Index Vakbarát Hírportál

Prostituáltakhoz hasonlította az újságírókat Temesvár polgármestere

2018. március 6., kedd 16:57

Két hétig tartó bojkottot hirdettek a román újságírók Nicolae Robu, temesvári polgármester ellen. Ahogy az az MTI tudósításából kiderül, Robu viszonya korábban sem volt felhőtlen a média képviselőivel, most viszont olyanokat mondott, hogy az újságírók új eszközökhöz voltak kénytelenek folyamodni. A bojkott során az újságírók tüntetőleg vonulnak ki a polgármester sajtóértekezleteiről. 

Temesvár polgármesterének nem esett jól, hogy az újságok arról cikkeztek, hogy a város 1200 utcáján csak 14 munkagép takarította a havat, ami így nem volt túlságosan hatékony. Robut az zavarta, hogy őt bírálták, miközben szerinte a szerződéseket még az elődje kötötte, így ő felelős a kialakult helyzetért is.

A másik kényes témát a városi távhőszolgáltató jelentette, aminek az adósságai miatt napokig akadozott a fűtés a város bizonyos részein. Erről egy újságíró sajtótájékoztatón kérdezett volna, amit szintén nem viselt túl jól a város vezetője.

"Többféle prostitúció létezik, nemcsak az, amit a terelőutakon látni" - ez volt Robu egyik olyan megjegyzése, ami miatt, most meghirdették ellene a bojkottot. Ezt követően a temesvári újságírók nyílt levélben fordultak a politikus pártjához, amiben részletesen kifejtik, hogy a polgármester rendszeresen megbélyegzi az újságírókat, idiótának és szemtelennek nevezi őket. Ráadásul mivel ő egyetemi tanár volt és doktori címmel is rendelkezik, ezért bírálói a cipőfűzőjéig sem érnek fel.

A temesvári helyi médiumok hétfőn nyílt levélben panaszolták be Robut a Nemzeti Liberális Párt (PNL) etikai bizottságánál, amiért a polgármester évek óta sértegeti őket. A dokumentum szerint az elöljárónak szokásává vált, hogy megbélyegezze az újságírókat, szemteleneknek, röhejeseknek, idiótáknak nevezve őket, megvetését pedig - egyetemi tanári karrierjére és doktori címére utalva - azzal is értésükre adta, amikor azt mondta: jellemtelen bírálói a cipőfűzőjéig sem érnek fel.

Ezzel összhangban volt az is, ahogy a politikus Facebook-oldalán kommentálta a kialakult helyzetet. Azt írta, hogy az újságírói hivatás nagyon fontos, de ettől még nem lesz mindenki újságíró, aki a nyilvánosság előtt megszólal vagy publikál. 

Rovatok