Index Vakbarát Hírportál

Beperelték Dua Lipát, lophatta az egyik világslágerét

2022.03.05. 18:19
A brit énekesnőt egy kevésbé ismert zenekar vádolta meg azzal, hogy ellopta az egyik dalukat.

Dua Lipa, koszovói albán származású brit énekesnő – aki az idei Brit Awardson is bezsebelt egy díjat – napjaink legnépszerűbb előadói közé sorolható. Ugyan legújabb albuma, a Future Nostalgia már 2020-ban megjelent, ám a koronavírus-járványnak következtében el kellett halasztani a lemezhez kapcsolódó egész turnét, ami végül február 9-én startolt el Miamiban.

Az énekesnő karrierje egyre csak felívelőben van, azonban most komoly vádakkal kell szembesülnie. Egy zenekar, az Artikal Sound System ugyanis azt állítja, Dua Lipa csapata szimplán ellopta egy 2017-ben megjelent daluk, a Live Your Life fülbemászó dallamát, majd felhasználta az énekesnő Levitating slágeréhez. 

A TMZ által megszerzett dokumentumok szerint a banda szerzői jogok megsértésével vádolja Dua Lipát és csapatát, akik hallhatták az együttes dalát, amit aztán nemes egyszerűséggel lemásoltak. A zenekar az énekesnő mellett egyébként a kiadóját, a Warner Recordsot is vádlottként nevezte meg, valamint követelik a Levitating című dalból befolyt bevételt és további kártérítést. Bár azzal kapcsolatban nem szolgáltak semmilyen információval, miért gondolják úgy, hogy a dal koppintás lenne. Hogy hol az igazság, arról a bíróság fog dönteni.

Bárkivel megeshet

Dua Lipa nem az egyedüli, akit azzal vádoltak, hogy ellopta egy előadó szerzeményét. Két éve így járt Ariana Grande is, ugyanis egy énekes-dalszerző, Josh Stone azt kifogásolta, hogy az énekesnő ellopta a You Need It, I Got It című dalának refrénjét, és felhasználta 7 Rings című slágeréhez. Stone azt is követelte, hogy minden bevétel őt illesse meg, ami a dalból származik. Lady Gagának is hasonló vádakkal kellett szembenéznie, mivel egy Steve Ronsen nevezetű dalszerző, aki a SoundCloudon futott fel, azt állította, hogy a sztár lemásolta a 2012-es, Almost című dalának dallamát, majd felhasználta a Shallow-hoz, ami Oscar-díjat is nyert. Ám az énekesnő jogi csapata visszautasított minden vádat, miszerint a két dal semennyire nem hasonlít egymásra. 

Ed Sheerant – akit egy friss döntés értelmében saját kertjében temethetnek majd el családjával együtt – 20 millió dollárra perelte be két dalszerző, Martin Harrington és Thomas Leonard. Meg voltak győződve arról, hogy az énekes lekoppintotta az Amazing című dalukat – amit Matt Cardle énekelt fel –, majd megalkotta a Photograph című slágert. Hogy pontosan hogyan alakult az ügy, arról nincsenek további információk.

Ám nem kell külföldre menni ahhoz, hogy ilyen történetekkel találkozzunk, mivel a közelmúltban borzolta fel a kedélyeket Kanye West és az Omega között kialakult botrány. West ugyanis a New Slaves című dalában az Omega Gyöngyhajú lányából használt fel hangmintát. Az ügy bíróság elé került, ám még az előtt sikerült peren kívül megegyezniük, hogy a rappernek tanúskodnia kellett volna. Bár Presser Gábor 2,5 millió dollárt követelt Westtől, amiért 85 másodpercet használt fel a dalból, ám végül csak 700 dollárt – jelenlegi árfolyamon körülbelül 238 ezer forintot – kapott jogdíjként.

(Via Insider)



Rovatok