Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a Magyar Nemzet-utód nulladik száma

2018. május 7., hétfő 16:06

Korábban írtunk róla, hogy a Magyar Nemzet egykori munkatársai új hetilapot indítanak Magyar Hang néven. Már akkor is lehetett tudni, hogy a nulladik számot május 8-ára időzítik és a Parlament előtti tüntetésen osztogatják majd az embereknek. 

Földi Bence, a Magyar Nemzet korábbi munkatársa osztott meg Twitter-csatornáján egy képet arról, hogy hogyan fog kinézni a nulladik szám címlapja. A képből az is kiderül, hogy Márki-Zay Péterrel készített interjú is lesz majd a lapban. György Zsombor főszerkesztő arról ír, hogy a lap egyelőre lelkesedésből készül, nem áll a Magyar Hang mögött tehetős politikus, de még hirdető sem. Azt is írja, hogy ez egy teszt lesz arra, hogy az olvasni tudó lakosság el tud-e tartani egy ilyen lapot. 

A lapot a Magyar Posta terjeszti majd május 18-tól, így 450 forintba kerül majd egy példány, az utcán pedig 500 forintért lehet majd beszerezni.  

Rovatok