Index Vakbarát Hírportál

Steve Carell sorozatot forgat Trump űrhadosztályáról

2019. január 17., csütörtök 14:44

Egy hónap sem telt el azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy utasította a Védelmi Minisztériumot egy hatodik katonai szervezeti ágazat, az űrhadosztály (Space Force) létrehozására. Korábban Mike Pence alelnök fejtette ki, hogy az amerikai kormányzat 2020-ig létre akarja hozni az űrhaderőt. A kongresszus az idei védelmi költségvetésébe már be is építette az űrhaderő főparancsnoksága létrehozásának költségeit.

Erre reagált elképesztő sebességgel a Netflix, ugyanis bejelentették, hogy Steve Carell főszereplésével sorozatot készítenek Space Force címmel az űrhadosztály működéséről. A legjobb az egészben, hogy a sorozatra Carell régi munkatársával, Greg Danielsszel fogott össze, akivel a nagy sikerű A hivatal sorozatot is készítették. A hivatal amerikai verziója kilenc évadot, 201 epizódot élt meg, és az NBC egyik legkedveltebb sorozatává vált.

A Space Force-hoz kiadott első teaserben persze még egy kocka sincs a sorozatból, hiszen azt még nem kezdték el forgatni, de kiderül belőle, hogy nagyjából mire számíthatunk majd. A klipben megjelenő felirat szerint a hadosztály azért jött létre, hogy a műholdakat megvédje a támadástól, és más, űrrel kapcsolatos feladatai is lesznek. Vagy valami ilyesmi. "Ez egy történet a férfiakról és nőkről, akiknek ezt ki kell deríteniük" - teszik hozzá.

Hogy mikortól lesz látható a Space Force a Netflixen, egyelőre nem közölték. 

Rovatok