Index Vakbarát Hírportál

Jeges levendulaszörppel védjük ki a másnapot

2016.07.23. 11:31

Huszonhat koncert- és programhelyszínnel várja a látogatókat a huszonhatodik Művészetek völgye, amelynek ezúttal is Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd ad otthont. A szervezők vállaltan igyekeztek minél szélesebb közönséget megszólítani, amire jó példa a tíznapos fesztivál legnagyobb színpada, a Panoráma színpad, ahol olyan nevek lépnek fel, mint Péterfy Bori, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Brains, a PASO, a Kiscsillag, valamint a fesztivál zárónapján Skye és Ross a Morcheebából, de a fesztiválszezonban egyedül itt játszik például az Erik Sumo Band is.

Fontos helyszín még a Harcsa Veronika udvar, ahol minden nap jógával indul a program, és itt lépnek fel a házigazda (vele épp nemrég interjúztunk) kedvenc előadói is, mint a Volkova Sisters, a Dresch Mihály Quartet, Jónás Vera, a vicces nevű Buster Keaton (UK), Iamyank, a We Plants Are Happy Plants, de bemutatkozik a Farbwechsel kiadó, Szalóki Ági Karády-estet tart (igaz, délután fél ötkor), és természetesen a helyszín névadója is színpadra áll.

A Művészetek Völgye azonban ezúttal sem csupán a könnyűzenéről szól: a Folk udvar értelemszerűen a népzenének- és táncnak ad otthont, a Fonó udvar az általunk is kedvelt WOMEX kínálatából szemezget, a kapolcsi római katolikus templomnál és a petendi templomnál, a fesztivál talán legcsöndesebb helyszínén pedig a komolyzene kerül fókuszba. Innen csak egy köpés (mondjuk azért egy jókora köpés) Csóromfölde, ahol a Hello Wood nemzetközi alkotótáborának munkáit lehet, és érdemes is, megnézni.

Taliándörögd igazi színházi központtá alakult, itt újdonságként valósul meg a Nemzeti Szín-Tér, a Nemzeti Színházzal együttműködésben, ahol bemutatják a Psyché-t, a Fodrásznőt és a Ballada a két sebzett hattyúrólt, Hobo feldolgozásában. Ezen túl külön műsorral készülnek a Színház és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem hallgatói, illetve látható lesz Mácsai Pál és Müller Péter Sziámi, Pintér Béla társulatával közös produkciója is.

De nemcsak színházi, hanem filmes programokat is szerveznek Taliándörögdre. A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál legjobb dokujait láthatja a közönség, a vetítések után pedig beszélgetések vannak az alkotókkal. És ha már mozi: a Magyar Írószövetség a Lilla Malomban vetíti például a Szaffit, a Vukot és a Nekem lámpást is.

És inni lehet?

Természetesen. Kézműves sörök idén is vannak, ami továbbra is nagyon jó irány, fóti pilst például 450 forintért ittunk a taliándörögdi Elevenkertnél (itt játszik majd a tavalyi Stenk dalversenyt megnyerő Néhai Bárány is), de a Klastrom kocsmában már akár 250 forintért is sörözhetünk, igaz, nem kézműveset. Itt egyébként kommerszek is vannak két-háromszáz forintért, ha valaki esetleg költséghatékony szeretne lenni.

A bor decije 250 forint körül mozog, kisfröccsöt két-háromszáz forint körül ihatunk, helyszíntől függően,  sportfröccsöt láttunk háromszázért, de vicét 650-ért is. Ha valaki hűsölni szeretne kicsit, ne hagyja ki az Inhoff Borház pincéjét, vagy beülhet mondjuk egy misére, a Református udvarban például a vasárnapi istentisztelet is a program része.

Persze nemcsak alkoholt lehet inni, sajgó másnaposságra jól jöhet a Kocsor ház által kínált parádi gyógyvíz, de akár jeges levendulaszörpöt is kérhetünk, sőt, ugyanitt Facebook-lájkért cserébe ingyen adják a kisfröccsöt, ha valaki ügyeskedni szeretne. Ha fogyóban a pénzünk, érdemes élni a lehetősséggel.

Kaja van?

Kenyérlángosba lépten-nyomon belebotlik az ember, de kár lenne ennyivel beérni, meg idővel úgyis  ráun az ember. A Klastromban láttunk napi menüt egy ezresért, ami az ottjártunkkor épp babgulyás volt kakaóscsigával, de ugyanitt ehetünk velős kenyeret 550-ért, meg persze van klasszik zsíroskenyér (200 forint) és melegszendó (420) is.

A Folkudvarban kapni házi sült kolbászt mustárral és kovászos ubival, 1500-ból jön ki. Szintén itt 1290 a jókai bableves, kettőfélért pedig cipóban sült cigánycsülköt és babos bucit is ehetünk, mindkettő szuperül néz ki. Ide egyébként a színpad látványa miatt is érdemes benézni. Burgereket 1200 körül vehetünk a Harcsa Vera udvarban, gluténmentes kajákért a Kocsor ház felé vegyük az irányt.

Kedvenc helyszínünk, és valószínűleg a legautentikusabb is, Varga Szilvi Falusi Vendégasztala, ahol reggelizni, ebédelni és vacsorázni is lehet. 400 a bundáskenyér, 550 a hagymás rántotta, 700 a kolbászos lecsó, 900 a kapolcsi babgulyás, Szilvi kedvence (csirkemellcsíkok salátával) pedig 1400. A házigazda csak időszakosan nyit ki saját portáján, például a Művészetek Völgye idejére, az ételekhez felhasznált zöldségek pedig a ház melletti kertben teremnek. (Salátákat 400 forinttól ehetünk.) Megkérdeztük, ő mit ajánl a fogások közül, azt mondta, Ili mama káposztás gombócát kár lenne kihagyni. Palacsinta is van házilekvárral, kettő darab négyszáz forint.

De hogy jutok le?

Ha Budapestről jövünk, buszok a Népligettől indulnak, és átszállás nélkül lehoznak Kapolcsra, de úgy készüljünk, hogy három óra az út. Ha ez kibírhatatlannak tűnik egy helyben ülve, akkor választhatjuk a vasutat: a Déliből indulnak a vonatok, és veszprémi átszállással érhetjük el Kapolcsot. Azzal azért számoljunk, hogy Veszprémben a vasútállomás és a buszpályaudvar nincs olyan közel egymáshoz, egy tízperces helyijáratos utazással érdemes számolni.

Vagy persze jöhetünk autóval, telekocsival, és egyéb variánsaival is.  Ha megérkeztünk: a könnyebb ingázás érdekében a települések között ezúttal is csigabusz közlekedik, nagyjából óránként, Taliándörögdön pedig ingyenes parkolót alakítottak ki az autósok örömére. És ha már a járműveknél tartunk: úgy volt, hogy lesz helikopterezés, és nagyon készültünk rá mi is, ám ez végül elmarad.

A szokásos szálláshelyek mellet két új kemping közül is választhatunk, mindkettőért mászni kell kicsit, cserébe szép látvány tárul Kapolcsra. Az egyik a teraszos kialakítású Ferde Camping, a másik pedig, közel hozzá, a Glamp-Inn, amit azok fognak szeretni, akik nem szeretnek sátorszállítással és -állítással bíbelődni, itt ugyanis előre telepített és berendezett, nagy sátrak várják a kényelmeseket.

Rengeteg a program

Ez nem véletlen, a  szervezők célja ugyanis az volt, hogy a programok annyi élményt és feltöltődést adjanak a látogatóknak, hogy az egy egész évre kitartson. Hogy mindezt jobban átlássuk, érdemes felcsípni a programfüzetet (térkép is van hozzá), vagy letölteni a Művészetek völgye mobilos appot a telefonunkra. Hasznos lesz.

Családosoknak remek hír, hogy a gyerekprogramok, Gyermekvölgy néven, külön vannak szedve. Sőt, hétéves korig (vagyis a hatéveseknek és a náluk picibbeknek)  a fesztivál ingyenes. A nagyobb tesóknak és a szülőknek viszont jegyet kell váltani ezekre a programokra, egy 1500 forintos kísérőjeggyel viszont ők is velük tarthatnak.

És hogy mennyi ez? A napijegyek négyezer forintba kerülnek, a második hétvégére még lehet háromnapos hétvégi jegyet vásárolni 11 ezer forintért. Ekkor lép fel a fesztivál idei nagy durranása, a majdnem-Morcheeba is.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok