Index Vakbarát Hírportál

YouTube diszkó 36. hét: Segítsetek az öndzsináztató Manuelnek, hogy kitaláljon a labirintusból!

2021.09.10. 20:41

Manuel narancslével öndzsináztat a héten, így nem csoda, hogy Sofi ki tudja lopni a sajtot a szájából. L.L. Junior és Burai csodaszépen emlékeznek Csóré Bélára az év mulatós számával. Eközben Tóth Gabi Péter Szabó Szilviára emlékezik, és arra, hogy valamikor erdőben szeretkezett, bár ebből kevés részletet oszt meg a hallgatósággal, helyette viszont az összes hungarikumot felvonultatja legújabb országimázs klipjében. Az AK26 a Hip Hop Boyz hátán igyekszik még tovább kapaszkodni, egészen a hegyekbe föl, Berta’Lami pedig csípőből oktatja Tóth Gabit, hogyan kellene igazából hagyományt őrizni. 

L.L. Junior x Burai x Csóré Béla - Én nem tudom

Olyan szépen felvett és fényelt klip, hogy egy egész estés filmet is szívesen néznék belőle. Nem is véletlen, hiszen méltóképpen akartak emlékezni Csóré Bélára. A nyolcadik kerületben járunk, egy bérház udvarán egy tetovált kéz felemel egy Csóré Béla kazettát, közben a család kártyázik, szotyizik. A kazetta bepattan a magnóba, és Junior kezdi az éneklést. Nem ragga, nem rap, hanem vérprofi ének. Buraié a második versszak, és magáé Csóré Béláé a refrén posztumusz.

Én nem tudom, hogy hogy lehet 

Hogy a szemed, hogy a szemed

Ennyire megbabonáz

Nem csak a klip gyönyörű, a hangszerelés is mesteri, egyszerre marad ballada és mulatós, de mégis elegáns. Remek vokálok, finom részletek teszik végig izgalmassá. 

Értsd meg, én nagyon szeretlek 

Félek, elveszítelek

Megígérted, hogy csak te maradsz nekem

Igazi mestermunka, le a kalappal az alkotók előtt (és persze Csóré Béla előtt is). 

FRENDZ X SOFI X MANUEL - ELTASZÍT

Kezdik elárasztani a magyar popszakmát a fonetikusan (fanatikusan) leírt angol nevek: Dzsúdló, Frendz, Ricsárdgír. Ezek a nevek pedig más, fura angolsággal írt nevekkel csinálnak magyar nyelvű számokat. Ez az élet, Babocsai néni!

Sofit eddig leginkább Nemazalány oldalán láthattuk, aki Lil G-ről upgradelt az egyfolytában héliumos lufit szívó Sofira. Az így rajzfilmhangon éneklő Sofi pedig önálló életre kelt, és most Manuel szájából lopja ki a sajtot. Ugyanis sokkal jobban áll neki ez a fajta lakossági house, mint a Nemazalánnyal közös gimis hangulatú és színvonalú zenék. 

Manuel szájából kilopni a sajtot nem volt nagy vászizdász, hiszen Manuel egy narancslével jó alaposan öndzsináztatta magát: sem a nyelve, sem a teste nem mozog. Csak rongybabaként furán vonaglik, narancslevét ki-kilöttyintve, miközben egy sövény labirintusban ténfereg egy piros baseball sapka alatt. Egy rosszakarója adhatta rá a sapkát, és pörgette meg a labirintus közepén. Hogy ez előtt vagy után öndzsináztatott Manuel, még kérdőjeles. Mindenesetre nekem erre a klipre volt szükségem, hogy végre megértsem a Manuel jelenséget. Eddig azt hittem, hogy növekedési hormonokat szedő és fehérjeturmixokat tízóraizó ovis, de rá kellett jönnöm, hogy egy pimasz öndzsináztató, esetleg egy Benjamin Button szindrómában szenvedő nyugdíjasotthon szökevény. Az egészen biztos, hogy hanyagul öltözködik, hiszen minden ruhája félig le van csúszva róla. Most szólok, hogy soha nem fog kitalálni a labirintusból, mert baszott vinni magával gombolyagot, ugye, így éveken keresztül csak túl a sövényen láthatjuk. Etetni semmiképpen nem szabad, de mássalhangzókat, kérlek, dobáljatok be neki, mert anélkül komoly gondot jelent érteni a szöveget. De, amikor nem szólal meg, vagy csak vokálozik, egész jó a szám. 

Apropó, a teljesen semmitmondó szövegben szerepel a kedvenc szavam is, a „hazakísér”. Most Manuelnek nagy szüksége lenne rá. 

AK26 - A HEGYEKBE FÖNN

Az AK26 észrevette, hogy a felhőtlen 90-es évek nosztalgiája már a magyar popzene nyakán is térdepel, a retró lényegét azonban nem sikerült megérteniük. A retró lényege ugyanis nem más, mint a hangszínek, a hangszerelés, a hangulat újrateremtése. Ha tetszik, egy művészeti jogfolytonosság felállítása, más néven lopás. Ezt akarjuk, ezért számoljuk vissza a napokat egy új Jurassic park epizódig, és ezért szólt idén újra a Dübörög a láz a gólyatáborokban. Ha az egészen megpróbálunk csavarni egyet és modernizálni akarjuk, az pont olyan lesz, mint amikor a nyuggerek a Facebookon próbálnak meg fiatalos szlenget beszélni. 

