Index Vakbarát Hírportál

Minden eddiginél sötétebb a Terápia utolsó évada

2017. szeptember 11., hétfő 20:50

Minden eddiginél sötétebb utolsó évadot kapott az HBO sorozata, a Terápia. Eddig sem volt könnyű néznivaló, de most sokkal több teret kaptak az olyan témák, mint az erőszak, a beteségek és a halál. A Mácsai Pál által játszott pszichológus sincs könnyű helyzetben: szakmai és magánéleti krízisben van, és veszélybe kerül az egészsége is. Az új évadban ráadásul egy valódi bűnügyben is nyomoznia kell. A harmadik évad sajtónapján az alkotókkal beszélgettünk.

Bár egy ideig kétséges volt, az HBO mégis úgy döntött, hogy lesz még egy, utolsó évada saját gyártású sorozatának, a Terápiának Magyarországon. Ez pedig nagyon jó hír, mert a Terápia az egyik legjobb magyar sorozat. Bár izraeli és amerikai alapokon nyugszik, az évadokat egyre közelebb hozták a magyar valósághoz. A legújabb, harmadik évadban például két szál már teljesen eredeti, hazai fejlesztésű történet, egy pedig csak inspirációnak használja az amerikai verziót.

Ahogy a korábbi évadokban megszokhattuk, most is minden nap más páciens ül a Mácsai Pál alakította pszichológus, Dargay András kanapéján. Aztán péntekenként ő lesz az, akit analizálnak, de a régi barát és kolléga, Ágnes (Csákányi Eszter) helyett egy fiatal doktornő, Adél (Balsai Móni) próbál segíteni neki. És van is min segíteni: Dargay minden eddiginél komolyabb válságot él át, szakmai és magánéleti krízisben van, és veszélybe kerül az egészsége is. A páciensei sem könnyítik meg az életét: súlyos titkokat, élet-halál kérdéseket tárnak fel előtte.

“A harmadik évad igencsak feszegeti a formátum határait, két szálba is hagyományos krimielemek vegyülnek” - mondta az évad bemutatóján Angyalosy Eszter, az HBO forgatókönyvek fejlesztéséért felelős szakembere. Dargay eddig is nyomozott, de csak a páciensei lelkét kutatta, most viszont valódi bűnügyek után is járhat. Angyalosy Eszter szerint a Terápia most lesz kerek, így válik teljessé a trilógia, amit a főszereplő személye köt össze. Az eddigiektől eltérően ezúttal ősszel-télen játszódik a sorozat, és szinte minden szálban megjelenik az erőszak, a betegségek és a halál.

Mácsai Pál szerint az új évad nem depresszívebb, inkább csak reálisabb lett. “Az első évad kicsit felülstilizált volt, kevesebb köze volt a magyar valósághoz. A lakás például, amiben András élt. Vannak ilyen lakások, de én nem jártam sok ilyenben. Magyar pszichológusként ilyesmit nemigen lehet finanszírozni. A harmadik évad közelebb jött a mi realitásunkhoz. Kopottabb világ. Ahogy a történetek is: mindannyiunknak vannak betegségei, reménytelen helyzetei. Éles esetek persze korábban is jelen voltak, de most valahogy ismerősebbek.”

Hétfő: Zsolt (Vilmányi Benett)

Rögtön az első napon kilépünk a megszokott környezetből, András ugyanis börtönbe látogat a 23 éves Zsolthoz. A fiút gyilkossággal vádolják, nem először. Még szinte gyerek volt, amikor megölte alkoholista, agresszív apját, ami miatt javítóintézetbe került. Most pedig a barátnőjét gyilkolta meg. Csakhogy ahogy haladnak a kezelésekkel, András egyre inkább elbizonytalanodik abban, hogy Zsolt valóban bűnös-e.

Zsoltot Vilmányi Benett, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója játssza, aki korábban olyan filmekben szerepelt, mint az Átok vagy az idei Friss Hús fesztiválon bemutatott Asszó című rövidfilm, amellyel el is nyerte a legjobb színésznek járó díjat. Ezt a szálat a Terápiában veteránnak számító Gigor Attila, A nyomozó és a Kút rendezője írta, és ő is rendezi. Teljes egészében magyar találmány, a külföldi Terápiákban nem volt ilyen történet.

Kedd: Krisztina (Schell Judit)

Kedden Krisztina lesz Dargay páciense, aki kényszercselekvéseitől és kézfájdalmától szeretne megszabadulni. Hamar kiderül, hogy valójában erőszakos férjétől (Hirtling István) kellene elszakadnia. A Krisztinát játszó Schell Juditot korábban kétszer is hívták castingra a sorozatba, a második évadban az ügyvédnő szerepére pályázott, az elsőben pedig férjével, Schmied Zoltánnal együtt a válófélben lévő házaspár szerepére. (Őket végül Nagy Zsolt és Szamosi Zsófia játszották el.) “Nagyon furcsa helyzet volt, mert délelőtt tízkor volt a casting, mi meg tudtuk, hogy megyünk nyaralni, és fél egykor indul a gépünk. Körülbelül ebben a hangulatban voltunk, nászútra készültünk, nem válásra. És talán akkor derült ki az is, hogy terhes vagyok a harmadik gyerekemmel, szóval sűrű érzelmi hullámok voltak körülöttünk, nem tudtunk belehelyezkedni a helyzetbe”.

Krisztina szerepét viszont megkapta, akiről azt mondja, hogy filmen ugyan nem, de színpadon már játszott hasonló nőket. “Színházban már sok ilyen, befelé forduló, neurotikus nőt játszottam. Most az volt a legizgalmasabb, hogy nincs semmi akciójelenet, csak ülni kell, és agymunka van. A történések belül mennek végbe, és azokat kell interpretálnom a játékommal. Ez nagyon hálás dolog”. Schell Juditot a szöveg mennyisége jobban nyomasztotta, mint a karakter szomorú élethelyzete. “Két nap alatt forgattunk le egy epizódot. Az ötödik napon azt éreztem, hogy egyszerűen nem fér több betű a fejembe.” Nem szokta hazavinni a szerepet, mert „nálunk nem az van, hogy leülök egy fotelba egyedül, és mélázok még egyet a sanyarú sorsán. Jön a gyerekzsivaj, a tennivalók, a másnapi ebéd, a hányra kell menni az edzésre és így tovább. Maradhatnék Krisztina, de nem hagyják a többiek".

Szerda: Sándor (Czintos József)

Szerdán egy 60 éves székely férfi, Sándor lesz András páciense. Nem éppen önszántából, ugyanis fia (Telekes Péter) és menye (Borbély Alexandra) viszik Andráshoz a feleségét gyászoló férfit. 37 évig voltak házasok, Erdélyben éltek, most viszont Sándor a fia családjával lakik Pesten, és szenved. Sándort a marosvásárhelyi születésű Czintos József alakítja, a Harag György Társulat egykori színésze és igazgatója, a Csíki Játékszín egyik alapítója. A szálat az erdélyi drámaíró, Székely Csaba írta, és Testről és lélekről című filmjéért nemrég Arany Medvével jutalmazott Enyedi Ildikó rendezte.

Czintos József szerint a szöveg annyira autentikus volt, hogy alig néhány helyen egészítette ki. “Egy-egy szót javítottam csak, hiszen Kovászna megyében így mondják, Csíkban úgy, Udvarhelyen meg amúgy. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy az öreg egy csíki székely.” Annyira megszerette a karaktert, hogy még most, hosszú idővel a forgatás után sem engedte el teljesen. “Azok közé a színészek közé tartozom, akiknek soha nem volt, és most sincs szerepálma. Az évfolyamvezető tanárom annak idején azt mondta, hogy sose legyen szerepálmod, mert az a legnagyobb csalódások forrása. Az legyen az álmod, amit rád osztottak. Így most nekem ez a szerep az. És még most is figyelemmel kísérem az öreget, nem hagytam cserben ma sem. Van úgy, hogy egy szerepet úgy magára húz az ember, hogy nem tud szabadulni tőle többet".

Csütörtök: Edit (Udvaros Dorottya)

A csütörtöki páciens Edit, egy híres színésznő, aki az utóbbi időben elkezdte elfelejteni a szövegét a színpadon. Hamar kiderül, hogy a legnagyobb gondja mégsem ez, hanem a húgával való kapcsolata, aki mellrákban haldoklik. “A színész maga is pszichológus egy kicsit, az a dolga, hogy egy leírt szerep mélyebb rétegeit megkeresse. De még egy ilyen ember is annyi mindent elrejt, sérelmeket, konfliktusokat, fájdalmakat, a legközvetlenebb kapcsolataiban, hiszen itt az anyjáról, a testvéréről és a lányáról van szó - mondja Udvaros Dorottya.”

És hogy mennyire hasonlít ő és Edit?  “Általában az a színészi módszerem, hogy mindig keresek hasonlóságokat, még akkor is, ha látszólag távol áll a figura tőlem. Aztán ezek mentén próbálom valahogy felépíteni a szerepet. Rengetegszer volt olyan élményem, hogy ahogy elmélyültem egy figurában, egyre jobban éreztem, hogy nagyon sok közös van bennünk. Ez persze a módszer része, szükségem van arra, hogy közel kerüljek a figurához. Itt is azt éreztem, hogy a legkevésbé az az azonosság, hogy ő is színésznő, meg én is. Ez csak egy címke, de annyi minden más is közös”.

Udvaros Dorottyának a helyzet is ismerős volt, hiszen maga is járt már pszichoterápián. “Először ijesztő, mert szembesülünk dolgokkal, amikről az ember nem szívesen beszél, vagy nem is szívesen gondol rá. De pont ez a felszabadító benne, hogy ha az ember ezt túléli, és visszamegy, az azt jelenti, hogy van benne készség arra, hogy szembenézzen dolgokkal. Ez néha fájdalmas, de muszáj keresztülmenni rajta, hogy kitisztuljanak a dolgok”.

Péntek: András és Adél (Mácsai Pál és Balsai Móni)

A korábbi évadokban péntekenként András Fischer Ágneshez járt először szupervízióra, aztán terápiára. Most viszont egyáltalán nem akar ilyesmit, csak azért keresi fel Bárdos Adél doktornőt, hogy altatót írasson fel magának. A pszichiáter viszont ragaszkodik a beszélgetéshez, így végül ő lesz András új terapeutája. Adélt Balsai Móni alakítja, a Liza a rókatündér, a Tiszta szívvel és a Társas Játék színésznője.

Azt mondja, hogy nem volt könnyű azonosulni Adéllal, élete egyik legnehezebb feladata volt a Terápia. “Annyira természetesen talpraesett, nyugodt, higgadt. Borzasztóan bízik magában, nagy a szakmai hozzáértése, egyben van, sima, tudatos. Ráadásul még annyit sem mozoghattam, mint a többiek. Nekik legalább minimális mozgáslehetőségük volt. Adél a szakmájából adódóan nem reagál, nem véleményez. Sokszor előfordult, hogy a rendező, Nagypál Orsi szólt, hogy nem jó, nagyobbra nyitottad a szemed, mint kéne”.

Mácsai Pál számára korábban is, és ebben az évadban is azok a jelenetek jelentették a legnagyobb kihívást, amikor András a páciens. “Elkeveredik ehhez a fiatal kollégához, akihez nagyon hamar vonzódni kezd. Megint megpróbálkozik azzal, hogy átlépje a szakmai határokat. Ez a szál egyszerre önvallomás, Dargay saját problémái megoldásának kísérlete, pszichoterápia, és férfiharc is egy nőért. Aztán egy küzdelem a megértésért, hogy tényleg szerelmes-e, vagy csak a szokásos, közhelyes indulatátvitellel van dolga. Bonyolult és jól megírt könyv, ahol minden kimondott szó különböző indulat- és ösztönkésztetések hatására születik. Egyszerre kell ésszel követni, és ösztönvilágból spontán folyni hagyni. Nagyon fontos a fizikai állapot, hogy mennyire van ébren a színész, jó passzban kell lenni hozzá szellemileg és fizikailag is”.

A forgatást már régen befejezték, így Mácsainak volt ideje elbúcsúzni Dargay András szerepétől. Azt mondja, hogy színészként amúgy is hozzá van szokva ehhez. “Fájdalom, kétségbeesés vagy gyász nincs bennem, ellenkezőleg, örülök, hogy volt egy ilyen szép lehetőség a pályámon. A legjobban a kétségbevonhatatlan minőség és a kompromisszummentesség fog hiányozni”.

(A Terápia befejező évada novemberben érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, a korábbi évadok most is bármikor visszanézhetőek az HBO online videótárában.)

Rovatok