Index Vakbarát Hírportál

A változatosság kedvéért esővel kezdett a Volt

DSC 3082
2018.06.27. 14:53

Záporokkal és egy Depeche Mode-koncerttel kedden elindult a 26. Volt fesztivál Sopronban. Aki a napokban tervezi, hogy a fesztiválra látogat az mindenképpen készüljön esőre is, az előrejelzések szerint csütörtökön és pénteken is lehet rá számítani.

A fesztivál keddi közönségét némileg meglepte a zápor, sokan a fesztivál területén voltak kénytelen esőkabátot venni, 800 forintért.

A fesztiválon egyelőre nincs sár, láthatólag készültek a szervezők, a földet ledöngölték, ami a nagyszínpad előtti részen egyelőre megfékezte a komolyabb pocsolyákat. A hétvégére az előrejelzések már nem jeleznek esőt, de hűvös időre akkor is kell készülni, így a pulóver az alapvető kellék, de még egy dzseki sem árthat, ha éppen szelesebbre fordul az időjárás, akkor este már hűvös tud lenni.

Az idei Volt fesztivál legnagyobb újdonsága, hogy olyan, mintha az egész tett volna egy apró, de  egészen látványos lépést a jövőbe.

Ezt először is az jelzi, hogy idén nincsen Festipay kártya.

Aki nem rendelkezik érintős bankkártyával az mostantól már a karszalagjára töltheti az egyenlegét és azzal fizethet. Ennek van jó és rossz oldalai egyaránt, de az mindenképp menő dolog, hogy a fesztivál karszalagba beépített chippel lehet mindenért fizetni. Szintén előnye, hogy ezt sokkal nehezebb elhagyni, hátránya, hogy nem lehet olyan könnyen odaadni másnak, mint az eddig megszokott kártyát. Az első napon még volt néha ügyetlenkedés abból, hogy hogyan kell odatartani a szenzorhoz a karszalagot, de úgy tűnt, hogy mindenki hamar megszokta a rendszert. 

Tavalyhoz hasonlóan idén sem nagyon lehetett nyomtatott programfüzeteket találni, így arról, hogy mi hol található és mikor kezdődik, arról a Volt-app tud információt adni. Szintén fontos, hogy ezen keresztül fel lehet tölteni a karszalagot, vagyis nincs szükség a konténerek előtti sorbanállásra, az applikációban egyszer kell elvégezni egy kábé 10 perces regisztrációt és onnantól kezdve innen lehet tölteni a pénzt, illetve folyamatosan figyelni az egyenleget. De a legnagyobb érv az applikáción keresztül történő feltöltés mellett, hogy itt

nem kell aggódni azért, hogy a fesztivál végeztével rajta marad a kártyán az el nem költött összeg.

A fel nem használt forintokat a fesztivál után mindenki visszakapja a kártyájára. Ha azonban a hagyományos konténeres módszerrel teszünk pénzt a karszalagra, akkor azt a pénzt csak úgy kaphatjuk vissza, ha újra beállunk a sorba. 

Éljen a környezetvédelem

Eltűntek a fesztiválról a műanyag evőeszközök és poharak, ez szintén olyasmi, ami miatt olyasmi mintha kicsit már a jövőbe lépett volna a fesztivál.

Mindenki repohárban kapja az italát: az első italánál mindenki kifizeti érte a 450 forintos díjat és onnantól kezdve ezt magánál tartja és mindig ezt adja oda a következő vásárlásoknál.

Fontos, hogy a poharakat nem lehet visszaváltani, így nincsen az, hogy valaki összeszedi a gazdátlanul maradt poharakat és abból fesztiválozik egy hétig.

Ha valaki nem akarja magánál tartani mindig a poharat akkor van lehetősége becserélni egy kuponra a poharat, hogy legközelebb már ne kelljen újra kifizetnie a 450 forintos díjat. Ez a kuponos rendszer azért nem tökéletes, voltak olyan pultok, ahol nem adták ki ezeket a bilétákat, amik egyébként sem túl nagyok, nekem sikerült is elhagynom a sajátomat, így talán érdemesebb megtartani a poharat, mintsem a kuponnal szórakozni.

A rendszer első nap szemmel láthatólag meghozta az eredményét, kevesebb volt az eldobált hulladék a fesztiválon, bár mintha az eddiginél többen is szedték volna a szemetet. Viszont volt akinek nem tetszett a rendszer, hiszen előfordulhat, hogy valaki meghívja az ismerőseit 1-1 sörre és nekik még nincs poharuk, akkor ezt is ki kell nekik fizetni és ha nincsenek tisztában a rendszerrel és otthagyják a poharat, akkor úgy érezheti az egyszeri fesztiválozó, hogy ő most 4 pohárért fizetett több, mint 1200 forintot, amit nem kért és rendben, hogy ezzel hazaviheti a Volt élményt, de ennyi pohár az már talán túlzás is.

Az már nem újdonság, hogy

a jegyeket továbbra is csak és kizárólag személyigazolvánnyal lehet átvenni,

mégis voltak idén is, akik ezt elfelejtették magukkal hozni. Így ezt érdemes újra elmondani és magunkkal hozni, hogy ne a fesztivál előtt legyen meglepetés. Ami a check-int illeti, nem véletlenül mondják a szervezők, hogy induljon mindenki időben ez a teltházas napokon különösen fontos lesz, úgyhogy aki például az Iron Maidenre érkezik, az igyekezzen minél hamarabb megérkezni a fesztiválra, mert lesznek komoly sorok a jegyek beváltásánál. 

1000 forint alatt nem laksz jól

Eddig sem volt olcsó a fesztivál, de idén kicsit feljebb mentek az árak. Tavaly 520 forintért lehetett egy korsó sört inni, idén ez már 590-re ugrott fel. A cider 650 forintba kerül. A bor ára nem változott, továbbra is 450 forint az olcsóbb bornak a decije, a drágább borokért pedig 550 forintot kérnek. A koktélok ára sem változott érdemben 1550 forintért lehet viszki kólát, gin tonicot inni, a vodka-energiaital is maradt az 1800 forintos áron. Fényt továbbra is 1200-ért lehet inni. Az üdítők 450 forintba kerülnek, az ásványvíz 370. Továbbra is van ALDI, illetve Rossmann a fesztivál területén, ami nagy segítség lehet, ha otthon marad valami.

Az ételek ára mozdult inkább felfelé. Tavaly 750 volt egy pizzaszelet, ez idén 790. A girosz tavaly egy ezres volt, már az is egy százassal drágább lett, a girosztálat, amit legtöbb helyen boxnak hívnak, viszont olcsóbban láttuk, mint tavaly, akkor 2400-at kértek érte, idén viszont már 2200 forintért láttuk több helyen is. A hamburgerek 1200 forintos árnál kezdődnek, ebből több fajta is elérhető, van olyan, amiért 2500 forintot is elkérnek. Nagyon sok grilles kitelepülés van, itt a kolbász, a csirkemell és a saslik 1400-1500 forintos áron elérhető. Sima lángost 700 forintért lehet enni, a sajtos tejfölös 1000 forintba kerül. Tésztát 1800 forintért lehet enni, ha kérünk rá sajtot, akkor viszont még extra 200 forint, szóval nyugodtan lehet a 2000 forintos árat alapul venni. Vannak food truckok is a fesztiválon, nagyjából a tavalyihoz hasonló választékban és az sem változott, hogy

csúcsidőben továbbra is komoly kihívás ülőhelyet találni.

Továbbra is egyre több olyan dekorelem kerül ki a fesztiválra, amik leginkább a Szigetre jellemzőek. Ezekből ugyan összességében nincs több, mint tavaly, viszont másfélék vannak, amik látványosabbak és tényleg az összes színpadhoz jutott valamilyen fényfűzér. 

Aki nem szeretne a foci-vb eseményeiről lemaradni a fesztivál ideje alatt sem, az a Magenta 1 Színpadnál tudja nézni a meccsek közvetítéseit. Ez ugyanúgy szerepel az applikációban, így ha van egy meccs, amiről nem akarunk lemaradni, akkor ugyanúgy kérhetünk rá emlékeztető a telefonunkra, ahogy az a koncerteknél is működik.

Aki járt már a fesztiválon, annak a navigáció nem okoz majd túl sok nehézséget a legfőbb helyszínek elrendezése alig változott. Az OTP Nagyszínpad kicsit távolabb került az igazi (Telekom) nagyszínpadtól, illetve kapott egy nagyobb sátrat, ami elsősorban a hangszigetelésnek szól, de ebben az esős időben még jó szolgálatot tehet a zenekaroknak és a fesztiválozóknak is, nem csak a soproniaknak.

A Volthoz már szinte hozzátartozik, hogy tele van mindenféle marketinges kitelepülésekkel. Ezek közül idén a főszponzor Telekom jelenik meg legmarkánsabban, akik eleve rendelkeznek egy hatalmas standdal, de egyébként a fesztivál különböző pontjain is vannak úgynevezett szelfi pontok, amikbe bele lehet futni. A szponzorok között továbbra is dominálnak az állami cégek, van Posta terasz, meg Diákhitel kávézó, de a legérdekesebb párosítás a kertmozi, ami hivatalosan "Családok éve - VOLT kertmozi" néven fut, ahol olyan filmeket lehet nézni, mint A viszkis, A Balaton method és A martfűi rém. A legérdekesebb neve a Sopron színpadnak van, amit hivatalosan így néz ki: Az ötöslottó bemutatja: Sopron színpad - Poncichter borfesztivál. Itt délután 1-től beszélgetések lesznek, például Köllő Babettel vagy Réz Andrással, este pedig olyan koncertek lesznek itt, mit például Antonia Vai, TNT, vagy a Blahalousiana.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok