Nincs könnyű helyzetben az indie-pop mesekönyvét tovább író dublini Inhaler. Nem csak azzal kell megküzdeniük, hogy az indie-rock már közel sem olyan népszerű, mint 1994-ben, amikor feltűnt az Oasis, vagy 2002 körül, amikor minden héten egy új Beatles megszületését ünnepelték a brit poplapok. Most, hogy megjelent az Inhaler második, Cuts and Bruises című albuma, a fiúk rájöttek, hogy sosem ér véget a nepo baby diskurzus, azaz a frontember, Elijah Hewson csesztetése, aki nem más, mint a U2 énekesének, Bonónak a fia. (Nepo babyknek azokat hívják, akiknek a szülei a szórakoztatóipar sztárjai.) Szögezzük le, senki nem tehet arról, hogy hová született, és éppenséggel nem könnyű úgy csajozni, hogy igen, én vagyok Bono fia, zenekart alapítani pedig még nehezebb.

Apák és fiúk

Híres ember gyerekének lenni... Mindenkinek az az első gondolata, hogy oké, de te mit tettél le az asztalra? Ezt elégelte meg Elijah Hewson is, aki már kamasz kora óta a saját útját járja. Szegénynek még a hangja is emlékeztet az apjáéra, de igyekszik nem hozni a Bono-féle modoros hajlításokat, és valljuk be: ha nem lennénk tisztában a fiatalember hátterével, eszünkbe sem jutna a U2.

Más viszont igen, például a The Killers Sam’s Town című zseniális albuma, amely a brit new wave hagyományt hozta közös nevezőre a Bruce Springsteen-féle diadalmas amerikai rockkal, de finoman kihallható a Radiohead OK Computere és a Kooks tinédzseres slágerérzékenysége is. Szóval itt van egy törzskönyvezett indie-pop album, ami olyan, mintha 2005-ben jelent volna meg, a brit gitárpop utolsó aranykora idején.

Csak fiataloknak!

Nincs is benne semmi különös, csak az, hogy egyáltalán készülnek még az indie-pop igézetében albumok. Kétségtelen, hogy ez az indie-vonal most nehezített pálya, még akkor is, ha az Inhaler két éve megjelent debütáló lemeze, az It Won’t Always Be Like This az Egyesült Királyság leggyorsabban fogyó vinylalbuma volt. Ez kétségtelenül jól hangzik, de csak a vinylre állt, és különben is, minden csoda három napig tart.

A Cuts & Bruises nem váltja meg a világot, nincsenek rajta merész mutatványok, kísérletezések, egy tisztességes, slágerérzékeny indie-pop album, nem több, de nem is kevesebb. Mivel manapság már a brit tinik a hatodik óra után nem indie-pop lemezeket csomagolnak ki a Starbucks teraszán, akár heroikus vállalásnak is tűnhet, hogy egy huszonévesekből álló csapat megidézi a nagy időket.

Az Inhaler a bemutatkozó albumával megpróbált sajátosan egyedi lenni, most pedig magabiztosan felvállalják, hogy nem akarják megváltani a világot, legfeljebb saját magukat. Az indie-pop hagyományához hozzáadják az egyéniségüket, elmesélik kalandjaikat, a felnőtté válás rögös útját, és ez éppen elég.

A These Are The Days az album egyik legnagyobb slágere, igaz, van benne némi Killers-hatás, de mindenben van valami más is, és talán ennél is fontosabb, hogy a U2-t nem érezzük az egészben. Nagyon úgy tűnik, hogy az Inhaler saját jogán az, ami. És ott a Love Will Get You There, ami szintén első osztályú indie-pop himnusz, ami éppúgy működhet a stadionokban is, mint kis klubokban.

A bolygó neve: indie-pop

Az Eli Hewson (ének, ritmusgitár), Robert Keating (basszusgitár), Ryan McMahon (dob), Josh Jenkinson (gitár) alkotta formáció igazi rockzenekar, hosszú évek óta játszanak együtt. Ha továbbra is kitartóak és alázatosak, és nem utolsósorban olyan albumokat is készítenek, amelyek dobogósak a brit listán (a debütáló album első, míg a Cuts and Bruises a második helyet szerezte meg), addig van esélyük arra, hogy megmentsék a Z generáció számára a brit indie-popot. (Idén fellépnek néhányszor az Arctic Monkeys társaságában, sőt Harry Stylesszal is.) 

A lassú dalok (If You’re Gonna Break My Heart, Perfect Storm) sem rosszak, csak némileg leültetik a lemezt, de  profi, szerethető számok, arról nem beszélve, hogy a rajongóik nyomására felrakták az egyik első, lemezen nem publikált slágerüket, a Dublin in Ecstasyt, ami remek kompenzáció az álmodozó szerenádokért. Ezt énekli Eli Hewson a These Are the Daysben: Nem akarom, hogy a szerencse az ölembe hulljon. Nem akarok érezni semmit, csak hallani akarom, ahogy sikítasz, yeah. Korrekt. Nem is hullott az Inhaler ölébe semmi, megdolgoztak azokért a bizonyos yeah-kiáltásokért.

Inhhaler: Cuts and Bruises

Universal

11 szám 46 perc