Index Vakbarát Hírportál

Egyelőre kiengedték a börtönből a nemi erőszakkal vádolt metalosokat

2017.12.13. 10:07

Szabadlábon védekezhetnek a lengyel Decapitated nevű death metal együttes tagjai az eljárásban, amelyet nemi erőszak és emberrablás miatt indítottak ellenük: a vád szerint megerőszakoltak és nem engedtek távozni a turnébuszukból egy nőt, aki először még önszántából találkozott a zenekar négy tagjával barátnőjével együtt. Amikor a buszban kényelmetlenül kezdték érezni magukat, egyikük kiment a mosdóba, ahol a zenekar tagjai állítólag hátracsavarták a kezét, a mosdóhoz szorították és megerőszakolták őt.

A zenészeknek nem kellett kifizetniük a százezer dolláros óvadékot a börtönből való távozáshoz, de be kellett adniuk az útlevelüket, nem hagyhatják el Washington államot, és nem találkozhatnak egymással, csak az ügyvédeik jelenlétében. A Metalunderground úgy tudja, a lengyel kormány tagja, Dominik Tarczynski is közbenjárt a zenészek kiengedése érdekében.

Az együttes tagadja a vádakat, igaz, az eset után az ügyvédjük csak arról beszélt, hogy a nő „saját akaratából látogatta meg a zenekart és normális körülmények között távozott”, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kettő között ne történhetett volna meg, amiről a vád szól. Eközben a Thy Art Is Murder gitárosa, Andy Marsh vallomást tett arról, hogy látta a nőt durván zúzni a közönségben, olyan módon, amitől szerezhetett olyan zúzódásokat, amelyeket a vád eddig a nemi erőszaknak tulajdonított.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok