Index Vakbarát Hírportál

Hajléktalanokért koncerteztek a Széll Kálmán téren

2018.12.10. 15:38

Több százan gyűltek össze a Széll Kálmán téren, ahol több mint 30 ismert zenész egy-egy dallal állt ki az utcán élők és az azokon segítő emberek mellett.

Az eseményt az Amnesty International szervezte a Holland Királyság Nagykövetségének  támogatásával. Az ingyenes eseményen lehetett önkéntesen adakozni, és a szervezők már viszonylag hamar bejelentették, hogy a tervezett összeg sokszorosa gyűlt össze. A pénzből a Város Mindenkié csoportot és az Utcáról Lakásba! Egyesületet támogatják. 

Az eseményen minden előadó egy számot (páran kettőt) játszott el akusztikusan, a műsorvezető Lévai Balázs volt. A fellépők között voltak régi motorosok, mint Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), Lovasi András (Kispál és a Borz) vagy Szekeres András és Barbaro Attila (Junkies), valamint nagyon sok feltörekvő zenész is. Olyat is hallottunk, hogy több együttes már hiába jelentkezett, annyian szerettek volna részt venni a koncerten, de több előadót már nem bírt el a program.

Az eseményt a Facebookon közvetítettük, itt lehet megnézni a 3 órás programot:

A távolból is lehet támogatni az eseményt, az Utcazene az utcán élőkért támogatókampányát erre találja, itt pedig csatlakozni tud ahhoz a petícióhoz, amelyet azért indítottak, hogy a jövőben ne lehessen kisgyerekes családokat kilakoltatni.

Ha a ma esti buliról lemaradt, de szeretne jó ügyért koncertre menni, akkor ajánljuk az Utcáról Lakásba Egyesület jövő heti buliját, amire itt tud jegyet váltani.



Rovatok