Index Vakbarát Hírportál

Botrány a Spiegelnél: egy díjazott újságíró maga találta ki a sztorikat

2018. december 20., csütörtök 11:03 | aznap frissítve

A Spiegel kirúgta azt a többször díjazott újságíróját, akiről kiderült, hogy több cikkéből semmi sem igaz, mindent saját kútfőből talált ki. A 33 éves Claas Relotius december elején kapta meg a legjobb német riporternek járó díjat a Gyerekjáték című írásáért, amely egy szíriai fiúról szólt, aki egy csínytevése miatt felelősnek érezte magát a hazájában dúló háborúért. Mint kiderült, a cikkben szereplő személyeket, helyeket, idézeteket mind az újságíró találta ki. 

A Spiegel szerkesztősége által felállított vizsgálóbizottság azt állapította meg, hogy 2011 óta a Relotius neve alatt megjelent 70 írás közül legalább 14 részben vagy egészen kitaláción alapul. Az újságíró először tagadta a vádakat, majd beismerte a hamisítást.

A dologra akkor derült fény, amikor Relotius egyik szerzőtársa gyanút fogott a mexikói határon felállított amerikai polgárőrségről szóló cikknél, ami novemberben jelent meg a lapban. Az újságíró utánanézett a dolgoknak. Kiderült, hogy  Relotius  a cikkében említett vagy ott megszólaló emberekkel soha nem találkozott és soha nem beszélt.  

Relotius a Spiegel egyik legismertebb riportere volt, a fiatal újságírógeneráció példaképe. Négy német újságíródíjat is megkapott, jelölték a CNN Journalist of the Year díjra, és bekerült a Forbes magazin listájára, amely a média legmeghatározóbb 30 év alatti képviselőit mutatta be. 

A Spiegel állandó bizottságot állított fel, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló eseteket. 

Rovatok