Index Vakbarát Hírportál

Három nemzetközi fellépőt jelentett be a Budapest Park

2022.02.28. 16:00

A Moderat, a Sofi Tukker és a Thievery Corporation is színpadra áll 2022-ben a Budapest Parkban. 

A fővárosi koncerthelyszínen április 21-én indul a szezon, amelyben mindenféle zenei stílus képviselteti magát. A szervezők korábban már több nemzetközi fellépő nevét is nyilvánosságra hozták, jön többek között a Deftones, Billy Idol, Billy Talent, Black Veil Brides, My Chemical Romance, a Pet Shop Boys, a Pixies, és Gogol Bordello is. 

Az újonnan bejelentett előadókkal az elektronikus vonalra erősít rá a Park. Időrendben haladva a sort a július 5-én színpadra álló Thievery Corporation nyitja, akik legutóbb 2019-ben koncerteztek hazánkban ugyanezen a helyszínen. Július 22-én a Modeselektor két tagja, Gernot Bronsert és Sebastian Szary, valamint az Apparat művésznéven alkotó Sascha Ring fúziójából létrejött Moderat érkezik, szeptember 28-án pedig a 2020-ban elmaradt koncertjét pótolja a Sofi Tukker. 



Rovatok