Index Vakbarát Hírportál

Titokzatos sithekké változtak a Daft Punk tagjai

videodiszko
2017.03.11. 07:11

Már nagyon itt van a tél vége a levegőben, legalábbis ha az elmúlt néhány nap klipjeit nézzük, hiszen szerelmes klipekkel jött elő például a The xx és a Strand of Oaks is, Bill Murray az utcán énekelve tette jobb hellyé a világot, Sean és Chris Penn sógornője pedig egy nagyon szép történetet hozott A zongorista forgatókönyvírójától. Itt a Videódiszkó a hét legjobb klipjeivel.

Beach Slang: Spin The Dial

rendezte: Jason Lester

"Azért jöttünk, hogy jól a szívetekbe vágjunk!" – mondta két szám között, karjával nagy ütést imitálva, a Beach Slang frontembere, James Alex, amikor február közepén Budapesten játszottak. A szövegcentrikus, csupaszív zenekar a tavalyi A Loud Bash of Teenage Feelings című albumával (amitől nagyon odáig voltunk) járta be Európát, hamarosan pedig a Jimmy Eat Worlddel turnéznak majd Amerikában. Mostani klipjükben három menő lány csapatja napszemüvegben, kétsoros görkorikkal, és ha jól látom, valahol Kaliforniában.

Little Dragon: Sweet

rendezte: Ossian Melin

Merész zenéhez merész klip dukál, amivel tökéletesen tisztában van a göteborgi Little Dragon is. A zenekar énekesnője, a japán apától és svéd-amerikai anyától született Yukimi Nagano több helyről is ismerős lehet: énekelt például a SBTRKT Wildfire című számában, közreműködött a Gorillaz 2010-es, Plastic Beach című albumán, valamint José Gonzálezzel is fel szokott lépni. Zenekarának áprilisban fog megjelenni az ötödik albuma, Season High lesz a címe, és a Sweet is ezen szerepel majd.

The xx: Say Something Loving

rendezte: Alasdair McLellan

Öt évvel azután, hogy a The xx a debütlemezének és a kapuban álló második albumának számaival fellépett a 2012-es Szigeten, megjelent a zenekar harmadik nagylemeze, az I See You, amiről lelkes kritikánkban azt írtuk, ez már simán a fesztiválok nagyszínpadjaira íródott. Ezúttal a Say Something Loving című dalhoz forgott videó, amiben londoni fiatalok buliznak, játéktermeznek és szeretik egymást, a zenekar meg zenél.

Strand Of Oaks: Cry

rendezte: Brody Bernheisel

Nemrég új albummal jelentkezett Timothy Showalter nagyszerű rockprojektje, a Strand of Oaks is. Legutoljára a Hard Love című album Cry című számához forgott klip, amiben Showalter szeretget gyengéden egy fiatal bőrdzsekis nőt.

SLOTHRUST: Sleep Eater

rendezte: CJ Riehl & Emmy Kenny

A SLOTHRUST új videójában pedig két lány szereti egymást. 

The Weeknd & Daft Punk: I Feel It Coming

rendezte: Warren Fu

A The Weeknd néven zenélő Abel Makkonen Tesfaye szinte megállás nélkül hozza ki a videókat a Starboy című, legutóbbi albumához. Elsőként a Daft Punk közreműködésével készült címadó dal klipje jött ki, most pedig a szintén velük jegyzett zárószám, az I Feel It Coming kapott videót. A Starboy klipjében a francia duó még csupán egy festményként jelent meg, a mostani, régi idők sci-fijeit idéző videóban viszont rejtélyes sithekként tűnnek fel a havas tájban.

Aimee Mann: Patient Zero

rendezte: Daniel Ralston

Baromi szép Aimee Mann új klipjének története, amire bevallottan Ronald Harwood (neki köszönhetjük A zongorista sztoriját is) Az öltöztető című munkája volt nagy hatással. Az énekesnőt a szólómunkássága révén és a 'Til Tuesday nevű zenekarból egyaránt ismerhetjük, de felbukkant például A nagy Lebowskiban és a Buffy, a vámpírok rémében is, sőt, a kilencvenes években hozzáment Sean és Chris Penn testvéréhez, a szintén zenész Michael Pennhez. Mann kilencedik szólóalbuma március végén fog megjelenni, Mental Illness lesz a címe.

Paul Shaffer & Bill Murray: Happy Street

Azok közé tartozom, akik szerint Bill Murraynél egyszerűen nincs viccesebb ember a világon. Sokan hajlamosak vagyunk azonban megfeledkezni arról, hogy a színésznek tök jó hangja is van, nemrég pedig Paul Shaffernek és A Világ Legveszélyesebb zenekarának énekelt egyet. A Happy Street című szám animációs klipjében Murray dalolva császkál az utcákon, amivel mindent, de tényleg mindent helyrebillent maga körül.

The Afghan Whigs: Demon In Profile

rendezte: Phil Harder

A 2014-es Volt fesztivál egyik legjobb koncertjét egyértelműen az Afghan Whigs adta, Greg Dulli zenekara ráadásul az épp akkor megjelent Do to the Beast című albumával érkezett Sopronba. Most, három évvel később megjelenik a folytatás, aminek In Spade lesz a címe, és ami május 5-én fog megjelenni. Nehéz lenne megmondani, mi történik a Demon In Profile klipjében, vannak benne hatalmas maskarák, aranyruhás táncoslányok, fogszabályzók, meg vér és injekcióstű, sőt, megesznek benne egy hatalmas pókot is. Mindegy, tök jó nézni.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok