Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Az énekes következmények nélkül élt, mindig másra kente a balhétPixáról legutóbb akkor írtunk, amikor magával Snoop Dogg-gal dolgozott együtt Amerikában, most pedig készített egy remixet ahhoz a Wellhello-dalhoz, aminek videóját 2014 legjobb magyar klipjének választottuk. Az utóbbi évek legnagyobb magyar slágerét, Fluor Mizu? című számát is készítő dj-producer ráadásul a hallás világnapja alkalmából abban is segített nekünk, hogy megmutatta, micsoda különbség van az egyszerű mezei mp3, a teljesen nyers stúdiófelvétel és a rendesen lebutított tömörített verziók között.
Pixa legújabb remixe az Apuveddmeg című Wellhello számhoz tökéletes példa arra, hogy bemutassuk rajta, micsoda különbség lehet a különböző formátumok és tömörítések között. A Soundcloudra felkerült hivatalos kiadványt négy különböző verzióval vetjük össze:
Íme a remix abban a formában, ahogyan a legtöbbet találkozunk majd vele:
(Az Apuveddmeg remix ingyesen letölthető Pixa Soundcloudjáról)
A teljesen túlvezérelt zenék jelensége nem új, már akkor is hajlamosak voltak erre a lemezkiadók, amikor még csak a jövőkutatók sejthették az ehhez hasonló elektronikus zene létrejövetelét.
Az úgynevezett loudness war már a '40-es években elkezdődött, amikor a lemezcégek azzal trükköztek, hogy sunyiban egyre hangosabbra nyomták a számokat a bakelitlemezekre. Akkoriban minden vendéglátóhelyen már volt hétincses bakelitlejátszó, és a kiadók úgy gondolták, hogy ha a hozzájuk tartozó előadó zenéje hangosabb, akkor arra jobban figyel a vendég és nagyobb valószínűséggel veszik meg az emberek. Azonban a bakelit technológiai korlátai miatt a végtelenségig nem lehetett erősíteni a dalokat.
A cédénél ez már nem volt akadály, a '90-es évekre egyre csak emelték a szintet, végül a Metallica 2008-as Death Magnetic albuma verte ki a biztosítékot, aminek annyira magas volt az átlag hangereje, hogy már torzította az eredeti felvételt.
Azóta egyre több zenész figyel arra, hogy a kötelező hangerőemelés helyett dinamikus kompresszálással próbálják masterelni a dalaikat.
„A mastering egy olyan hangmérnöki tevékenység, ami a különböző ipari sztenderd hangzásokat (rádió, tv, cd) hivatott előállítani. Ezzel a hanganyaggal ezt könnyen lehet szemléltetni: a halkabb, nyersebb hangzóanyag nem maszterelt, a kövérebb, teltebb rész pedig a már maszterelt verzió." Íme a Pixa remixnek az ún. masterelt verziója:
Ez pedig a masterelés előtti minőség:
„Azért van szükség néhány ipari sztenderdre, mert a rádió, a tévé vagy akár a klubok adásszóró, illetve hangosító rendszerei egy bizonyos »szintre«, »hangzásra« vannak beállítva/beállva. Nem szólhatnak összevissza a hangzóanyagok, nem lehet egyik halkabb, másik hangosabb, egyik tompább, másik élesebb” – magyarázza Pixa. „A wav egy olyan digitális formátum, ami teljesen tömörítésmentes, tehát nem veszteséges. A digitális tömörítetlen formátumok valóban visszaadják az igazi élményt, miközben az mp3 – főleg ami kisebb bitsűrűségű (kbps) – sokkal rosszabb hangminőség, tehát szar, tompa és kásás" – foglalta össze Pixa, aki egy képet is mellékelt a nyers és a masterelt verzió illusztrálásához.
„Ez a különbség a »valahonnan letöltött« zenék és az iTunes/Deezer/Beatport/stb. megvásárolható zenék között. Amíg a blogokról és egyéb helyekről összekukázott, rippelt meg mindenféle zenék legjava általában 128 kpbs-es mp3-ak, addig a pénzért vehető zenék tényleg jó minőségűek: vagy wav, vagy legjobb minőségű mp3 vagy m4a. A rádiók, televíziók nagyon érzékenyek a formátumra is, mert van egy minőségi kritérium, ami alatt nem sugározhatnak. Régebben elég volt a 192kbps-os mp3 is, de ma már a nagyobb rádióknál tömörítetlen wav formátumot kérnek.”
Végül az Apuveddmeg 64 kilobittel:
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
