Index Vakbarát Hírportál

14 év után újra önálló koncertet ad Budapesten a Deftones

2019.11.08. 10:02

2020. június harmadikán a Budapest Parkban lép majd fel Chino Moreno és zenekara. A Deftones legutoljára 2006-ban adott önálló koncertet Magyarországon. 

A sacramentói zenekar 1988-ban alakult, 1995-ben jelent meg Adrenaline című lemezük, amivel olyan előadók előzenekaraként turnéztak, mint például Ozzy Osbourne. A igazi sikert az 1997-es Around the Fur hozta meg a számukra olyan "slágerekkel" mint a My Own Summer (Shove It) vagy a Be Quiet and Drive (Far Away).

A 2000-es White Pony a Billboard lista élmezőnyében debütált, az Elite című dalukért pedig bezsebeltek egy Grammy-díjat. A 2003-as Deftones című lemezüket a rajongók és a kritikusok is az egekbe magasztalták, a 2006-os Saturday Night Wrist volt az utolsó album, amelyen az eredeti basszusgitárosuk, a 2013-ban elhunyt Chi Cheng játszott. Ezt követően három további albummal – legutóbb a 2016-os Gore-ral – jelentkeztek.

A frontember, Chino Moreno egy interjúban pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy több mint egy éve dolgoznak az új lemezen, de azt ígérte, csak 2020-ig kell várnia a rajongóknak.



Rovatok