Index Vakbarát Hírportál

Ezt a szerelmi történetet a Zsaru magazin is megirigyelné

2019.01.31. 15:59

"Sade zenéi gyerekkorom óta inspirálnak, és úgy érzem, nagyon régóta ez a legőszintébb zeném" – mondta Monkeyneck a birminghami Call Me Unique-kal jegyzett Sway című számáról, amelynek klipjét a Stenken lehet először megnézni.

Monkeyneck és Call Me Unique nem először dolgozott együtt, a Time To Love című daluk klipje például szintén az Indexen mutatkozott be még 2015-ben. Monkeyneck szerint a Sway a nyolcvanas és kilencvenes évek soul-, illetve dance-számaira emlékeztet a leginkább.

Call Me Unique-kal évek óta csináljuk a közös zenéket, évente legalább egyszer-kétszer bevonulunk a stúdióba ötletelni. A zenei alap eredetileg egy gyorsabb house beat volt, de nagyon nehezen hangolódtunk rá, ezért lelassítottam a zenét, amire Call Me egyből előállt egy cool refrénnel. Ezután a felvétel szinte húsz perc alatt megvolt. Hónapokig pöckölgettem, állítgattam, mire összeállt, és megkapta a végleges formáját. Természetesen nem hagyhattam ki, hogy ne fújjak bele egy szárnykürt szólót

– árulta el a dal születéséről Monkeyneck, aki újabban magyar előadókkal is dolgozik, például a Margaret Islanddel, de producerként részt vett a tavaly nyári Hol van az lány-feldolgozásban is.

A számhoz Vécsei Márton rendezett klipet, ami szintén a kilencvenes évek hangulatát idézi meg egy magyar maffiaközegben kibontakozó lányszerelem kibontakozásával. A videói motorcsónakos jelenetei a Dunakanyarban, Visegrádnál forogtak, a többi része pedig egy budapesti műteremben.

A Sway klipjét itt lehet elsőként megnézni:

A rendező, Vécsei Márton így foglalta össze a klip sztoriját és koncepcióját:

A klip egy magyarországi maffiózófigura környezetében játszódik. Az ő motorcsónakján és diszkójában járunk felváltva, az egyik jelenet nappali, a másik éjszakai. Fura ruhák, magyaros gazdagság, suta könnyedség, imitált fölényesség. A maffiózók csajainak története ez, akik megunva erőszakos pasijaikat titokban egymásra mozdulnak. A motorcsónak mögé vízisí van kötve, ahol a fapados luxust élvezik ugyan a lányok, de unalmukban lassan egymásba szeretnek. A motorcsónakon növényként asszisztáló lányokat később a diszkó változó színes fényeiben is láthatjuk, forrón és felszabadultan táncolnak a sóvár férfiszemek között. Két nő, akik szerelembe esnek ebben a férfiak dominálta világban. És ezt táncon keresztül tudják elmesélni egymásnak. Lágyak és finomak, minden közös pillanatuk lopott, de önfeledt is.

A premier estéjén beöltözős klipbemutatót tartanak a Széll Kálmán téri Nemdebárban, ahová a kilencvenes évek magyar maffiózóit (és barátnőiket) idéző szettekben várják az érdeklődőket – azaz makkos cipőben, sportzakóban, látványos válltömésekkel. Inspirálódni a Kékfény régi adásaiból vagy a Zsaru magazin korabeli számaiból érdemes.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok