Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMElvis rég elhagyta az épületet, de még mindig próbálják visszarángatni
További Stenk cikkek
Ti kire gondoltok, amikor Elvisre gondoltok? Mert van a sudár Elvis, a kamionos Elvis, a tinisztár Elvis, a szexmágnes Elvis, a katonának bevonuló Elvis, a pocsék filmekben játszó Elvis, az elfáradó Elvis, a visszatérő Elvis, a Las Vegas-i Elvis, a családapa Elvis, a felpüffedő Elvis, a „elmegyek Richard Nixonhoz személyesen, hogy tiszteletbeli FBI-ügynök lehessek” Elvis és a kokainistának tűnő Elvis. Nyilván ezért foglalkozunk vele még mindig 2018-ban is, mert egy hipnotikus erejű figura volt, akiről nehezen lehet leszakítani a fülünket és a szemünket is. Az szinte részletkérdés, hogy tök jól énekel, hogy hitelesen szexizik, hogy izzadt, mint a ló, és hogy jók a számai, Elvis egy annyira sokrétű jelenség, hogy érdekes volt szerdán szembenézni azzal az oldalával, ami most létezik: a halott Elvis.
Elvis Presley élete során megtestesített egy csomó mindent: hogy jó hang, jó arc és jó csípőmozgás kell a sztársághoz, hogy egy fehér ember összelapátolhatja fekete vagy kevésbé ismert zenészek számait, hogy a világ végezetéig az ő nevével azonosítsák őket. Illetve megtestesítette azt az elrettentő életpályát is, hogy a show-biznisz kifacsar, kiéget, és laposra tapos, ha a lehető legrövidebb idő alatt kell a legtöbb pénzt termelned. A Beatles abbahagyta, Elvis meghízott, és elment Las Vegasba. 2018-ban Elvis a saját legendáriumán kívül egy dolgot testesít meg: hogy hogyan kell életben tartani egy örökséget, negyven évvel a tulajdonosának halála után. Mérsékelten fun fact, de jövőre lesz az, hogy több idő telt el a halála óta, mint amennyit élt. De ezt a második életet is lehet még egy kicsit gyömöszölni, hogy kicsorogjon belőle a pénz. A 2001-ben kiadott, akkor gyötrelmesen megkerülhetetlen Junkie XL-remix óta az Elvis-örökösök szabad utat adtak másoknak és saját maguknak, hogy Presley hangját manipulálják: 2008-ban már karácsonyi dalokat énekelt, például Olivia Newton-Johnnal, pár évvel később pedig Barbara Streisanddal adta elő a Love Me Tendert a síron túlról. Ami egy annyira furcsa koncepció, hogy nem is kellene meglepődnöm annyira az Elvis – The Wonder Of You nevű koncerten, amit szerdán adtak el a Papp László Sportarénában.
A The Wonder Of You lényege a következő. A színpadon ott egy teljes szimfonikus zenekar (jelen esetben a cseh nemzeti zenekar), egy nem túl nagy kivetítőn pedig Elvisről készült koncertfelvételek és vokálok mennek, amiket szinkronizáltak a zenekar játékához. Az esemény bizonyos pontján megjelenik személyesen Elvis özvegye, Priscilla Presley is, aki mesél a dalok hátteréről és Elvisről úgy általában.
És az egész annyira furcsa, még a pár évvel ezelőtt hatalmas botrányhullámokat verő hologramkoncertekhez képest is, de ami a legsúlyosabb, teljesen értelmetlen. Elvis dalainak nagy része tényleg jó, a vetített koncertek hang- és képanyaga vagy megvásárolható, vagy elérhető az interneten. A sportaréna teknőjében meg szinte teljesen mindegy volt, hogy hárfáznak, kongáznak, vibrafonoznak vagy vadászkürtöznek a Blue Suede Shoes közben, mert úgyis csak egy hangorkán az egész, aminek a tetején a legfontosabb a felvételről menő Elvis. Akinek néha a vágásnál be kellett lassítani a mozgását, hogy kijöjjön a zenére. De olyan is volt, hogy a vetített koncertnél éppen őrjöngött a tömeg, amikor bejelentette a következő szám címét, olyankor pedig az őrjöngésből is kaptunk a hangsávban.
Maradt kuriózumnak szegény Priscilla Presley, aki az első két megjelenésénél még teljes bizonyossággal beszélt angolul, aztán amikor a szünet után megjelent a közönség első soraiban, akkor rájött, hogy az nem biztos, hogy mindenkinek fog menni ma este, úgyhogy egy kicsit szerencsétlen tolmács segítette ki, aki vagy sokkal kevesebbet mondott nála, vagy teljesen félrefordította a mondatok értelmét. Persze, szívmelengető volt azt látni, hogy az első sorban ülők folyamatosan hangoztatják, hogy ők a legnagyobb rajongói az éppen előttük álló özvegy egykori férjének, vagy hogy megköszönik neki, hogy milyen jól gondozza az örökséget, de a sztár akkor is egy négy és fél éves kislány volt, aki a négy és fél éves kislányok teljes őszinteséggel válaszolta meg Priscilla kérdését:
– Te Elvis-rajongó vagy?
– Nem.
És nehéz is annak lenni, ha éppen nem nyűgöz le minket Priscilla Presley, aki a tolmács szükségessége miatt az este valószínűleg legérzelmesebb részét – családi felvételeket mutogatott a közös fiatalkorukról, és azokról mesélt – egész egyszerűen elhadarta a magyar férfi fülébe. Aki aztán néha olyan sületlenségeket mondott, hogy „Ezt a számot először Elvis szülei hallották meg”, amikor a nő arról beszélt, hogy a híres Graceland nevű házat először Presley szülei látták meg, úgyhogy aztán sem az angolt, sem a kurta magyar nemigen lehetett értékelni, amikor mentek a nászutas felvételek. Egyébként a LED-fal csak a színpad közepe felett lebegett, illetve mögötte volt egy hatalmasabb, háttérnek használt homorú monitor, a színpad két széli vetítésen a zenészeket nézhettük, ami sokszor abból állt, hogy egy középkorú cseh férfi várta, hogy újra a szájához emelhesse a trombitát.
És a zene? Én tényleg nem merek semmit mondani róla, mert ha valakinek az a szándéka, hogy úgy hallgasson Elvis-felvételeket Youtube-ról, hogy közben egy szimfonikus zenekar játszik teljes erőbedobással, akkor ebben megtalálhatta a számításait, mert pontosan ezt kapta, itt aztán tényleg nem volt zsákbamacska. (Kivéve, amikor meglepetésvendégként Vastag Csaba jött az első számra énekelni.) És tényleg, 2018-ban, Magyarországon nyilván ez a legközelebb, amennyire ember kerülhet a négy évtizede halott Elvis Presley-hez és az ő zenéjéhez. Persze a világ összes embere is így van ezzel, nem tudom, miért emeltem ki Magyarországot. De szükséges ez? Kell a nagyzenekar ahhoz, hogy rajongó maradjon az ember? Kötelessége megnézni személyesen Priscilla Presley-t, esetleg akadozó angollal közös fotót kérni tőle, amikor megszólítja az embert? (Presley nem engedett.) Végig kell nézni új képarányban, és kicsit megbuherálva azokat a koncertfelvételeket, amiket simán láthatunk máshol? Ha otthon maradunk, és meghallgatjuk ugyanezeket a számokat az eredeti stúdiófelvételekből, akkor kevésbé vagyunk rajongók? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ, és nem is annyira érdekel, de az jobban zavart, hogy a The Wonder Of You sem.
Borítókép: Elvis in Concert - European Tour / Facebook.