Nem csak egy nagyszínpados koncert a tét
További Stenk cikkek
Idei dalversenyünk résztvevőivel (Fran Palermo, Passed, Szabó Benedek és a Galaxisok), valamint a Stenken többször feltűnő előadókkal (Mangooz and the Magnet, Run Over Dogs) a mezőnyben hamarosan elindul a Nagy-Szín-Pad! elnevezésű verseny, amelynek célja, hogy még nagyobb ismertséghez segítsen már aktívan koncertező, fesztiválokon fellépő zenekarokat. "A fellépőktől, a szakmától és a közönségtől kapott visszajelzések azt igazolják: a verseny igazán fontos ugródeszka az összes résztvevő számára” – mondta Lobenwein Norbert alapító-főszervező.
A 12 induló április 23-tól (péntektől) 12 napon át koncertezik majd az Akváriumban – a fellépések után afterpartik is lesznek a fellépőkkel –, és a döntőre is itt kerül sor május 15-én (vasárnap). A verseny győztese felléphet majd a Sziget, a Volt és a Strand fesztiválok nagyszínpadjain, képviselheti Magyarországot a 2017-es groningeni Eurosonic fesztiválon, valamint videoklipet is készíthet.
A zenekarokra ezúttal nemcsak a közönség, hanem egy 25 tagú szakmai zsűri is szavaz, amelynek tagjai közt olyanok foglalnak helyet, mint Gerendai Károly, Lévai Balázs, ef Zámbó István, Zacher Gábor, Morcz Fruzsina, a Pamkutya, Szimler Bálint, Papp Szabolcs a Supernemből, Wolfie a Punnany Massifból és kollégánk, Sixx. A három döntős nevét május 9-én, hétfőn reggel kilenckor bejelenteni a Petőfi rádión – ők a Művészetek völgye alatt is felléphetnek majd.
A teljes mezőny így fest (zárójelben a koncertjeik időpontjaival):
- Bagossy Brothers Company (április 23.)
- Bohemian Betyars (április 24.)
- Esti Kornél (április 25.)
- Freddie (április 26.)
- Fran Palermo (április 27.)
- Mongooz and the Magnet (április 28.)
- MARGE (április 29.)
- Passed (április 30.)
- Run Over Dogs (május 1.)
- Superstereo (május 2.)
- Szabó Benedek és a Galaxisok (május 3.)
- Zaporozsec (május 4.)
A résztvevő zenekarok egy-egy dalukkal egy válogatáscédére is felkerültek, amelyet limitált példányban már lehet is kapni a MOL-kutakon. A Nagy-Szín-Pad! első szériáját egyébként a Mary PopKids, a tavalyit pedig az Ocho Macho nyerte.
Ne maradjon le semmiről!