Index Vakbarát Hírportál

Már-már eltemettük őket, mégis visszatértek közénk

2021.12.02. 14:23

Mindig lesznek olyan sztárok, akik hosszú évek tétlensége után térnek vissza a showbizniszbe. Olyan sztárok, akikről már lemondott a zeneipar, hiszen az előadók abba a korba értek, amikor már a hamut is mamunak mondják. Olyan sztárok, akiknek a karrierje nem ért annyit, hogy folytassák a zenélést, mégis visszataláltak az énekléshez.

2021-ben több olyan sztár, sztárcsapat is visszatért, akik hosszú évek óta nem örvendeztették meg  rajongóikat friss zenével. Egyesek csupán néhány év, míg mások évtizedek után vonultak újra stúdióba. Egy valami azonban biztos: mindannyian nagy nevek, akiknek a visszatérésére zenekedvelők milliói vártak.

ABBA 

2021 talán legnagyobb és legkellemesebb meglepetése volt, amikor az igazi nyugdíjas együttes, az ABBA negyven évvel a feloszlása után bejelentette, hogy újra összeáll. 

Agnetha, Björn, Benny and Anni-Frid 1982 óta nem jelentkeztek új zenével, az évek óta tartó találgatások és célozgatások után azonban az ABBA szeptemberben bejelentette, hogy újrakezdi „működését”, valamint egy új lemezt, a Voyage című, tíz dalból álló albumot is beharangozta. A csapat a rajongók legnagyobb meglepetésére szeptemberben két kislemezt (I Still Have Faith In You és Don't Shut Me Down) is kiadott. 

Az együttes már 2018-ban megerősítette, hogy visszatér a stúdióba, és legalább két új dalt rögzít. A két számból azonban tíz lett, októberben pedig az 1978-as Just A Notion című, korábban soha nem hallott dal modernizált változata is megjelent. 

Björn és Benny októberben erősítette meg, hogy a november 5-én debütáló Voyage az ABBA kilencedik, és egyben utolsó stúdióalbuma. A svéd együttes 2022-ben virtuális koncertet ad Londonban.

Adele 

A brit énekesnő még mindig csak 33 éves, de már annyi mindenen keresztülment, mint sokan kétszer ennyi idő alatt (sem). Adele legutóbb 2015-ben jelentkezett nagylemezzel: a 25 című album olyan slágereket produkált, mint a Hello vagy a Send My Love. Az énekesnő hat év hallgatás után megtörte a csendet, és bejelentette a visszatérését, na meg a 30 névre keresztelt negyedik albumát.

Adele november 14-én Oprah Winfrey műsorába látogatott, ahol nyíltan beszélt válásáról, alkoholproblémájáról és életmódváltásáról is. A beszélgetés az ősz legjobban várt interjúja volt, az énekesnő pedig egy varázslatos, a Los Angeles-i Griffith-csillagvizsgáló kertjében előadott produkcióval kápráztatta el a közönséget.

A 30 című lemez 2021. november 19-én jelent meg – annak ellenére, hogy már két éve cikkeztek a lehetséges megjelenésről. Adele 2020-ban, egy barátja esküvőjén erősítette meg a hírt, vagyis, hogy készül az album, ami szeptemberre várható. A szeptemberből azonban november lett, mivel az énekesnő úgy érezte, hogy még nincs kész a lemez.

Adele albuma az első héten 261 ezer példányban kelt el, míg az ABBA lemezét „csak” 204 ezer hallgató vette meg. A 30 az idei év leggyorsabban fogyó lemeze, azonban meg sem közelíti a 25 eladásait (az említett albumból már az első héten 800 ezer darab fogyott el). Ez leginkább annak tudható be, hogy az évek alatt a fogyasztók átszoktak a streamingszolgáltatós zenehallgatásra. 

Diana Ross

Mindenféle rosszindulat és tiszteletlenség nélkül: Diana Ross nem mai csirke, énekelni azonban még mindig nagyon tud. A 77 éves diszkókirálynő nevéhez köthetők az I’m Coming Out és a Love Hangover című slágerek, amelyek a mai fiatalok szívét is megdobogtatják, na és a lábukat megtáncoltatják.

Diana Ross 15 éve „ment nyugdíjba”, 2021-ben azonban másfél évtized után bejelentette a Thank You című lemez megjelenését. Ki hitte volna, hogy a várva-várt, november 5-én debütáló, tizenhárom számból álló albumot Micimackó ihlette...

Az énekesnő a karantén alatt kezdett újra dolgozni, hogy valami pozitív dologba fektesse az energiáját. Ross kezébe került A.A. Milne Micimackója, az énekesnő pedig rájött, hogy a könyv tulajdonképpen a szeretetről és az adakozásról, csupa pozitív dologról szól.

Rosst a fiai biztatták, hogy térjen vissza a színpadra, és foglalkozzon azzal, amit igazán szeret: az énekléssel. Az énekesnő két éve nem szerepelt közönség és kamerák előtt, de a gyermekei végül rábeszélték a visszatérésre. Diana Ross huszonötödik albuma egy 2022-es egyesült királysági turnéval is kiegészül.

Indila

Indila, a Dernière Danse című sláger énekesnője tulajdonképpen évvek ezelőtt visszavonult a médiából. A francia zenész 2021. június 5-én a TF1: The Song of the Year című műsorában tért vissza, ahol a Carrousel című dalt adta elő, duettpartnere pedig Amir volt.

Lorde

Lorde tipikusan az az előadó, aki időnként feltűnik a semmiből, piacra dob egy új slágert, majd visszatér a semmittevésbe – persze csak zeneileg. Az elmúlt négy évben úgy tűnt, hogy az új-zélandi énekesnőt valósággal elnyelte a föld, ő azonban csak a megfelelő pillanatra várt, hogy visszatérhessen. Olyan furcsán, olyan igazi Lorde-osan...

Az énekesnő visszatérő kislemeze, a Solar Power 2021. június 11-én jelent meg. Lorde 2017 óta nem jelentkezett új dalokkal, és közel kilenc évet átölelő karrierje alatt is csupán három lemezt készített. Lorde azért ezt a dátumot választotta a dalpremierhez, mert így a szám debütálása egybeesett az év egyetlen napfogyatkozásával. 

2021. augusztus 20-án megjelent a – szintén – Solar Power névre keresztelt harmadik nagylemeze is, amely a pszichedelikus pop és az indie folk hangzásvilágát hordozza magában. Az album a természet ünneplése és Lorde elmúlt pár évének a fizikai (zenés) kópiában való megtestesülése.

Nem meglepő, hogy Lorde-ról ennyire keveset hallani a médiában. Az énekesnő a Vogue magazinnak adott interjúban arról is beszélt, hogy nagyon érzékeny lélek, aki nem a popsztár létre született, így számára különösen megterhelő a nyilvánosság előtt élni. 

Stromae 

Paul Van Haver, művésznevén Stromae neve a magyarok számára is ismerősen csenghet, hiszen a belga előadó korábban a Sziget Fesztivált is megjárta.

Stromae október 15-én azonnal a toplisták előkelő helyén találta magát, miután egy meglepetés számot dobott piacra. Az énekes 2013-ban készítette el Racine carrée című nagylemezét, 2015-ben pedig – kiégésre hivatkozva, és a franciatanárok legnagyobb bánatára – visszavonult. (Talán nincs is olyan franciatanár a földön, aki ne a Papaoutai című sláger szövegét tolta volna a diákok elé a gimnáziumi nyelvórán. Személyes tapasztalat...)

A Santé (magyarul: egészség, Egészségedre!) az élvonalban dolgozókat, például a takarítókat, sofőröket, ápolókat és boltosokat ünnepeli, akiknek a kőkemény munkája gyakran észrevétlen maradt a járvány idején. 

Az idén visszatért előadók közül leginkább Stromae újjászületése és a Santé kislemez sokkolta (jó értelemben) a közönséget. A közösségi média felhasználói szinte megőrültek, amikor meglátták Stromae új kislemezét a streamingplatformokon. 

Stromae végre felhagyott a szerető férj és apa szerepével, és visszatért a zenéhez!

– írta az egyik rajongó, míg egy másik annak örült, hogy Adele és Stromae egyszerre tért vissza.

Egy harmadik felhasználó azt írta:

Mire felébredtem, Stromae visszatért, szórakoztok velem?

Az énekes 2022-ben több fesztiválon is fellép, köztük a budapesti Szigeten is.

+1 Britney Spears

És persze nem feledkezhetünk meg Britney Spears szélmalomharcáról sem, amely kétségkívül az idei év legnagyobb sztárbotránya volt, holott az énekesnő drámája már másfél évtizeddel ezelőtt elkezdődött. 

Annak ellenére, hogy a tizenhárom évig apja gondnoksága alatt álló popsztár egyelőre nem rukkolt elő új zenével, november 12-én sok-sok év után visszanyerte a szabadságát. Mi ez, ha nem újjászületés?



Rovatok