati választáson Budapest XIII. kerületében, ahol kikapott ugyan az MSZP-s indulótól, viszont ettől még ő lehetett a Fidelitas XIII. kerületi elnöke. 

Rovatok