Index Vakbarát Hírportál

A hakni kimaxolása – avagy a Manuel-jelenség testközelből

DSC0858
2020.01.13. 21:17

Rózsaszín karszalag virít a karomon, lagymatag füstköd üli meg a termet, legalábbis az alsóbb régiókat. Ezercsillió bpm-mel szól valami zene, a tempónál csak hangerőből és basszusból van több. Mellettem egy szakállas apuka Ramones-pólóban, mint lukban egy megriadt egérke, ez jut eszembe, ahogy felém pillant. A tekintetében egy csapdába esett kölyökkutya kilátástalan szűkölése keveredik egy spuriját vesztett producer kétségbeesésével. Dobozos sört ciccent, és a következő percekben utolsó szalmaszálként abba kapaszkodik. Nem sokkal később a fia egy színpadi produkciót rögzít kamerával, a dallamokra ütemesen mozogva, ami nyilván nem tesz jót a felvételnek, a dalokat hangosan énekelve, ami nyilván szintén nem. És az egész nem tesz jót, látványosan, az apukának sem.

Én is lehetnék az az apuka.

Csak nekem lányom van, söröm nincs. Ramones-pólóm sincs, Black Sheep-pólóm van, Lévai Balázs aligha hitte, miket fog ez a póló átélni. Én se hittem.

Körülnézek. Többen is lehetnénk ezek az apukák. Ramones-pólójuk nekik sincs, Black Sheep-pólójuk sincs. De sörük van, és kezdem azt érezni, nekik jobb.

Mint egy majdnem átlagos gyereknapi kavalkád, úgy néz ki körülöttünk a balassagyarmati mozi, sok ilyen-olyan korú gyerek, a többség táncol(ni próbál), néhányan megszeppentek a tömegtől vagy a zajtól, fényektől, idegen helyzettől. Szóval a lufit és a bekötött kézzel lekváros fánkot evést leszámítva tényleg szinte gyereknap van a Madách Imre Filmszínházban, ahogy a helyi mozit hívják.

Nem mintha Madách Imrének bármi köze lenne a filmekhez, de ezen ne akadjunk fenn, elvégre olyan koncerten vagyunk, aminek semmi köze a zenéhez.

Na jó, legyünk pontosak, nem koncerten vagyunk, hanem élőshow-n. Ennek a fele sem tréfa. A fele legalább nem.

Az RTL idei őszi X-Faktor szériájának legnagyobb nyertese – még ha nem is a nyertes, nem mintha ebben a műsorfolyamban ennek lenne jelentősége – egy Manuel művésznevű srác volt, aki milliós nézettségű Youtube-videókat produkált néhány hónap alatt a daloknak nevezett szórakoztatóipari termékeiből, emellett pedig jogot szerzett arra is, hogy fellépjen augusztusban a Szigeten. A Manuel szó nekem eddig csak a virágzó orgazdaságot vezető műfordító és esszéista Rejtő-karaktert, valamint a Waczak Szálló bugyuta spanyol pincérét jelentette, de az elmúlt hetekben, hónapokban ez megváltozott – ahogy mindenkivel valószínűleg, akinek társaságában tömegesen fordulnak elő a szórakoztatóipar kihívásainak ellenállni képtelen tíz év körüli lányok, kisebb eséllyel fiúk. Vagy akik eleve maguk a szórakoztatóipar kihívásainak ellenállni képtelen tíz év körüli lányok, kisebb eséllyel fiúk. Vagy, ahogy ez a csúnya prekoncepció egy picit árnyalódott szombat éjjel a balassagyarmati moziban, akik a szórakoztatóipar kihívásainak ellenállni képtelen, esetenként huszonéves bárkik.

De hogyan és főleg miért kerül az ember, ha történetesen nem ott él, Balassagyarmatra, egy „élőshow-ra” egy jobb sorsra érdemes szombat estén?

Nos, úgy, hogy a külsejében leginkább is a Szerelem első vérig-ben hozott Bery Ari-karaktert megidéző Manuel országjáró turnéra indult ezen a hétvégén – a pontosság kedvéért: már decemberben is voltak vidéki élőshow-i, de a dolgot csak most pörgette fel, mint rajongók az sms-szavazást –, így pénteken és szombaton fellépett (nagy levegő, hosszabb felsorolás jön) Szolnokon, Dunaújvárosban, Kaposváron, Balassagyarmaton, Gödöllőn és Zalaegerszegen is. Igen, két nap alatt hat helyszínen, ami a fővárosból el- és oda-vissza jutást nem számolva is nagyjából 700 kilométernyi távolság. A turné az eddig ismert lista alapján február végéig tart, hasonló intenzitással Manuel akkorra talán a Mars-expedíciót is lenyomja kilométerben, és elindul a Voyager űrszonda után.

Maga a produkció, Manuel fellépése nem érdemel sok szót. Ha abból indulunk ki, hogy ez a cikk az Index zenei rovatában jelenik meg, akkor

már így is félezer szóval többet vesztegettünk rá, mint érdemes lenne. Zenéről ugyanis itt szó nincs.

És ezt nem abban az örökké zsémbes házmester nénis tempóban értem, aki szerint milyen zene az, amiben nincs egy érzelmes zongora- vagy hegedűszólam, netán egy mélyen elgondolkodtató sor a kislányról, aki jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát, és mi az, hogy villanyos gitár meg zsinóros pianínó meg ugribugri a színpadon. Hanem úgy, hogy a Manuel-jelenség nem arról szól, amit bármilyen módon is érdemes a zenével kapcsolatba hozni (akinek érthetetlen okokból egy szemernyi kétsége volt efelől, az az úgynevezett beállás pillanatában elveszíthette: a normális zenekaroknál néha bosszantóan időigényes folyamat itt három másodperc volt, amíg valaki öblös hangon elszámolt a mikrofonban háromig).

A produkció alapja ugyanis az, hogy Az Ember, Aki Sztár – sőt, jobbat mondok: A Srác, Aki Közületek Való, És Sztár lett (a továbbiakban ASAKVÉSZ) – találkozik a közönséggel, ami egy félórás programpont, majd egy rövidnek mondott diszkós bemelegítés után

A Srác, Aki Közületek Való, És Sztár lett, fellép a színpadra, nagyjából énekel – de ha gondok vannak a mikrofonnal, vagy az a szájtól a Demjén Ferenc-i értelemben vett művészi távolságba kerül, akkor sincs baj –, miközben a zenei aláfestés esztétikáját a laptopdiszkó néven ismert összművészeti eszköz biztosítja.

Az úri közönség táncol és énekel, és ha épp nem lenne kedve táncolni és énekelni, akkor a színpadról táncolva és énekeltetve van.

Nevezzük az este ezen szakaszát koncertnek, főleg hagyománytiszteletből – bár más értelmezésben épp amiatt nem lenne szabad annak nevezni. Mindenesetre ASAKVÉSZ repertoárja egyelőre nem mondható jelentősnek, és nem azért nem, mert minden dala ugyanabból a néhány panelből épül fel. Hanem azért nem, mert Manuelnek eddig csupán hat száma készült el, így itt a ráadás valójában újrázás, hiszen ismét elhangzik az egyik már elhangzott dal, ezúttal valami kicsi lányról. Ez, ahogyan a többi is, olyasmikről szól, hogy csóró voltam, senki voltam, egyedül voltam, nem hittek bennem, befutottam, színpad, pénz, pénz, pénz, spanok és lányok és anyu, meg persze szerelem – nos,

ezek keverednek az elengedhetetlen lírikus képzavarokkal, miszerint például a művész esete a szembefújó széllel, ami miután szembefújt, nem képes eltűnni a picsába a háta mögött, ahol a szembefújó szél helye lenne, hanem elkíséri, amerre csak jár, akkor is, amikor a felhős ég alatt beborul az ég. Mély, ugye?

No, de szerencsére Balassagyarmaton, ahogy gyanúm szerint Gödöllőn, Kaposváron, ésatöbbi, ésatöbbi helyeken nem a szövegtan-fakultációsok csapatják az első sorban – és a többiben sem –, meg nem is leendő zeneesztéták, így a hangulat frenetikusan szuper, igazi gyereknapi felhőtlen visongások, taps, éneklés és a sztár kezének folyamatos megérintése a program. Manuel néhányszor próbál kommunikálni is a rajongókkal, bár ez nem tűnik túl kiforrott koncepciónak, azzal együtt is, hogy a színpadi jelenléte erőteljes és dinamikus, tényleg van benne valami ösztönös frontemberi adottság. És hát a lényeg, hogy ő itt nem tud hibázni, a gyerekek és az idősebb gyerekek is nagyon bírják, pedig lassan háromnegyed tíz.

Nem, nem az a természeti csoda történt meg, hogy több mint negyvenperces műsort tudott rittyenteni hat számból a showbisznisz legújabb, 19 éves pénzcsináló automatája, hanem az, hogy a kilencre beharangozott koncert végül 21:19-kor kezdődött el. Nagyobb, bő másfél órás műsoroknál se túl szép ennyit csúszni, itt pedig különösen látványos a dolog – mármint látványos lesz akkor, amikor 21:46-kor Manuel búcsút int a közönségnek. Sok időt nem szentel a könnyes búcsúnak: egy perccel később a kifelé vezető folyosón az orrunk előtt távozik, majd újabb egy perc múlva már a turnébusz ajtaját csukják rá, és becslésünk szerint 21:50-re el is hagyják a város közigazgatási területét.

Mondjuk, nem csoda, hiszen (és ez a másik oka, hogy nem lehetett túl hosszú a program) éjfélkor már Gödöllőn van koncertje – ami amúgy kisebb öntökönszúrásnak tűnik a rajongótábor korosztályi összetételét látva. De hogy a pénzcsináló gépet a maximális hatásfokra pörgessék, ASAKVÉSZ még a gödöllői koncert után, becslésünk szerint 1 óra körül, továbbindul, hogy hajnalban már Zalaegerszegen csapassa – valamikor jó esetben fél 4 körül. Hogy akkorra milyen cuccokkal fogják még talpon és életben tartani őt is, a rajongóit is, azt nem tudjuk, de erősen kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz azokkal a kis fanokkal, akik komolyan vették a Facebookon este 11-re meghirdetett eventet (még ha már az sem igazán gyerekkompatibilis időpont).

De arra jutunk, hogy ez már legyen Manuel és a stáb gondja, miközben a mozi előtt lassan oszló tömeget nézzük. Sokan nem hiszik el, hogy ASAKVÉSZ máris továbbállt, kacérkodom a gondolattal, hogy eldúdolom a gigaslágeréből a soha nem állok le, csinálom a pénzem sort, de végül elsodorja a hideg hatására a felismerés, hogy bassza meg, el kellett volna mennem még bent pisilni. Így aztán, a művész líraibb – vagy áthallásosabb – sora jutott eszembe, szóval fogtam a cuccom, elmentem. Ha már vécére nem, legalább haza. Illetve az első benzinkútig.

(Borítókép: Manuel. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok