Index Vakbarát Hírportál

Távozik az Origo tartalomigazgatója

2017. szeptember 21., csütörtök 13:49

Az Index úgy tudja, hogy a mai napon közös megegyezéssel távozott György Bence tartalomigazgató az Origótól. A bejelentést az Origót kiadó New Wave Media Group tette meg, a hírt azóta több portál, és az MTI is megerősítette. György helyére Gábor László, az eddig hírfőszerkesztő lép.

György Bence 2004-ben került a TV2-höz, eleinte felelős szerkesztő volt, majd 2009-ben nevezték ki a Tények szerkesztőségének élére. Egy évvel később ismét lépett egyet felfelé, és a TV2 aktuális- és hírműsor-szerkesztőségének vezetője lett, 2014-ben pedig már programigazgatóként adott interjút az Indexnek. Nem volt sokáig ebben a pozícióban, 2015-ben a főleg egykori TV2-s újságírókkal és tévésekkel elindított Faktor.hu ügyvezetője lett, innen került az Origo élére.

A TV2-től annak idején azárt távozott, mert nem látta abban a felállásban, amiben két magánszemély, Yvonne Dederick és Simon Zsolt a cég tulajdonosa az anyagi biztonságot. mármint a tévé szempontjából. Az Origóban mindenki főszerkesztőként tekintett rá, de hivatalos titulusa más volt, tartalomigazgatóként szerepelt, a napi működésért Gábor László felelt, György Bence régi harcostársa, aki a TV2-ből követte az Origóba. 

György Bencét kerestük telefonon, de nem sikerült elérni.

Rovatok