Index Vakbarát Hírportál

10 év börtön is járhat Szingapúrban az álhírekért

2019. május 9., csütörtök 00:00

Talán a világ legszigorúbb álhírekre vonatkozó törvényét fogadták el Szingapúrban, írja az MTI. Az új jogszabály szerint

A jogvédők korábban is bírálták már a világ egyik legszigorúbb országának számító Szingapúrt, de az ottani kormány szerint valahogyan fel kell lépni az álhírek ellen, mert azok veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra, illetve megoszthatják az ország többféle etnikumból álló lakosságát. Az Amnesty International szerint azonban az új jogszabály alkalmas lehet arra, hogy a hatóságok elnyomhassák a nekik nem tetsző véleményeket az interneten.

A hírre meglehetősen negatívan reagált az ismert techcégek (Facebook, Twitter, Google) ázsiai részét tömörítő Ázsiai Internetkoalíció, amely a maga nevében a legradikálisabbnak nevezte a jogszabályt. Ezzel szemben a szingapúri belügyminiszter azt mondta, hogy az óriásvállalatok magukat nem fogják szabályozni, ezért kell megmutatni, hogy Szingapúr szigorú, de igazságos.

Nem ez az első kifejezetten internetes törvény, amire szigorú szabályozást hoztak a közelmúltban, pár napja Szingapúrban az online szexuális zaklatások visszaszorítására hoztak új törvényeket, amelyek szerint

Rovatok