Index Vakbarát Hírportál

Ennek a pornónak tényleg jó a sztorija

2017. november 10., péntek 22:44 | aznap frissítve

Ha a tévésorozatok csúcskorszakából kellene mondani pár olyan embert, akiknek köszönhetően beszélünk már évek óta aranykorról beszélhetünk, akkor David Simon személye megkerülhetetlen. A korábban bűnügyi újságíróként, íróként, majd forgatókönyvíróként és producerként dolgozó Simon olyan remekműveket tudhat magáénak, mint a Wire (Drót), a Generation Kill (Gyilkos megszállás), a Treme vagy a Show Me a Hero (Mutassatok egy hőst!), ezért bármilyen új produkció a neve mellett kötelező látnivaló minden sorozatkedvelőnek. És a nemrég véget ért The Deuce (Fülledt utcák) tökéletesen illeszkedik Simon eddigi hibátlan karrierjéhez.

Szex, drogok, fegyverek

A Deuce az 1970-es évek elején játszódik New Yorkban, és a pornóipar kialakulását mutatja be prostituáltakon, rendőrökön, striciken, maffiózókon, bohém fiatalokon és félig illegális szexboltokon keresztül kifejezetten a 7-es és 8-as sugárút között található 42. utca közvetlen közelében. Ennek a szakasznak volt a gúnyneve a The Deuce (nagyjából A Rosseb).

Ahogy az a Simon-sorozatoknál lenni szokott, a tempó kárára a készítők inkább az eszméletlenül nyers valósághűségre helyezték a hangsúlyt. Az utcák a Deuce-ban nem fülledtek, hanem mocskosak, bűzlenek a bűntől, és pont annyira kilátástalan mindenkinek a helyzete, mint azt megszoktuk a Treme-ben vagy a Drótban. És ebben zseniális ismét az HBO, hogy egy ilyen, látszólag nem túl komplikált témát (a pornóipar kialakulása) látszólag egyszerű emberek nyomorult sorsán mutatja be olyan hitelességgel, mintha csak egy nagyon karakteres szereplőkkel készült dokumentumfilm lenne.

Ebben az időszakban a szexfilmek, a homoszexualitás, a prostitúció, a rendőri korrupció és a maffia szinte egyazon szürke zónában mozgott, legalábbis a Deuce-nak sikerült ezt egy kalap alá vennie. A sarkokon strichelő prostik nemcsak a kuncsaftjaiknak vannak kiszolgáltatva, hanem a futtatóiknak is. A futtatóik pedig egy szűk közösséget alkotnak, akik baseballkártyákként cserélgetik egymás között a lányokat. A lányokkal pedig klasszikus szeret-gyűlöl kapcsolatot ápolnak, vegyítve jó sok apakomplexussal, érzelmi és anyagi függéssel és folyamatos droghasználattal. Közben a környéken esténként homo- és heteroszexuális szexfilmeket vetítenek a mozik, ahol nők és férfiak egymást elégítik ki vetítés közben, hogy aztán egy rendőri razzia vessen véget a szodómiának. A prostiktól nem messze videotéka üzemel, ahol pult alatt lehet szexfilmeket is kapni. Egy meglehetősen kedvét vesztett figura akrobatatrikóba öltözteti a pultoslányait, aminek akkora sikere lesz, hogy pillanatokon belül a helyi maffia bűvkörében találja magát. Persze ő arra a legbüszkébb, hogy ezeknek a lányoknak legalább nem kell szexelni a pénzért, csak kicsit mutogatni magukból.

Ráadásul nem csak a téma brutálisan nyers és őszinte, a készítők egy pillanatig se fogták vissza magukat, ha testrészek vagy aktus ábrázolásáról van szó. Az HBO-tól nem meglepő egy-egy kósza férfi vagy női genitália, de itt ez az alaphelyzet, és emellett konkrét szexuális aktusokat látunk az oráltól kezdve a hardcore melegpornóig.

Ezért már nem is Emmy, hanem inkább Oscar jár

Ahogy az szintén Simonra és az HBO-ra jellemző, a Deuce is hemzseg a csatorna korábbi sorozatainak színészeitől. Csak pár példa a teljesség igénye nélkül:

Vagyis nagyjából minden második mellékszereplő felbukkant már valamelyik kifejezetten nívós HBO-sorozatban, és ez nagyon meglátszik a Deuce minőségén. Az egészen nevetséges, de mégis korhű hacukában közösen cigizgető stricik egyszerre nyújtanak szánalmas és ijesztő látványt, különösen a C.C.-t alakító Gary Carr. Szinte az összes strici erős, komplex személyiség, ahogy az utcalányok sem egydimenziós szexmunkások, hanem lányok különböző motivációval, háttérrel, társadalmi státusszal. Ugyanígy megvan a maga karaktere minden rendőrnek, kocsmai figurának és maffiózónak is. Vagyis mint egy tökéletes David Simon-sorozatban, ebből a szempontból a Deuce sem képez kivételt.

Amiben viszont eltér minden eddigi Simon/HBO-projekttől, hogy most először van két kifejezetten ismert színész, akik ráadásul főszereplőket alakítanak. Maggie Gyllenhaall egy idősebb, iszonyatosan lepusztult, de öntudatos és független prosti, James Franco pedig egyszerre Frankie és Vincent Martino, egy olasz-amerikai ikerpár, aminek egyik tagja egy mániákus hazudozó, hazárdírozó és hedonista, a másik pedig egy konzervatív láncdohányos, aki egyszerűen nem tud mit kezdeni a szexuális forradalommal, a karrierrel, a családdal és minden olyan nyűggel, ami a munkája alatt éri.

Nagyon gyorsan szögezzük le, hogy 

ha Maggie Gyllenhaall ezt a szerepet egy filmben alakítaná, most mindenki Oscar-díjról beszélne.

Amikor azt írtuk, hogy a meztelenség alapjárat, amire bónuszként jön a telibe tolt szexuális aktus, akkor egy percet sem túloztunk. Gyllenhaall mindent megmutat magából, és nem arról van szó, hogy néha látszik a melle egy-egy jelenetnél, hanem egy alkalommal konkrétan egy óvszerbe csomagolt farokkal a kezében kénytelen magyarázni egy vonzónak semmiképp sem nevezhető kuncsaftjának. Részeken keresztül elkerekedett szemmel lehet figyelni, hogy Gyllenhaall milyen mélyre megy a szerepben, és milyen hitelesen alakítja a kiégett, teljesen kilátástalan prostit, aki aztán a megváltást és az ambícióit az éppen felszálló ágon lévő pornóiparban találja meg. Csak miatta megéri nézni a Deuce-t. De ha valami kevésbé durva érdekel minket, akkor érkezik James Franco.

Személy szerint sosem értettem a Franco körüli felhajtást, és nem is igazán szerettem őt soha. Itt viszont nem csak két karaktert alakít egyszerre, de mindkettőnek erősen eltérő vonásai, attitűdja, mozdulatsorai (!) vannak, és érezhetően Franco iszonyatos munkát fektetett abba, hogy a néző egy idő után ne csak a bajuszhossz alapján különböztesse meg a nőcsábász Frankiet és a rezignált Vincentet. A pult mögött láncdohányzó, az élettől igazából csak nyugalmat akaró, mégis megdöbbentően sikeres Vincent magasan a legjobb férfiszereplő a sorozatban, bizonyos szempontból a főszereplő is. Ezzel szemben Frankie egy erősebb mellékszereplő, vagyis a készítők kissé meglepő módon figyeltek arra, hogy ne Franco személye határozza meg a szerepei fontosságát, hanem a szerepei alkalmazkodjanak a történetben elfoglalt helyükhöz. Egyszerűen zseniális az az arányérzet, ahogy a forgatókönyv nem emeli fel Frankie-t Vincent fontosságához, hiszen ezt egyelőre semmi sem indokolja. Egyelőre.

Len az utszán nincsen kegyelem*

Annak ellenére, hogy a Deuce minden Simon-sorozathoz hasonlóan lassan, szinte sehová sem tartva halad a maga útján, az utolsó 2-3 részre annyira összeérik az egész, mintha az ember tényleg csak a Drótot nézné.

Az első pár rész alapján folyamatos felötlött bennem, hogy "Most pontosan miért is nézem ezt az egészet?". A történetért jöttem, de végül a karakterekért maradtam, hogy a végén megkapjam mind a kettőt. Ugyanis a nyomorult emberi sorsok, a mások brutális kihasználása, a kilátástalanság, a maffia, a rendőri korrupció nemcsak mozgatórúgói a szereplő motivációjának, hanem - ismét a Simon-sorozatokhoz hasonlóan - fontos elemei a fináléban kirajzolódó képnek. Minden apró maffiaügy, minden rendőri sunyítás, minden félresikerült pornóforgatás valamiért történik, ami aztán abban csúcsosodik ki, hogy megismerjük az amerikai pornóipar kialakulásának kezdetét, okait, gyökereit. Hogyan alakultak ki az első peep show-k? Kik voltak az első pornószínészek? Mennyi pénzt kerestek a kezdeteknél a szereplők? Hogyan kerültek be az utcáról masszázsszalonokba az örömlányok? Mi történik a stricikkel, ha szexet már nem csak az utcán lehet vásárolni? Hogy jön képbe a maffia és a rendőrség?

A Deuce egyszerre remek korkörkép a '70-es évek Manhattanjéről, sokkolóan részletes bemutatása a nők kihasználásának és a férfiak sovinizmusának, miközben egy pillanatig sem mutat morális felsőbbrendűséget a szereplői felett. És ez nagyon fontos, hiszen iszonyat könnyen beleeshetett volna a sorozat abba, hogy rengeteg pöcs és csöcs mutogatásával feltalálják a kábeltévés keménypornót, miközben Gyllenhaall és Franco letudják a XXI. században kötelező tévés melójukat. Helyette itt mindenki 120 százalékot nyújt, a színészek többsége rég a komfortzónáján túl játssza a szerepét, a mellékszereplők mind markáns egyéniséget, a képi világ korhű, a zene szinte minden esetben bomba, és bónuszként az évadfinálé pont olyan, mint minden Simon-sorozatnál:

végül semmivel sem lesz jobb a helyzete senkinek, mint amire vártunk vagy vágytunk, és miközben minden fontosabb karakternek bemutatják pár képkockában, hogy mi várható majd vele kapcsolatoban a következő évadban, mi pedig olyan üresek maradunk belül, hogy már sírni sem tudunk.

Hála istennek az HBO berendelte a Deuce második évadát, vagyis bőven lesz még folytatása a történetnek, ami azért is fontos, mert csak most kezd igazán beindulni az egész. Egyszerűen kötelező a Deuce mindenkinek, mert a Drót óta nem volt ennyire "drótosan" összetett, tucatnyi remek karakterrel bíró sorozata az HBO-nak.

Már csak azon kéne átlendülni, hogy minden újságíró egy sunyi, hazug, másokat kihasználó szenzációhajhász ragadozó, de hát még az HBO-nál sem lehet minden karaktert tökéletesen eltalálni.

*a helyesírásilag teljesen helytelen közcím a méltán híres MC Zsolax gengszterhimnuszának egy idézete

Rovatok