Sosem gondoltam volna, hogy pont a legidiótább Hip Hop Boyz szám eddig általam fel sem ismert értékeit fogom számon kérni, de hol van az a könnyed lazaság, az a buta carpe diem életérzés, az a mulatósba hajló romantika, az a jópofa idiotizmus, ami az eredeti dalban mind benne volt, és amiatt százezrek bűnös élvezetek listájának dobogósa a mai napig? Sajnos sehol.

Hiro és Giaj áthangszerelték, átharmonizálták, kiherélték az eredetit, és annyira komolyan veszik magukat, hogy nincs az a traktor, ami egy kicsit is idézőjelbe tenné őket. Marhákat kergető drón, alpesi hangulatú vendégház és söröző, kolbászt harapó mc-k. 

A rapes részek izzadságszagúak és laposak, az egész úgy, ahogy van, a legkevésbé sem jópofa. Magam is meglepődöm, hogy leírom ezt a mondatot, de a Hip Hop Boyz jóval többet érdemelt volna. Ahogy mi is. 

Tóth Gabi - Az én szívem

Tóth Gabi megnépiesedett, megvallásosodott, megtisztult, megországimázsosodott, mégpápásodott, az ő szívét skanzenbe zárta. Még előtte kirabolta Péter Szabó Szilviát, ellopta a dalszöveg jegyzeteit és fellépő ruháit. A jegyzetek között az első 100 oldalon ez a szöveg szerepelt: „ná-ná-ná-ná”. Így ez a szám is ezzel indul.

Gabi a szemünk láttára nőtt fel a mainstream médiában, és számtalan szerepben láthattuk már. Ezek a szerepek sokszor minden átmenet nélkül születtek és haltak meg, sok kérdőjelet hagyva maguk után. De egyrészt természetes, hogy egy popzenei előadó keresi a saját hangját és identitását, másrészt úgyis a közönség dönti el, hogy bizalmat szavaz-e egy előadói alteregónak, vagy sem. Szóval, ha a közönség vevő lesz a keresztény népnemzeti Gabira, akkor velünk marad. Ha nem, akkor újra kipakolja az árut, hadd villanjon a reflektorfény a szilikonon és a tetkókon. Eddig, úgy tűnik, a közönség nem nagyon vevő erre, nem hiába van elrejtve a tetszési mutató a videó alatt, és nem hiába van megtiltva a kommentelés Gabi Instagram oldalán. De nézzük, mi történik a számban és a klipben, mennyire mozog otthonosan Gabi a skanzenben. 

Édes rózsám, kertemben tavasz vár

Őrizném véled a táj illatát

Köszönöm néked, bár jobb lett volna, ha Szilviától a népdaléneklés kézikönyvét is ellopod, mert az angolszász rekesztésről kicsit leugranak a népies magyar szavak, de Indián országimázs filmje segít tartani a magyaregyensúlyt. 

Egymásba feledkeznénk 

Erdőben szeretkeznénk

Csillagfényben táncot járhatnánk

Még jó, hogy az Esztergomi Bazilika lépcsőjére csak azután jön elő a pap Gabit üdvözölni, hogy a nyilvános közszemérem sértésre való felhívás elhangzott. Láttam már egy-két erdőben szeretkezős videót, egyik sem volt túl ájtatos. Mindenesetre ügyes a keresztény árukapcsolás, és a papnak adott high five szépen megágyazott az Eucharisztikus Kongresszuson való pápának éneklésnek. Gondolom, ott azért összébb volt húzva a blúz. 

Nékünk csak ott volna jó,

Hol egymásba feledkeznénk

erdőben szeretkeznénk

Miközben a refrént felvezeti, a skanzenben egy kislány haját fonja a lépcsőn ülve. Megható idill, de nem pont erre szokták azt mondani, hogy „el a kezekkel a gyerekeinktől”?

A klipben a hagyományos magyar szimbólumok mellett a modern kor hungarikumai is fel-feltűnnek: az ország tortája, egy favágószexuális biciklista, kézműves sajt, kenyér, néptánc, pálinka, platinaszőke Tóth Gabi barna póthaj copfokkal.

Oly tágas a világ, kicsi lány vagyok benne

De érzem a hitem, ami elhoz majd minden csodát

Berta’Lami - Nyílik

Na ez az igazi hagyományőrzés. Ez a magyarság igazi felöltöztetése. Itt nem Péter Szabó Szilvia jegyzeteit lopták el, hanem saját nyelven, saját képekkel meséli el Berta’Lami saját kinyílását egy csodaszép virág allegóriával.

Szikrázó virágok nőnének köröttem

Leszedném, de nincs most úgy erő kezemben

Világnak virága, tudom, hogy nincs párja

Tudom, hogy nem nyúlnék hozzájuk hiába

Ahogy a mostani fiatal zenész generáció nyúl a magyar kultúra gyökereihez (Mordái, Дeva , és most Berta’Lami) elhessegeti minden rossz emlékünket Noxostul, Tóth Gabistul, és igazi reményt ad. 

Szikrázó virágok nőnének köröttem

Szikráznék én is, ha engedné a testem

Világnak virága, tudom, hogy nincs párja

Hagyom, hogy kinyíljon, nem vagyok hiába

Csodálatosan hangszerelt zene, puritán, de szívhez szóló éneklés, végtelenül egyszerű klip, és mégis ezerszer jobban kinyílik tőle a szívünk, mint, ha fullba nyomnánk a folklórt. 

Berta’Laminak ezen kívül több klipje is megjelent a héten (Csillagok, Fény, Ne félj).

Itt van az ősz, itt van újra, és úgy tűnik, végleg kikopott a Despacito. Kíváncsi vagyok, a jövő héten lesz-e öndzsináztatás. 



Rovatok