Ha szeretőt akarsz, akkor ne keress tovább! – hallhatjuk a Roxy Music 1972-es, Ladytron című dalában. Ha kiváló elektropopzenekart keresel, akkor ne keress tovább, itt van a Ladytron zenekar, és itt az új, Time’s Arrow című albumuk is.

Lehet, hogy Brian Eno, a Roxy Music korai szakaszának meghatározó művésze a kelleténél jobban megilletődött attól, hogy egyik dalukról nevezte el magát a liverpooli zenekar, mert azt nyilatkozta róluk 2009-ben, amikor fellépett velük a Sydney-i Operaházban, hogy a Ladytron az angol popzene legjobbja.

Kezdjük máshol! Valamikor 2007-ben még úgy állt, hogy Budapest számára a coolság képzeletbeli versenye olyan fontos lesz, mint, mondjuk, megrendezni egy olimpiát.

Ki szavatolja a lady biztonságát?

Talán van, aki emlékszik, voltak olyan rendezvényeink is, mint a Nagy Britmánia a Millenárison, ahol az egy négyzetméterre jutó Fred Perry-pólók száma akkor éppen kettő volt. Fellépett a Ladytron is, ami nagyon cool volt, nagyon brit, mániákusak is voltak, szóval ott volt a helyük, most pedig Time’s Arrow címmel új lemezzel jelentkeztek.

Ebből a buliból sok mindenre nem emlékszem, végül is inkább afféle hakni volt, de az esemény két házigazdája aztán sajátos módon került be a kortárs magyar irodalomba, valamint Térey János életművébe, ugyanis „Viva Patricia” és Fabricius Gábor voltak az esemény arcai, belőlük alkotta meg Térey A Legkisebb Jégkorszak című könyvében Patricius és Fabricia karaktereit. Így függ össze kb. minden mindennel.

Az idő kérdése

Az album címadó dalában hangzik el, hogy az idő nyila soha nem néz vissza, nekünk mégis érdemes ezzel a nyílvesszővel kezdenünk valamit. Mondjuk azt, hogy egymáshoz öltsünk különböző időszakokat.

Ott van például a 2002-es Light & Magic című bemutatkozó albumukról a Seventeen, amelyik már egy ideje vírusként terjed a TikTokon, összehozva a Z és az Y generációt, miközben mindaz, ami ebből az egészből táplálkozik, az a Human League-féle new wave hatású szintipop, tehát a dolog az X generációtól indult. (A dal arra figyelmezteti a lányokat, hogy lesznek, akik csak akkor akarják őket, amikor mindössze 17 évesek.) És erre az idővonalra szintén a Time’s Arrow című dalban kapunk magyarázatot: nem számolhatunk az idővel, mert mint a kígyó, úgy tekeri körbe magát.

A 2023-as új album ipari szerenádjait a dreampopos hangzás uralja, a Human League mellett könnyen beazonosítható a finomabb szintipopos hangzású OMD és a Pet Shop Boys világa is. Az éteri, vibrálóan érzéki és álomszerű kompozíciók között bőséggel találunk slágereket is, mint amilyen az album nyitódala, a City of Angels vagy az ezt követő Faces, amely egyértelműen a lemez legjobban sikerült dala, még ha a hangképében fel is ismerhetjük a Talk Talk zenekar Talk Talk című számát és sok minden mást. Mindkét szerzemény olyan, mint amilyeneket a goth-metál bandák előbb-utóbb felfedeznek, és készítenek belőle egy-egy B oldalas feldolgozást.

Éjszakai utazás a varázsszőnyegen

Az albumnak van egyfajta csillogó, hipnotikus, lebegő szinti-wave hangzása, amely megidézi az elektro-goth holland Xymoxot is, és miközben az album a könyörtelen idő múlásáról szól, az egészet belengi a szintipop gyermekien naiv időtlensége is. Mint amikor egy kamasz megtalálja az apja poros Korg MS–20-asát, és működésbe hozza a szekvenszerekbe zárt időt. Helen Marnie és Mira Aroyo éterien fátyolos hangja adja meg a Ladytron igazi karakterét, velük az album olyan, mint egy mámorító éjszakai utazás a szintetizátor-varázsszőnyegeken, oszcilláló gépi effektekre és gyermekien naiv dallamokra.

Az igazi izgalmat ezúttal is az adja, hogy miképpen tud ez a hideg elektronikára épülő produkció organikus, meleg és sok esetben lágy és csillogó lenni. Helen Marnie és Mira Aroyo énekesnők úgy suttognak, mintha csak nekünk szeretnének mondani valamit, miközben tudjuk, ennek a zenének a forráskódját részben a Cocteau Twins Heaven Or Las Vegas lemezénél kereshetjük (különösen a California című Ladytron-dalt hallgatva), azaz nincs benne titok, és inkább csak szimpatikus ez az egész, mintsem revelatív, mégis rábólintunk, hogy igen, kérjük. A Faces című dalban arról énekelnek, hogy bizonyos arcokra azért emlékezünk, hogy majd elfelejtsük őket. Nem ez lenne maga a pop?

Ladytron: Time’s Arrow

Cooking Vinyl

10 dal, 40 perc