Index Vakbarát Hírportál

R. Kelly újra börtönbe került

2019.03.07. 09:05

Visszaküldték a börtönbe R. Kelly amerikai r&b énekest, akit nemrég engedtek ki az előzetes letartóztatásból egymillió dolláros óvadék ellenében. Kellyt tízrendbeli súlyos szexuális zaklatással vádolják, amit 13-16 éves lányok terhére követett el. Most mégsem emiatt kell visszamennie a börtönbe, hanem mert elmulasztott gyerektartást fizetni a volt feleségének.

Az énekes 161 ezer dollárral tartozik Andrea Kellynek, amit három közös gyerekük után kellett volna kifizetnie a nőnek. Ebből R. Kelly csak hatvanezer dollárt akart fizetni pénzügyi nehézségeire hivatkozva, de a bíró úgy döntött, hogy a teljes összeget hajtják be rajta. Az ügyben a következő meghallgatás március 13-án lesz.

A szexuális zaklatásról Kelly nemrég sírva nyilatkozott a CBS-nek. Az interjú egy pontján teljesen kiborult, és azt kérdezgette, hogy mégis hogy feltételezhetik ezt róla. Érvelése szerint az ő múltjával senki nem lenne olyan hülye, hogy elkövessen hasonló bűncselekményeket.

Az énekest korábban ugyanis többször megvádolták már szexuális zaklatással, sőt, pedofíliával is. 2008-ban ez alól felmentették, mert a vád legerősebb bizonyítékát, egy videófelvételt, amin egy Kellyre hasonlító férfi egy kiskorúval szexelt, a bíróság nem tartotta bizonyító erejűnek.

A mostani vádak szerint az énekes szektás körülmények között tart fiatal nőket, akiket bántalmaz, láncra ver, szexvideókat vesz fel velük. 2019 elején jött ki a hatrészes,  Surviving R. Kelly című dokumentumfilm, amiben az énekes állítólagos szexuális zaklatásának áldozatai beszéltek a nyilvánosság előtt, Illinois állam államügyészi hivatala pedig kapott egy újabb videófelvételt, amin egy, az énekesre nagyon hasonlító férfi szerepel, ahogy egy állítása szerint 14 éves lánnyal közösül.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok