Index Vakbarát Hírportál

Rihanna beperelte az apját, mert az a saját nevét használja

2019.01.16. 08:47

Rihanna, azaz születési nevén Robyn Rihanna Fenty pert indított az apja, Ronald Fenty ellen, mivel a kereset szerint az jogtalanul használja a Fenty nevet, azt a hamis látszatot keltve, hogy köze van az énekesnő szépségipari cégéhez - írja a BBC. Az apa emellett a vád szerint úgy tett, mintha Fenty Entertainment nevű cége tényleg kapcsolatban állna Rihannával.

Az énekesnő arra kéri a bíróságot, hogy tiltsa el apját a Fenty név használatától az üzleti életben, mivel a vád szerint az Egyesült Államokban az ehhez való jog kizárólag Rihannáé, míg az apja szerinte egyértelműen kereskedelmi előnyszerzésre használja fel a névazonosságot.

Rihanna már korábban is azt nyilatkozta, hogy az apjával való viszonya "bonyolult". Ronald Fenty 2017-ben indította a cégét Moses Perkinsszel együtt. A cég honlapján 2018 októberéig az is szerepelt, hogy a cég "Rihannával" indult el, noha az énekesnőnek semmi köze hozzá.

A véd szerint emellett volt olyan is, hogy az apa Rihanna nevében, de a lánya tudomása és engedélye nélkül tárgyalt Rihanna latin-amerikai turnéjáról, 15 millió dollár értékben.

"Noha Mr. Fenty Rihanna édesapja, sem most, sem soha korábban nem volt felhatalmazva arra, hogy Rihanna nevében járjon el, hogy használja a Fenty márkanevet, és hogy kihasználja a lánya Fenty brandjének elismertségét az üzleti életben a saját javára" - fogalmaz a vád, azt is hozzátéve, ha a gyakorlatot nem szüntetik meg, az "helyrehozhatatlan károkat" okozhat Rihannának.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok