Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Lőrincz Sándor, az A.M.D. gitárosa

2019.06.23. 19:15

52 éves korában meghalt Lőrincz Sándor, azaz Lőrke, az A.M.D. (Anti Military Demonstration) gitárosa, közölte vasárnap Facebook-oldalán a zenekar. Halálának oka egyelőre nem ismert.

Lőrincz Sándor 1990 nyarán szállt be a három éve alapított  A.M.D.-be, így ő gitározott a Fekete Yuk kiadó gondozásában megjelent a „Ne vonulj be!” című kazettán, valamint az 1991 végén megjelent első hivatalos, „A háború borzalmai sőt még rosszabb” című nagylemezükön.

A gitáros már az A.M.D. előtt is olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Trottel, a Marina Revue és a Qss. "A zenekar 1990 nyarán Lőrke személyében megtalálta azt a gitárost, aki azóta is meghatározza a zenekar hangzását" – írta biográfiájában az együttes.

A zenekar 1991-es nagylemeze a magyar hardcore egyik klasszikus kiadványa, ami magánkiadásban jelent meg, a gyártott mennyiség legnagyobb részét pedig külföldön adták el. Mivel ma már nagyon nehéz beszerezni, a Trottel Records tavaly ősszel újra kiadta vinylen.

A Lángoló Gitárok szerint Lőrincz Sándor az utóbbi években addiktológusként segítette a függőségüktől megtisztulni vágyókat, noha korábban neki is drogproblémái voltak, 2012-ben már arról beszélt, hogy sikerült legyőznie a függőséget.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok