Index Vakbarát Hírportál

MTVA-munkatárs: Nyíltan hazudtunk

2018. április 13., péntek 10:36

Ilyet még soha nem tapasztaltam, még az MTVA-ban sem: ez egy nyilvánvaló hazugság volt"

- nyilatkozta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkatársa névtelenül a tekintélyes brit lapnak, a Guardiannek arról, amikor a Híradó azt állította, hogy a münsteri támadást egy iszlamista terrorista követte el, annak ellenére, hogy már rég bebizonyosodott, egy pszichés betegséggel küzdő német állampolgárról volt szó.

Az MTVA-munkatárs szerint az, hogy a közmédia folyamatosan azt állította, milliónyi veszélyes menekült várakozik a magyar határnál, illetve hogy állandóan 2015-ös felvételeket sugároztak menekültcsoportokról,

Megteremtette a félelem atmoszféráját. Ez pavlovi reflexeket alakított ki az olyan szavakra, mint veszély, terrorizmus, migráns, Soros vagy Brüsszel."

A munkatárs azt is elmondta, úgy gondolja, a migránsellenes propaganda egyenesen a kormánytól érkezik. Ezt megerősítette egy olyan levél is, amelyet a Guardian is látott: ezt véletlenül küldték ki az MTVA gyakornokainak. A levél a miniszterelnöki irodából érkezett, és direktívákat tartalmazott arról, hogy milyen témákról kell beszélni, mely személyek ellen kell karaktergyilkosságot elkövetni. Az MTVA munkatársai a hivatalból kulcsszavak listáját is megkapják, amelyeket használniuk kell.

Megesik, hogy besétál az irodába a szerkesztő, a fülén egy telefonnal, és szóról szóra lediktál nekünk egy teljes hírt. Mi azt sem tudjuk, ki van a vonal másik felén."

A Guardian cikke beszámol arról is, hogy minderre évi 80 milliárd forint közpénzt költ el az adófizetők által finanszírozott közmédia, valamint a Magyar Nemzet megszüntetéséről, az Origo lezüllesztéséről, a TV2 és a Figyelő "Soros-zsoldos" listájáról is. Az MTVA egy másik bátor munkatársa, aki mindezért a munkáért még mindig felveszi a fizetését, azt is elmondta: "Tisztességből és az igazság kedvéért" szólal most fel, a Fidesz harmadik kétharmados választási győzelme után.

Borzasztóan érzem magamat, mert már látom, mennyire befolyásolni tudtuk az embereket. Volt, aki azzal nyugtatta meg magát, hogy senki se nézi a köztévét, nem számítunk. Most kiderült, hogy számítunk - rettenetes módon."

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok