Index Vakbarát Hírportál

A Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment döntőzhet a nagyszínpadért

2017.05.24. 11:13

A Volt Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatójának döntője május 27-én lesz, a részvevők meghívást kapnak például a Sziget és a Volt nagyszínpadaira.

A feltörekvő, kevésbé ismert, vagy még nem eléggé befuttatott előadók versenyét az idén negyedszerre rendezik meg, és nyolc indulóból választották ki a három döntőst, akiket szerdán reggel a Petőfi Rádió Talpra magyar című adásában jelentettek be, írja az MTI.!

Az idei mezőnybe Petruskát, a Lóci Játszikot, a Jónás Vera Experimentet, a Qualitonst, a Dope Calypsót, a Konyhát, a Mörköt és Senát válogatta be a mintegy száztagú szakmai szavazói kör, a produkciókat egyórás koncerteken május 19-től 22-ig párosával mutatták be négy estén át az Akvárium Klubban.

A résztvevőkre a közönség szavazhatott, a voksokat összesítették egy 23 tagú zsűri pontszámaival, így számították ki a három legjobb produkciót. A grémiumban zenészek, a média képviselői (a Petőfi Rádió részéről Pető Zoltán és Borcsik Attila), koncert- és fesztiválszervezők (Gerendai Károly, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán), valamint "megmondók" (például Zacher Gábor toxikológus) is helyet kaptak.

A szavazás szerdán 10 órakor indul a három döntősre, egészen a május 27-i finálé végéig immár a zsűri nélkül, csak a közönség részvételével sms-ben, online a nagyszinpad.comon, valamint Instagramon. A döntőt a Petőfi TV élőben közvetíti, a www.petofilive.hu-n megtekinthető lesz valamennyi koncert és a Petőfi Rádió is figyelemmel kíséri az eseményeket.

A Nagy-Szín-Pad! nyolc résztvevője meghívást kap a Sziget, a Volt, a Strand és a Nagyon Balaton rendezvényeinek nagyszínpadaira, emellett a debreceni Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntősök közül a közmédia és a díjak felajánlói választják ki, melyik produkció képviselje Magyarországot a jövő januári groningeni Eurosonic Festivalon. A győztes videoklipet készíthet és szerepel a Petőfi Zenei Díj showműsorában. Idén a Budapest Park is lehetőséget ad a verseny nyertesének a bemutatkozásra, a győztes a siófoki Plázs nyitóestéjén is játszhat.

A Nagy-Szín-Pad! első szériáját 2014-ben a Mary PopKids, a következőt az Ocho Macho, a tavalyit pedig a Bohemian Betyars nyerte.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok