Index Vakbarát Hírportál

Fidesz-közeli üzletembereknél költött a közmédia 2017-ben

2018. január 17., szerda 17:10

A 24.hu átböngészte az MTVA 2017-es legnagyobb költéseit, szerintük több Fidesz-közeli üzletembernek is jutott a közmédia üzleteiből.

A legnagyobb nyertes Kálomista Gábor, akinek cége, a Megafilm 1,3 milliárd forintról számlázhatott. Ebben benne van a Tóth Jánosért kapott 657 millió forint, az Egynyári kalandért kapott 300 millió forint, továbbá a Csak színház és más semmi harmadik évadáért járó 330 millió is. Ezek a sorozat gyártási összegei, nem a profit, amit a Megafilm kereshet a sorozatokon.

Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója 56,7 millió forint értékben állíthatott ki számlát az MTVA-nak. Bayer az Elfeledett hőseink, a Magyar Emlékek Velencében és a Magyar Emlékek Rómában című dokumentumsorozatot gyártotta, amiért 46,7 millió forintot számlázott ki. A maradék 10 milliót Az utolsó előtti út – Szibéria és az orosz Távol-Kelet, Lengyelország, Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva, Másfélmillió lépés Magyarországon – a dél-alföldi túra című sorozatok jogaiért kapta meg Bayer.

A 24.hu azt is kiszúrta, hogy Győri Tibor, a miniszterelnök egyik fontos tanácsadójának és a Miniszterelnökség korábbi államtitkárának érdekeltéségbe tartozó cégek, mint például a Kutatópont, vagy a Médianéző intézet is jól járt. Előbbi 2017 márciusa és áprilisa között 12,5 millió forintért végezhetett piackutatást, utóbbi 10,8 milliót kapott sajtófigyelésért és médiaelemzésért.

A szerződésekből kiderül az is, hogy az MTVA összesen 5,74 milliárd forintot fizet a Bajnok Ligája közvetítési jogaiért 2018 és 2021 között. Szintén sokba került a Forma-1 közvetítése is, hiszen csak a magyar futam közvetítése legalább 3 milliárd forintba kerül.

Rovatok