Index Vakbarát Hírportál

Vidéki elszigeteltségben született a Trillion legkülönlegesebb albuma

2018.10.09. 15:21

"Részemről a legkülönlegesebb anyag, amit eddig valaha csináltam" – mondta Áron András az Apey & The Pea melletti másik zenekara, a Trillion új albumáról. Az eredetileg egyszeri alkalomra összeállt együttes Like Water címmel hozza ki második nagylemezét, amit a Stenken lehet először hallani.

Az új album több mint két évvel a 2016 tavaszán megjelent első, Dreaming Black címet viselő nagylemez után érkezik. A Like Water című albumról egy számot már lehetett hallani, a Blisters című dal ugyanis nemrég klipet kapott, most pedig végre befutott a Vastag Gáborral rögzített teljes anyag.

Hihetetlenül simán ment ez a lemezkészítés, nem a szokásos "lemegyünk a terembe heti kétszer-háromszor erőlködni" metódust alkalmaztuk, hanem egyszer elvonultunk pár napra Hegyi Áron (Jazzékiel, Grand Mexican Warlock billentyűs) kulcsi tanyájára, egyszer pedig Csongrádra számokat írni. Tehát lényegében két etapban alkottuk meg a dalok zenei részét, Apey pedig önállóan dolgozta ki az énektémákat és szövegeket. Én úgy érzem, nagyon jót tett az anyagnak, hogy nem játszottuk szét a számokat stúdiózás előtt, így csomó spontán pillanatot sikerült rögzíteni. A SounDay stúdióban való munka szintén a legjobb stúdiós élményem közé tartozik, Vasti (Vastag Gábor hangmérnök) egy igazán kifinomult, jó ízlésű arc, aki pontosan tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy az általunk megálmodott mozi szélesvásznú legyen.

– mondta el az anyagról Szabó László, a Trillion dobosa.

Áron 'Apey' András szintén lelkesen nyilatkozott a hangmérnökkel való munkáról. "Nagyon jó barátok lettünk Vastival. Egy igazi élmény és tanítás vele egy légtérben lenni, figyelni, amit csinál, és amit mond. Ez mindenképpen a legjobb lemezünk eddig, és borzaszótan büszke vagyok rá. Részemről a legkülönlegesebb anyag amit eddig valaha csináltam bárkivel. Lacinak pont azt ecseteltem pár napja az autóban, hogy nehezemre esik elmagyarázni, amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen zenét játszik a Trillion, pláne ezután a lemez után."

Lee Olivér, a Trillion gitárosa mindehhez csak annyit tett hozzá: "Eléggé kimerülten, mindenféle ötletek nélkül érkeztem Csongrádra, de így legalább tiszta lappal indult az egész. Egy pillanatra sem volt kétségem afelől, hogy olyan lemezt fogunk csinálni, amire mindig büszke leszek."

A kilencszámos anyagot itt lehet meghallgatni:

Like Water by Trillion

A lemez fizikai formátumban is megjelenik, a cédét a Trillion pénteki, kecskeméti koncertjén lehet először megvásárolni. A budapesti lemezbemutatót másnap, szombaton, tartják az Akváriumban, ahol a Red Swamp lesz az előzenekar. Aztán lesznek még koncertek Szegeden, Pécsen és Székesfehérváron is.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok