Index Vakbarát Hírportál

Tizenhat évesen megtudta, hogy örökbe fogadták, aztán sztár lett

2023.02.28. 18:19

Kilenc évvel a 2014-es Recess után egyszerre két albummal (Quest for Fire, Don't Get Too Close) is jelentkezett Skrillex, az EDM keresztapja, basszus-szobrász és csúcsproducer, szóval elő a konfettiágyúkkal, a Red Bull-os dobozokból és vodkásüvegekből készített DJ-pulttal, a Zacher Gáborra emlékeztető vudubabákkal, és mehet a party inferno. Na jó, Skrillexet hallgatni olyan, mint amikor a gyerek polcáról rád esik a beszélő rózsaszín póni (Twilight Sparkle vagyok, a barátság hercegnője), megszólal a gyerekszintetizátor, majd a zenélős mesekönyv a télapó ho-ho-ho hangjával, miközben a tévében fut a Mancs őrjárat, benne Skye csatakiáltásával: a Repülés a mindenem!

És még csak az sem gondoljuk, hogy most megsértettük az 1988-ban született Sonny Moore-t, azaz Skrillexet, hiszen maga volt az, aki a Disney-féle Rontó Ralph-os cameóját jelölte meg a karrierje csúcspontjaként. Skrillexről sokaknak a nyári fesztiválos finálék jutnak eszükbe, illetve a party animal jelenetek a kollégiumi vígjátékokban, ahol dupstep ritmusára vágják össze azokat a snitteket, amelyekben meggyújtják a diákszövetségi elnök mellkasszőrét. Íme az emo-rap és a szupermasszív basszuszsonglőrködés, mindez már öt perc után az ember agyára megy, miközben elfelejti az anyanyelvét, és csak emojikban képes kifejezni magát.

Kifulladásig

Mégis, komolyan kell vennünk a fiatalember autotune-ámokfutásait, hiszen ő az, aki hatalmasra fújta az EDM milliárddolláros buborékját, aki olyan, szintén milliárdos művészekkel dolgozott együtt, mint Ed Sheeran, Justin Bieber, Beyoncé vagy Weeknd. Mégis, a 2014-es Recess óta nem adott ki szólóalbumot, pedig néhány éve azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy ha van egy kis szabadideje, ideges lesz. Nos, az utóbbi időben eléggé pipa lehetett, hiszen közel tíz évig nem készített lemezt, igaz, körbehaknizta a világ összes prémium fesztiválját, és megmutatta, hogy nem a gitárhősök az istenek, hanem a pult mögött álló lemezlovas, aki ha elküldené a dublőrét, simán leadná ugyanazt a műsort, és ugyanúgy elájulnának tőle a részeg hollandok.

A lényeg, hogy úgy érezzük magunkat a forró beatektől és a beteg dropoktól, mintha életünk egy rajzfilm lenne, amelyben nem szavakkal kommunikálunk, hanem az animációs műhelyek effektkönyvtáraival, és az érzelmi színskálánkat leginkább a Dr. Oetker dekorszórásaival tudnánk csak kifejezni. 2010 körül a mainstream tánczenébe berobbant a Skrillex-féle EDM, és ha akarjuk, ez éppúgy mutat rokonságot a house-szal és a metállal, meg kb. mindennel, a Xena című számban például a world musickal is. Ezen a felvételen Nai Barghouti palesztin énekesnő arabul énekel. Persze mit ér az egész, ha olyan idegesítő frekvencián szólal meg a műsor, amit az 1990 előtt születettek nem bírjak elviselni.

Zajszint

Ha viszont csak ezt a fejhangköltészetet szereted, és amit előállítasz, az maga a zene karikatúrája, akkor bajban lehetsz, ha a valódi problémáidat szeretnéd megénekelni. Pedig lenne mit Skrillexnek dalban elmondania, hiszen a 35 éves sztárnak 2015-ben meghalt az édesanyja, egy ideig el is tűnt a nyilvánosság elől, mert akkor éppen „elitta a fájdalmat”. De bizonyára azt sem volt könnyű feldolgoznia, hogy 16 évesen megtudta, örökbe fogadták. Partizz anyád halála után? Nem olyan jó ajánlat. Azóta viszont eltelt nyolc év. A Don't Get Too Close album afféle emo hatású nosztalgiatrip, visszatekintés a tinédzserkori referenciákra, szóval afféle fordított meditáció mindarról, ami a felpörgetett élet során elment mellette.

Játszóház

Ahogy a Recess, úgy a Quest for Fire is vendégsztárok gyűrűjében fogant. Ott van például Missy Elliott, Aluna Francis, Starrah és a Four Tet. Az album nem olyan kaotikus, mint a 2014-es bemutatkozás volt, meghittebb a művész viszonya a ritmusokhoz, beatekhez, a Butterflies című szám szinte már egy house. Persze akit érdekel az innovatív dance-pop, és meg akarja érteni azt a korosztályt, amelyik úgy nőtt fel, hogy minden hétvégén egy játszóházas születésnapi partin volt, Récsey Center és az Eleven park ricsajának hangja ismerős lesz neki, amikor már a tinédzser kalandparkba mennek, amit úgy hívnak, Sziget Fesztivál.

Skrillex: Quest For Fire

Atlantic Records

15 szám

Skrillex: Don't Get Too Close

Atlantic Records

12 szám



Rovatok