Index Vakbarát Hírportál

Odavannak a héliumos lufiért és megidézik az ufókat

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Hosszú út vezetett a népi megfigyelésektől a rendszeres és tudományos időjárás-előrejelzésekig, a „vörös az égalja, aligha eső lesz” bölcsességektől a szuperszámítógépekkel kalkulált prognózisokig. Először az 1854-es krími háborúban, az angol és francia flottát megsemmisítő többnapos vihar után merült fel, hogy a felhők bámulásán kívül komolyabban kellene foglalkozni a meteorológiával, de száz évet kellett még várni, hogy a világ első programozható elektronikus számítógépe, az ENIAC 1950-ben Neumann János (a digitális számítógép elvi alapjainak kidolgozója) irányítása mellett ünnepélyesen kiszámolja a történelem első bevált időjárás-előrejelzését.

Mi, magyarok már a kezdetektől az élmezőnyben prognosztizáltunk, 1891. június 15-től kezdve már naponta készült térképes „Időjárási sürgöny-jelentés” Budapesten, az előrejelzések pontossága azonban (ahogy a világon mindenütt) sokszor vicc tárgya volt, nemegyszer jogosan. Hiába a nagy igyekezet, az örökké mozgó, változó, átalakuló légkör annyira bonyolult rendszer, hogy csak a legmodernebb szuperszámítógépek képesek azt a sok millió egyenletet kiszámolni, amely egy tűrhető prognózishoz szükséges, még a műholdak korában is.

Pedig már képesek vagyunk esőt csinálni és jégesőfelhőket oszlatni már az 1950-as évek óta, és derült időt varázsolni, mint a kínaiak Peking fölött a 2008-as olimpia idején. De mégsem tudjuk nagy léptékben manipulálni az időjárást, hiába is szeretnénk, ahogyan például Baltazár professzor a mesében, amint mindenféle karokkal, tekerőkkel, dugattyúkkal bármilyen időjárást az égbe rittyent. Ennek oka a légkör összetettségén túl az, hogy a valódi esőcsináláshoz szükséges ezüst-jodid drága anyag, ezért nem éri meg nagy esőkben gondolkodni.

A meteorológusok ezért inkább ahol csak tudnak és amit csak tudnak, mérnek és mérnek, egyfolytában, éjjel és nappal, földön, vízen, levegőben. Barna hajszállal páratartalmat (higropméter), horpadt fémdobozzal légnyomást, de az egyik csodafegyverük mégis csak a héliummal töltött léggömb, amelyből sok ezret engedtek föl már eddig is, de nem vicces lufiként használják, hanem légköri adatok tömkelegének mérésére. A rádiószondás műszereket egészen 30 kilométeres magasságig viszik a léggömbök, ahol aztán kipukkadnak, és leesnek valahol, a rádiószondák sorsa pedig (a GPS-korszak előtt) a becsületes megtalálókon és beszolgáltatókon múlt.

Valószínűleg minden idők egyik legnevezetesebb meteorológiai ballonja 1947. július 2-án zuhant le az új-mexikói Roswell városka környékén, és alapozta meg minden idők leghíresebb és legtöbb talánnyal övezett ufóészlelését. Hiába cáfolt az amerikai légierő, és tették közszemlére egy időjárási ballon maradványait, a kis szürke földönkívüliek látogatásáról, elfogásáról és a titokzatos 51-es körzetről szóló szóbeszédnek már nem lehetett útját állni, és a híres időjárási ballon földet érésének napja az ufók világnapja lett.

Hortobágy, 1964. augusztus 6. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének kutatói a Hortobágy mikroklímájáról tudományos méréseket végeznek. A lég- és talajhőmérsékleti, a sugárzási, valamint párolgási adatok eredményeit hat különböző színnel író elektromos műszer rögzíti automatikusan. A tudományos észleléseket a tél folyamán dolgozzák majd fel
Hortobágy, 1964. augusztus 6. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének kutatói a Hortobágy mikroklímájáról tudományos méréseket végeznek. A lég- és talajhőmérsékleti, a sugárzási, valamint párolgási adatok eredményeit hat különböző színnel író elektromos műszer rögzíti automatikusan. A tudományos észleléseket a tél folyamán dolgozzák majd fel (Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár)
Budapest, 1960. november 2. A Meteorológiai Intézet munkatársa optikai és rádióteodolittal követi a rádiószondát vivő léggömböt, amelynek segítségével tájékozódnak a légköri viszonyokról a pestszentlőrinci obszervatórium meteorológusai
Budapest, 1960. november 2. A Meteorológiai Intézet munkatársa optikai és rádióteodolittal követi a rádiószondát vivő léggömböt, amelynek segítségével tájékozódnak a légköri viszonyokról a pestszentlőrinci obszervatórium meteorológusai (Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár)
Gödöllő, 1961. november 9. Páskándy János vezető technikus a halastó partján elhelyezett meteorológiai észlelőberendezéseket ellenőrzi a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet halgazdaságában, ahol a nemesítési kísérletek után halmeteorológiai kutatást végeznek, miután a szakemberek összefüggést figyeltek meg az időjárás és a halak étvágya között
Gödöllő, 1961. november 9. Páskándy János vezető technikus a halastó partján elhelyezett meteorológiai észlelőberendezéseket ellenőrzi a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet halgazdaságában, ahol a nemesítési kísérletek után halmeteorológiai kutatást végeznek, miután a szakemberek összefüggést figyeltek meg az időjárás és a halak étvágya között (Fotó: MTI Nemzeti Fotótár)
Balatonfüred, 1964. június 21. Érdeklődők nézik a balatonfüredi nyilvános meteorológiai jelzőállomást, melyről leolvasható a pillanatnyi hőmérséklet és a várható időjárás is
Balatonfüred, 1964. június 21. Érdeklődők nézik a balatonfüredi nyilvános meteorológiai jelzőállomást, melyről leolvasható a pillanatnyi hőmérséklet és a várható időjárás is (Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár)
Siófok, 1962. augusztus 1. Endrődi Gabriella és Götz Gusztáv, a Meteorológiai Intézet siófoki obszervatóriumának tudományos munkatársa a Balatonkutató Állomás vízre épített észlelőállomásának műszereit ellenőrzi. A kutatók a mindenkori időjárással kapcsolatban figyelik a Balaton és közvetlen környezete speciális meteorológiai viszonyait. Az észlelőállomásokon több szintben mérik a szélsebességet, a levegő és a talaj hőmérsékletét, nedvességét, a beérkező és visszavert sugárzást, valamint a vízhőmérsékletet, és első alkalommal hasonlítják össze a balatoni vízfelszín és a szárazföld feletti meteorológiai viszonyokat
Siófok, 1962. augusztus 1. Endrődi Gabriella és Götz Gusztáv, a Meteorológiai Intézet siófoki obszervatóriumának tudományos munkatársa a Balatonkutató Állomás vízre épített észlelőállomásának műszereit ellenőrzi. A kutatók a mindenkori időjárással kapcsolatban figyelik a Balaton és közvetlen környezete speciális meteorológiai viszonyait. Az észlelőállomásokon több szintben mérik a szélsebességet, a levegő és a talaj hőmérsékletét, nedvességét, a beérkező és visszavert sugárzást, valamint a vízhőmérsékletet, és első alkalommal hasonlítják össze a balatoni vízfelszín és a szárazföld feletti meteorológiai viszonyokat (Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár)
