Index Vakbarát Hírportál

A félkezű dobos és a szétvert szájú trombitás – zenészek a poklon innen és túl

2022.06.05. 08:54

A sportoló, a táncos, a katona és a műtőorvos életében van valami közös. Egy súlyos sérülés bármelyiküknek a karrierjébe kerülhet. Szinte minden szakmának van olyan ellenpólusa, ami ellehetetleníti a feladat ellátását. Ahogy egy színész számár a demencia tönkreteheti a szövegtanulás lehetőségét, úgy egy gitáros esetében egy súlyos csuklósérülés derékba törheti egy élet munkáját. Az igazi kérdés azonban nem a sérüléstől való félelemben rejlik – hisz nem lehet mindent kivédeni még a legnagyobb körültekintés mellett sem –, hanem ha bekövetkezik a baj, akkor talpra lehet-e állni, ha pedig igen, mekkora erőre van ehhez szükség. Tragikus és felemelő történetek a zene nagyágyúitól.

Tony Iommi  – A Black Sabbath legendás, balkezes gitárosa ifjú korában egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemben kereste kenyerét, miközben igyekezett beindítani zenei karrierjét. Utolsó munkanapján üzemi baleset érte és jobb kezén a középső- és gyűrűsujja sérült. Mindkét helyen elvesztette egy-egy ujjpercét, orvosai pedig azt mondták, teljesen le kell tegyen a gitározásról. Tony ekkor 17 éves volt.

Sérült kézzel is sztárgitáros lett

Kezdetben összeroskadt és a dac sem vitte előrébb, hogy csak azért is sikerrel járjon. Mikor már lassan feladta, egy barátja átugrott hozzá, hogy muszáj megmutasson neki valakit, egy gitárost, aki úgy játszik, mint még senki, akit eddig hallottak. Tony persze rögtön ágált, hisz ez volt az utolsó, amire szüksége volt akkor – gondolta magában – de a barátja addig győzködte, amíg végig nem hallgatta a felvételt.

Ez a gitáros Django Reinhardt volt, a világ egyik legnagyobb jazzgitárosa, aki egy  tűzesetben elvesztette két ujját. Tony ezután felállt, elment a gitárjáért és a sérülések okozta fájdalom ellenére addig gyakorolt, amíg elért oda, ahol most van. Ehhez akarat, egy példakép és egy igaz barát kellett, aki az internet előtti korban vette a fáradtságot, hogy felkutasson valakit, akiből Tony erőt meríthetett.

Szétvert szájjal tanult meg újra trombitálni

Chet Baker – A legendás trombitás, a jazz kihagyhatatlan alakja is kapott hideget és meleget az életben. Történt ugyanis, hogy egyszer nagyon csúnyán elbántak vele egy verekedésben és elülső fogait kitörték. Az ilyen sérülés egy trombitásnak végzetes, hisz a begyakorolt fúvási technika még műfogakkal sem ugyanaz, ezért a nulláról kell újraépíteni.

A történet részletei a mai napig ködösek, mivel Chet is rengeteg különböző módon nyilatkozott az esetről. Elmondása szerint az egyik koncertje után került összetűzésbe egy rablóval, akit sikerült elkergetnie, de az több emberrel tért vissza következő napon, és ők kapták el. Mások szerint Chet egyik drogfutára a ludas.

Bár a történet hézagos, a végeredmény tiszta. Chet három évig  egy benzinkúton dolgozott, és közben minden nap órákat gyakorolt, hogy tudását visszanyerje, vagy inkább újból felépítse. Életében nem látott egyéb célt az ekkor 37 éves trombitás, így addig dolgozott, míg ismét visszatérhetett a színpadra. 

Zenésztársai nem hagyták magára a félkarú dobost

Rick Allen – Milyen lehet egy dobosnak, aki elveszti a karját, pláne, ha már megindul a karrierje és ez teszi ki az egész életét? Rick Allen, a Def Leppard zenekar tagja átélte ezt a poklot. Egy autóbalesetben súlyosan sérült a bal karja, melyet az orvos akkor még próbált megmenteni és visszailleszteni, de egy későbbi fertőzés miatt muszáj volt véglegesen amputálni.

A banda ekkor már csúcsidejét élte és a 21 éves dobos sérülése ellehetetlenítette a további munkát. Ettől függetlenül a zenekar végső döntése az volt, hogy másfél év kényszerpihenőre mentek, mely idő alatt Ricket igyekeztek visszaintegrálni a csapatba, és kitalálni egy olyan módszert, hogy a barátjuk velük maradhasson a zenekar szerves részeként.

Végül kitaláltak egy spéci, egykezes dobszettet, amelyen Allen képes volt oly módon ellátni dobosi feladatait, ahogy sok szakmabeli soha sem lesz képes. A csapat kiállt érte, így ő megtett mindent, hogy a beléje vetett bizalomnak megfeleljen.

A Megadeth énekese erősebb volt a ráknál

Dave Mustaine – A Megadeth frontembere szembenézett az énekesek egyik legnagyobb rémálmával nem is olyan rég. Éppen egy turné közepén jártak, amikor fájdalmat érzett a szájüregében. Először arra gondolt, hogy fogászati probléma, de az orvos semmit sem talált, így tovább küldték egyéb kivizsgálásokra. Végül az egyik doktor belépett hozzá a terembe és szembesítette a rideg valósággal. Torokrákja van.

Dave úgy emlékezett vissza az esetre, hogy beült az autójába, meredt maga elé és azt vette észre, hogy folynak a könnyek az arcán. Nem tudatosan sírt, egyszerűen nem tudta feldolgozni a helyzetet, a teste pedig akaratlanul is így reagált. Ezt követően érkezett a pokol, azzal a vékony reménnyel, hogy akad kiút. A következő évet kórházban töltötte, 51 sugárkezelést és kilenc kemoterápiát tolt végig. Családja, kollegái, az egész zenei világ egy emberként szurkolt neki, hogy a harcát siker koronázza.

Végül megérkezett a teszt eredménye, az erőfeszítések nem voltak hiábavalóak, teljesen kigyógyult a rákból. „Amikor végre rákmentessé nyilvánítottak, borzasztóan örültem, de nagyon, nagyon fáradt voltam.” – meséli a Gibson TV-nek adott interjújában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok