Index Vakbarát Hírportál

Ázsiai szexmunkások közt tér vissza a Libertines

2015.07.03. 13:11

2004-es címnélküli albuma után a napokban jelentette be soron következő, harmadik lemezét az ezredforduló utáni brit indie talán legfontosabb zenekara, a Libertines. Az anyag, amire több mint egy teljes évtizedet kellett várni, az Anthems for Doomed Youth címet fogja viselni, és szeptember első felében fog megjelenni.

A visszatérés persze már korábban megtörtént, hiszen a viharos körülmények közt szétszéledt, majd újra egymásra találó zenekar egy ideje már koncertezik, hangzóanyagot azonban 2004 óta egyáltalán nem adtak ki – a tagok inkább a saját projektjeikre fókuszáltak.

Még egy nap sem telt el az új album bejelentése után, amikor a Libertines egy új számot és vele egy új klipet is közzétett. A dal címe Gunga Din, a klipet pedig a zenekar régi fotósa, Roger Sargent rendezte hozzá. A videóban egyébként a Libertines egy thaiföldi piroslámpás negyedben sétál, mindenféle ázsiai szexmunkások között. (A helyszínválasztás bizonyára nem véletlen, a zenekar frontembere, Pete Doherty ugyanis Thaiföldön töltötte rehabos időszakát.)

A zenekar már azt is elárulta, hogy valami újra törekedtek, ezért szintetizátorokat is használtak a lemez készítése közben. A dobos, Gary Powell szerint egyáltalán nem szerettek volna úgy hangzani, mint ahogy 2004-ben szóltak például. Pete Doherty magabiztosan azt mondta az anyagról, hogy a rajongók imádni fogják, Carl Barat pedig arról beszélt, hogy sikerült továbblépniük, hiába érezte egy darabig, hogy gyors gitárhangzást szeretnének a visszatérő korongra, végül belátták, hogy már más tempójú életet élnek, mint tizenegy évvel ezelőtt.

Progresszívek lettünk... Nem, ne ijedjetek meg! Ez még mindig a Libertines, de azért furcsa lenne, ha visszatérnénk, és még mindig pontosan ugyanazt csinálnák, amit régen

– viccelődött John Hassall basszusgitáros.

Az Anthems for Doomed Youth egyébként csupa új számot tartalmaz majd, az egyetlen kivétel a You’re My Waterloo lesz, amit a rajongók már jól ismerhetnek, és aminek a történetéről már mi is írtunk az Indexen.



Rovatok