Index Vakbarát Hírportál

Negyedére csökkentette az Ítélőtábla a Figyelő miatt fizetendő kártérítést

2020. május 13., szerda 14:37

Bár jogerősen megállapították, hogy a Figyelő valótlanságokat állított az MTA egy kutatójáról, a Fővárosi Törvényszék által korábban megállapított kártérítést a Fővárosi Ítélőtábla a negyedére mérsékelte, 800-ról 200 ezer forintra, valamint 56 ezer forint illeték megfizetésére is kötelezték a kutatót. "Ez azt jelenti, ha ügyvédi díjat is kellett volna fizetnie a jogi képviseletért, akkor neki kellett volna a végén fizetnie két év után azért, mert hazudtak róla és ezért perelt" – írja közleményében a Bene Márton kutatót a bíróságon képviselő Magyar Helsinki Bizottság.

A Figyelő 2018 nyarán tett közzé egy "feketelistát", Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait" címmel. Ezért indított a kormánylap ellen pert Bene Márton, az MTA kutatója, mondván, a Figyelő valótlan és a jóhírnevet sértő állításokat közölt róla. A lap ugyanis azt írta, Bene alig publikál tudományos eredményeiről, 2016 óta nem is jelent meg publikációja, ami nem igaz, sőt, neves nemzetközi folyóiratok is közölték a munkáit azóta.

A keresetnek már tavaly helyt adott a Fővárosi Törvényszék, de az akkor megállapított büntetést most jelentősen csökkentette az Ítélőtábla. A Helsinki Bizottság az ítéletről úgy fogalmaz:

Annak természetesen örülni lehet, hogy a hazugságot jogsértőnek ítélte meg a bíróság, és nyilvános elégtételre és sérelemdíj megfizetésére is kötelezte a Figyelő kiadóját. De a pohár mégis félig üres. Ugyanis a kétszázezer forintos sérelemdíj álláspontunk szerint nem alkalmas sem arra, hogy kompenzálja a jóhírnév megsértését, sem arra, hogy visszatartsa hasonló jogsértéstől a sajtóorgánumot.

Mint írják, a bíróság részben azért enyhített a büntetésen, mert a hamis állítást 12 órán belül eltüntették a Figyelő honlapjáról, részben pedig azért, mert a felperes jó hírneve védelmében az MTA egy intézete kiadott egy nyilatkozatot Benéről.

Ez teljességgel érthetetlen. Olyan, mintha a súlyos testi sértést elkövető elítélt esetén enyhítő körülményként értékelnénk azt, hogy a megvert áldozatot egy orvos meggyógyította, vagy éppen a barátja megvigasztalta a kórházban

– kommentálta az ítéletet a Helsinki Bizottság.

Rovatok