Index Vakbarát Hírportál

U2-koncert lesz jövőre Magyarországon

2009. szeptember 7., hétfő 11:45 | aznap frissítve

Az árak nem lesznek alacsonyabbak, mint a Madonna-koncerten, de a szervezők így is telt házra számítanak a Puskás Ferenc stadionban.

2010. szeptember 8-án a budapesti Puskás Ferenc Stadionban ad koncertet a U2, állítja a Blikk. Az ír zenekar nemrég átigazolt a Live Nation koncertszervező céghez, és az újság úgy tudja, egyből el is hoznák Magyarországra Bono együttesét.

A magyar közönség már régóta ki van éhezve egy U2-koncertre: az együttes utoljára a tizenhat éve, 1993. július 23-án járt Budapesten Zoo TV Tour nevű turnéjával. A U2 az utóbbi időkben már csak pár évente adott koncerteket, de jövőre európai koncertkörútra indulnak.

Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint Madonna-kategóriájú árakra és telt házra kell majd számítani.

Rovatok