Index Vakbarát Hírportál

Adele legalább tíz évig nem akar koncertezni

2016.09.15. 17:57

Adele a következő tíz évben inkább a gyereknevelést választja a sok utazással járó koncertturnék helyett, írja a The Sun. Bár 2016-os világkörüli koncertturnéjára pillanatok alatt elkeltek a jegyek, a 28 éves brit énekesnő ennek ellenére egy évtizedre vissza akar vonulni a turnézástól. Emellett az Egyesült Államokba költözik, és elsősorban fia, Angelo nevelésével akar foglalkozni, mert ő a legfontosabb az életében életében - hangsúlyozta egy forrás a The Sunnak nyilatkozva.

Az énekesnő eddig mindenhová magával vitte a fiát, ám mivel a gyerek jövő évtől iskolába jár, többé nem utazhat vele. ÁllítólagAdele szívesen költözne Las Vegasba, ugyanis ott - akárcsak Elton John, Celine Dion vagy Rob Stewart - ő is saját műsorral léphetne fel. Egy ilyen műsorért akár 385 ezer fontot (140 millió forintot) is kapnak.

Adele tavaly 85 millió fontot (31 milliárd forintot) keresett legújabb, 25 című albumával és a 107 fellépéssel járó világkörüli turnéból is további százmillió fontnyi (36,5 milliárd forint) jegybevétel származik. Az énekesnő különben korábban sem titkolta, hogy a turnézás nem az ő világa, legutóbb Philadelphiában jelentette ki koncertje közönsége előtt, hogy szívesebben van otthon.



Rovatok