Index Vakbarát Hírportál

Michael Bublé: a karácsonyi dalok fontosabbak, mint valaha

2021.11.09. 10:08

Tízéves lett Michael Bublé Christmas című albuma, amelynek apropóján újabb ünnepi nagy dobásra készül a kanadai–olasz énekes.

A négyszeres Grammy-díjas előadó november 19-én egy dupla CD-válogatással és egy limitált kiadású super deluxe szettel rukkol elő. Az eredeti karácsonyi album dalai mellett mindkét verzió tartalmaz majd egy hét számból álló bónuszkorongot is, amelyen Bublé személyesen válogatott szerzeményei szerepelnek. Az ünnepi dalok jelentőségéről, a stúdiózásról, és arról, hogy mit jelent számára a „karácsony királyának” lenni, az énekes egy friss videóinterjúban beszélt.

Nincs karácsony Kevin nélkül, ahogy Michael Bublé dalai sem hiányozhatnak az ünnepi szezonban. A New Yorkban élő kanadai énekest a 2011-ben kiadott, Christmas című albuma valósággal a karácsony királyává tette, amit úgy tűnik, szó nélkül el is fogad, az ennek hatására évről évre felbukkanó mémek pedig kifejezetten szórakoztatják. Hogy mekkora mérföldkő volt a karrierjében annak idején az immáron tízéves karácsonyi lemez, azt jól mutatja, hogy a jubileum apropóján újabb ünnepi kiadvánnyal készül, ráadásul nem is egy, hanem kétféle verzióban.

A megjelenés előtt nem sokkal Bublé választ adott néhány olyan kérdésre, ami sokakat foglalkoztathat a rajongói közül. Kiderült például, hogy van-e olyan ünnepi szerzemény, ami számára sokat jelent, és az is, hogy milyen szerepük volt a karácsonyi daloknak az ő családjában.

Gyerekként, felnőve az olyan dalok, mint például az I'll Be Home for Christmas, mindig nagyon érzelmesek voltak. A nagyapám folyton azt magyarázta, milyen sokat jelentettek ezek az embereknek a háború alatt – jóval mélyebbek voltak, mint az ünnepi dalok általában

– kezdte az énekes a kiadó által rendelkezésünkre bocsátott felvételen. Magyarázatként hozzátette, akkoriban a családtagok sokszor úgy néztek egymásra, hogy nem tudták, találkoznak-e még valaha, mindez pedig olyan mélységet adott a daloknak, hogy voltak pillanatok, amelyek pont emiatt tényleg meghatározóvá váltak. Egy ilyen szituációban szerinte az ünnepi zenék jóval nagyobb hangsúlyt nyernek. Azt is megjegyezte, bár soha nem gondolta volna, hogy ez megtörténik, most mégis úgy érzi, ezek a dalok ismét relevánsak, az üzenetük pedig újra jelentőségteljes lett. 

Arról is mesélt, milyen hangulatban telt a stúdiózás. Már az elején leszögezte, ők is tisztában voltak azzal, hogy nem lesz egyszerű újra rögzíteni a régi dalokat, épp ezért egy kicsit ijesztőnek is tűnt a feladat. A Blue Christmast például, amelyet többek közt Jim Keltner közreműködésével vettek fel, eredetileg a biztonságosnak tűnő click track módszerrel, azaz kattintási sávokra alapozva szerették volna feljátszani, hogy a hibákat utólag könnyedén korrigálhassák. A dobos javaslatára viszont ezt a tervet végül elvetették, ami utólag jó döntésnek bizonyult: Michael Bublé szerint ez lett élete egyik legjobban sikerült felvétele, amit biztos, hogy nem lenne képes ugyanúgy megismételni.

Tudom, hogy ennek az albumnak nagy sikere volt és van is. Tudom, mennyit adtak el belőle, és mennyi ember hallgatja minden évben. Hogy ez mit jelent, akkor vált világossá számomra, amikor életem legborzalmasabb időszakán mentem keresztül a kisfiammal. Rájöttem, micsoda kiváltság, hogy meghívást kaptam az emberek otthonaiba szerte a világon egy ilyen gyönyörű időpontban, az életek és családok intim pillanataiban. És milyen gyorsan elmúlik mindez…

– mondta Bublé, utalva kisfia betegségére, akit néhány évvel ezelőtt májrákkal diagnosztizáltak.

Az elején aggódtam, hogy majd karácsonyi fiúnak hívnak az emberek, és viccet csinálnak belőlem a mémekkel, de amikor ez a nap elérkezett, minden az ellenkezőjére fordult. Rájöttem, milyen szerencsés vagyok, és ha ez az örökségem része lesz, milyen hihetetlen dolognak számít, hogy olyan formában emlegetnek, ami az embereknek örömet okoz.

Azt is hozzátette, szerinte az ilyesmihez inkább kedvesség, empátia és szeretet kapcsolódik, hiszen rengeteg embernek az ünnep nem feltétlenül a vallásról, sokkal inkább az érzésekről szól. Ha pedig az ő neve ebben érintett, azzal Michael Bublé mindennek a része, ami igazi ajándéknak számít.

Talán ez a legnagyobb megtiszteltetés vagy kiváltság, amit valaha megtapasztalhatok, azon kívül, hogy apa lettem

– jegyezte meg az énekes, akinek a legújabb videóklipje, amely az It's Beginning to Look a Lot Like Christmas című számhoz készült, egyébként pont a Bublé-féle családlátogatást filmesíti meg.

Michael Bublé végül azt is elmagyarázta, miért érzi úgy, hogy a karácsonyi dalok ismét nagy jelentőséget nyertek, és mi az oka annak, ha sokszor elegünk is van belőle, minden évben ugyanúgy várjuk az ünnepi szezont.

Határozottan más világban élünk. Ami mostanában történik, megijeszti az embereket. Nem számít, honnan jössz, milyen nyelven beszélsz, meleg vagy heteroszexuális vagy, és hány éves – amikor félsz valamitől, a legjobb részedet veszíted el: a mások iránt érzett empátiát, szeretetet és a józan eszedet. Azt gondolom, az ünnepi dalok most sokkal fontosabbak, mint valaha, mert reményt adnak az embereknek, hozzásegítenek, hogy a legjobbat lássuk a másikban és ebben az időszakban is. Tudom, hogy sokan kiábrándultak, könnyű annak lenni. Épp ezért úgy hiszem, sokkal többen hagyják majd, hogy az ünnepi érzések elhatalmasodjanak rajtuk, és bár a szokások rabjai vagyunk, alig várjuk, hogy ez minden évben megtörténjen. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a végére elegünk lesz belőle, amikor eljön az október, ismét ezt érezzük. Én legalábbis biztosan. Ez sosem fog távol állni tőlem.

Idén karácsonykor Michael Bublé tehát ismét beköltözik az otthonokba, a Christmas című album dalait több extrával is megspékelve. A november 19-én érkező kiadványok bónuszkorongján olyan felvételek is szerepelnek majd, mint a The Christmas Sweater című eredeti Michael Bublé-szerzemény, amit az énekes Matthew Vaughnnal, Gary Barlow-val és Jane Goldmannel közösen jegyez, vagy az örökzöld Let It Snow! új stúdióváltozata, amit a londoni Abbey Road Studiosban rögzítettek a BBC Big Band Orchestra zenészeivel. A személyes válogatás továbbá olyan dalokat is tartalmaz, mint a The More You Give (The More You'll Have) vagy a Rod Stewarttal közös, Winter Wonderland című duett.



Rovatok