Siófok, 1965. február 9. Az Országos Meteorológiai Intézet siófoki obszervatóriumának munkatársai mintát vesznek a Balaton jegén, hogy méréseket végezhessenek. Vizsgálják a légkör pillanatnyi fizikai állapotát, mérik a levegő hőmérsékletét, nedvességtartalmát, a szél erősségét és a felhőzet fajtáját, a tél adta lehetőségeket kihasználva pedig a hó sűrűségét és a tó jegének vastagságát
Siófok, 1965. február 9. Az Országos Meteorológiai Intézet siófoki obszervatóriumának munkatársai mintát vesznek a Balaton jegén, hogy méréseket végezhessenek. Vizsgálják a légkör pillanatnyi fizikai állapotát, mérik a levegő hőmérsékletét, nedvességtartalmát, a szél erősségét és a felhőzet fajtáját, a tél adta lehetőségeket kihasználva pedig a hó sűrűségét és a tó jegének vastagságát (Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár)
Budapest, 1965. december 30. Magaslégköri méréshez – a légnyomás, szél, léghőmérséklet és légnedvesség közvetlen mérése a troposzférában és a sztratoszféra egy részén – indítják el a szakemberek a léggömbre szerelt mérőszondát az Országos Meteorológiai Intézet pestszentlőrinci állomásáról. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben
Budapest, 1965. december 30. Magaslégköri méréshez – a légnyomás, szél, léghőmérséklet és légnedvesség közvetlen mérése a troposzférában és a sztratoszféra egy részén – indítják el a szakemberek a léggömbre szerelt mérőszondát az Országos Meteorológiai Intézet pestszentlőrinci állomásáról. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben (Fotó: Percze Lajos / MTI Nemzeti Fotótár)
Budapest, 1965. december 30. Napfénytartammérést végeznek a szakemberek az Országos Meteorológiai Intézet pestszentlőrinci állomásán. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben
Budapest, 1965. december 30. Napfénytartammérést végeznek a szakemberek az Országos Meteorológiai Intézet pestszentlőrinci állomásán. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben (Fotó: Percze Lajos / MTI Nemzeti Fotótár)
Budapest, 1965. december 30. Ventura Eduard és Nagy Ibolya, az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa a rádiós megfigyelőkocsi tetején beállítja az antennákat a pestszentlőrinci állomáson, hogy a magaslégköri méréshez – a légnyomás, szél, léghőmérséklet és légnedvesség közvetlen mérése a troposzférában és a sztratoszféra egy részén – felbocsátott léggömbre szerelt mérőszonda adatait venni tudják. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben
Budapest, 1965. december 30. Ventura Eduard és Nagy Ibolya, az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa a rádiós megfigyelőkocsi tetején beállítja az antennákat a pestszentlőrinci állomáson, hogy a magaslégköri méréshez – a légnyomás, szél, léghőmérséklet és légnedvesség közvetlen mérése a troposzférában és a sztratoszféra egy részén – felbocsátott léggömbre szerelt mérőszonda adatait venni tudják. Az időjárás előrejelzéséhez ismerni kell a talaj szintjéről 30 ezer méter magasságig a hőmérsékletet, a széljárást és a páratartalmat. Az intézet szakemberei szerint az új műszerek, módszerek alkalmazásával az időjárás előrejelzése pontosabb és megbízhatóbb lesz a következő évben (Fotó: Percze Lajos / MTI Nemzeti Fotótár)
Pécs, 1976. június 5. Husznai Gábor. a Tenkes-hegyen lévő meteorológiai rádiólokátor irányítója az ún. vezetési ponton figyeli az alakuló felhőzetet. Baranyában megkezdte munkáját a rakétás jégeső-elhárító rendszer
Pécs, 1976. június 5. Husznai Gábor. a Tenkes-hegyen lévő meteorológiai rádiólokátor irányítója az ún. vezetési ponton figyeli az alakuló felhőzetet. Baranyában megkezdte munkáját a rakétás jégeső-elhárító rendszer (Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár)
Tenkes-hegy, 1987. május 23. Jégeső-elhárító rakétákat kilövő állomás a Tenkes-hegyen
Tenkes-hegy, 1987. május 23. Jégeső-elhárító rakétákat kilövő állomás a Tenkes-hegyen (Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár)


Rovatok