Index Vakbarát Hírportál

Művész, aki ugyanazt az egy, élethosszig tartó művet játssza

2023.06.07. 06:08 Módosítva: 2023.06.07. 06:57

Hangszeres virtuozitás. Hihetetlen hegedűjáték. Istenadta tehetség. Besorolhatatlan műfajú zene. Szuggesztív előadásmód. Ilyen és ehhez hasonló módon méltatják a kritikusok és ismeri el a közönség mai főszereplőnket, a hegedűs-énekes és zeneszerző Lajkó Félixet.

Neil Young egyik koncertjén a nézőtérről valaki felkiabált a színpadra: „Ez már volt, ez ugyanaz!”. Az évtizedek óta zenei pályán lévő kanadai-amerikai gitáros-énekes ennyit mondott erre: „Minden dal ugyanaz.”

És ez igaz lehet Lajkó Félix esetében is. Az öntörvényűnek és kiszámíthatatlannak tartott hegedűművész lényegében ugyanazt az egy, élethosszig tartó művet játssza.

Ő hangszerének egyik legismertebb magyar virtuóza. Szívből eredő, sodró erejű játékával nyűgözi le hallgatóságát Neki mindegy, hogy New York egyik koncerttermében vagy éppen egy szerbiai kiskocsmában zenél, ugyanazt adja közönségének.

Június elején az A38 Hajó színpadán láthattuk őt, ahol nagysikerű koncertet adott. Ennek kapcsán idézzük fel egy 14 évvel ezelőtti előadását. 2009 májusában akkori formációjával, a Lajkó Electric-kel lépett fel az A38-on. A Hajó honlapján ezekkel a szavakkal ajánlották televíziós megtekintésre az eseményről készült felvételt:

A hegedű-virtuóz Lajkó Félix egyrészt friss, Brasnyó Antallal közös lemezét mutatta be a közönségének, ugyanakkor táncosléptű rajongóinak is a kedvében járva visszatért tíz évvel ezelőtti énjéhez is, és erős balkáni hatásokkal fűszerezett, elektromos hangszereket is felvonultató, sodró, lehengerlő, eksztatikus menüjével is meglepte a nagyérdeműt.

Az említett lemezről, amely A bokorból címet viseli, beszélünk még bővebben. Lajkó zenésztársai a lemezbemutató koncerteken – így az A38 Hajón is – Pettik Ádám ütőhangszeres és Brasnyó Antal brácsás voltak. Érdekesség, hogy Lajkó és Brasnyó hegedű-brácsa duója mind a mai napig létező formáció. Kettejük jól bejáratott improvizációs zenei programja immár 2006 óta sikert arat a koncerteken.

Lajkó Electric: A gödörből

Lajkó Félix az akkor még Jugoszláviához tartozó vajdasági Topolyán született 1974-ben. A hegedűt 12 éves korában vette először a kezébe. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre egy kölcsönkért hegedűvel, amellyel aztán Dresch Mihály zenekarában tűnt fel, úgy 1993 táján, majd az évtized derekán bandával és anélkül is meghódította a fővárost. Azóta sokszor sok időre eltűnt, de mindig újra felbukkan, különböző formációban ismét megcsillogtatja tudását.

Azt talán kevesebben tudják, hogy Lajkó Félix első hangszere a citera volt, amellyel tízéves korában ismerkedett meg, és a mai napig használja ezt a pengetős, húros zeneszerszámot. Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapítótagja így nyilatkozott róla egy 2014-es citerafesztivál kapcsán:

Hegedűjátékában már megszoktuk ezt a hihetetlen virtuozitást, de ahogy ez az ember a citerával bánik, az teljesen irreális.

Lajkó a zenei ízléséről 2013-ban annyit elárult, hogy szereti Paganinit, ahogyan Mozartot, Beethovent vagy Bartókot is hallgat. Nincsenek kedvencei, magát a zenét keresi mindenhol.

Visszatérve A bokorból című 2009-es lemezére, annak megszületésében sokat segített neki a zenésztárs és egyben barát Brasnyó Antal brácsás. Előző nyáron több hónapon keresztül barangoltak együtt az ihletadó, Vajdaságban található palicsi erdőben, és itt is rögzítették az anyagot – olykor igencsak furcsa körülmények között, például az imént hallott A gödörből című dalnál egy gödör helyettesítette a stúdiót; Az autóban című számot egy autó belsejében vették fel; Az este című darabban az esti tücsökciripelést is rögzítették. Nem véletlen, hogy Lajkó Félix azt nyilatkozta az albumról: „A lemez egy erdei barangolás.” A most következő Esett az eső című szerzemény eredetijében az eső hangját használták fel.

Lajkó Electric: Esett az eső

Lajkó Félix zenéjét nehéz műfaji vagy stiláris kategóriába sorolni, ugyanis éppúgy megtalálhatók benne a klasszikus zene, a magyar és más kelet-európai népzenék motívumai, a dzsessz és a blues, ami pedig ezeket a látszólag egymástól távoli elemeket képes összekötni, az Lajkó Félix virtuozitása.

Felsorolni is nehéz, hogy az évek során hány hazai és külföldi előadóval és zenekarral muzsikált együtt. Csak néhány név közülük: Szabados György, Alexander Balanescu, Boban Marković, a Noir Désir.

Mindemellett fellépett a világ számtalan városában, Amszterdamtól Tokióig. Komponált színházi és filmzenéket. Számos nagyjátékfilmben szerepelt, és róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz Félix, játssz! című kisfilmjét.

2009 óta több kiadványa megjelent már (Makovetz turné, 2011; Mező, 2013; Végtelen/Infinity, 2014). Egy másik erős egyéniségű zenésszel, Balázs János zongoraművésszel közös lemezükön alkottak emlékezeteset 2014-ben (Jelszó/Password). 2016-ban Bartos Erika gyerekverseit zenésítette meg (Neked). Ugyancsak 2016-ban a Most jöttem című albumon a hegedű- és citeravirtuóz variációit hallhatjuk folktémákra. A világzenei színtér egyik legsikeresebb projektje volt az elmúlt években Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI vonós kvintett összeállása, amely 2019-es lemezével számtalan díjat nyert, és koncertezett a világ híres színpadjain.

Lajkó Electric: Az úton



Rovatok