Index Vakbarát Hírportál

Új melegikon született Koppenhágában

2014.05.11. 01:42
Az 59. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál egy fokkal nem volt se jobb, se rosszabb, mint az eddigi 58. 24 ország delegáltjai elénekeltek több rossz és pár érdekesebb dalt, a közönség mindenkinek egyformán üvöltött és tapsolt, majd jött a szavazás, és nyert egy szakállas nő, illetve egy női ruhába öltözött, szakállas, osztrák férfi. Jó nagy fölénnyel.

A műsor leginkább szervezettségével és óramű-pontosságú lebonyolításával emelkedett ki a többi közül, a 24 énekest lezavarták két óra alatt, nem volt baki, csúszás, hanghiba, és talán pont ezért tűnt annyira laposnak az egész - mert hát ugye ezt a műsort csak a daloknak kellene a hátukon vinniük, de azok talán a szokásosnál is unalmasabbra sikerültek. 

Kállay-Saunders András Running című dalát a verseny előtt a hatodik-hetedik helyre tartották esélyesnek, bár sötét hangulatú szövege (gyermekbántalmazás) miatt több lapban csak depressziós magyarként emlegették az előadóját. Ehhez képest az ötödik helyen végeztünk, ami minden idők második legjobb magyar teljesítménye.

A fogadóirodáknál a döntő előtt az örmény Aram MP3 dubsteppel vegyített bugyinedvesítő lassú száma, a svéd Sanna Nielsen lassú száma és az osztrák szakállas nő vezetett, utóbbi nagy vihart kavart még azelőtt, hogy Koppenhágába érkezett volna. Az oroszok és a fehéroroszok fertőt emlegettek és bojkottal fenyegettek, aztán nem lett belőle semmi, mint ilyenkor az szokott lenni.

Conchita Wurst (az osztrák szakállas nő, aki egyébként egy meleg férfi, csak női ruhában, hosszú parókában lép fel) egyébként a jobbak közé tartozott Rise Like a Phoenix című dalával, amit máris a Jégvarázs című Disney-rajzfilm betétdalához, a Let It Go-hoz hasonlítanak. Wurst egy nagyon szép, aranyszínű ruhában pumpálta ki magából a nagyívű, általában Bond-filmekben és Celine Dion-koncerteken hallható dallamokat, és ezt a szavazásban érintett 37 ország összesen 290 ponttal értékelte. 

  

Második a holland induló lett 238 ponttal, az ő produkciójukra többek között mi, magyarok is 12 pontot adtunk, pedig nem volt több egy átlagos amerikai country-nótánál, amit a hatvanas években írtak, és a XXI. században hangszereltek újra hipszterek.

A harmadik helyre befutó svédek 218 pontot kaptak, egy nagyon unalmas, de valamiért a dobogó legfelsőbb fokára jósolt lassú számmal. Mi az egyik nagy esélyes örményekkel voltunk nagy csatában a negyedik helyért, de a dubsteppel megbolondított lassú szám 174 pontot kapott, míg a mi fiunk csak 143-at.  

Ha mindenképpen kategorizálni kellene a 24-es mezőnyt, voltak benne csajokkal eladott produkciók, középtempós balladák, tipikusan kelet-európai beütésű diszkóslágerek, és pár olyan előadás, amivel nem nagyon lehetett mit kezdeni.

Fogós, fütyülős refrénjével kitűnt a mezőnyből a svájci Sebaleter, aki egyébként máltai születésű, és lehet pont ettől volt olyan laza - 64 pontot kapott összesen. A lengyelek népzenével vegyített csajos rapjére viszont nem azért fog emlékezni senki, mert annyira jó volt, hanem a színpadon ruhát mosó és vajat köpülő, bögyös előadók miatt, ami 62 pontra volt elég. 

Conchita Wurst győzelmét a tolerancia diadalának aposztrofálják az európai sajtóban, bár pár helyen máris az olvasható, hogy az első helyhez az kellett, hogy mindenki rohant bebizonyítani, mennyire rohadt toleráns, miközben otthon, amikor nem kell a világ előtt bizonyítani, a melegfelvonulásokat is betiltják .

Figyelemreméltó, de mi, magyarok is 10 ponttal jutalmaztuk a későbbi nyertest, bezzeg ha a Dal című versenyen csak egy transznemű énekes is feltűnne, lenne felhorgadás az országban. Ami a legérdekesebb: a telefonos hazai szavazatok alapján a finnek nyálas szintipoppal vegyített Coldplay-epigonja végzett az élen, megelőzve az osztrák indulót (hálistennek a zsűri szavazataival együtt a finneknek csak 5 pont jutott, összesítésben mi a hollandokat szerettük 12 pontosra).

Az este nagy vesztese mindenképpen a francia TWIN TWIN volt, rettenetes előadásukat mindössze két ponttal jutalmazta Európa, és hasonlóan csalódottak lehetnek a britek is a 17. hellyel.

Hiába kapott viszont csak 37 pontot Szergej Csetkovics Мој свијет című slágere, ha valaki Montenegróba tervez utazást, jobb ha megszokja, mert ez fog szólni minden bódéból, étteremből és taxiból. Vagy a szakállas nő dalának dance-remixje.



Rovatok